Budapest, 1969. (7. évfolyam)

7. szám július - Vincze Oszkár: Lakáspolitikai elvek — lakáspolitikai gyakorlat

kásái végzik a kitermelt bontási anyag ellenében. Ez nem is kifogásolható, hiszen a tégla, a cserép és a gerenda jó helyre kerül: munkások családi házába. Mivel azonban a bontók szakértelem híján ritkán ismerik fel az épület alatt feltáruló műtárgy nyomait és a pincéket omladékkal feltöltik, a falakba másodlagosan beépített töredékeknek pedig még kevésbé tulajdonítanak jelentőséget, s ezek ilyenformán szintén elvesznek — pótolhatatlan kár keletkezhet. Már a bontás első, tavalyi üteme során is kiderült, hogy a város régi magvától viszonylag távoleső területen sem ritka a becses régészeti emlék. Elég talán a Szőlőkert utcában előkerült római kori fazekasműhely vagy a Kerék utcai táborkapu maradványaira utalni. Ugyanakkor azonban el is tűntek kisebb, ismert tárgyak. így például a Föld utcai 1838-as árvíztábla; beomlott az a pince, melyben a római aquaeductus egy ép részét tartották számon. Nem tudjuk viszont, mennyi nyilván nem tartott ismeretlen középkori kőfaragás, barokk kapuvasalás pusztult el. Földgyalu takarította el a Föld utca 21. udvarán heverő római oszloptöredékeket, beomlasztották a Szőlőkert utca 14. szépen faragott pincelejáratát. Jobb esetben magángyűjtő birtokába került egy-egy műtárgy, mint a Vörösvári ú. 7. falába beépített római oszlopbázis, vagy a Kerék u. 39. kertjében állott barokk szobrok. A következő időben olyan lakóterületek likvidálására kerül sor, amelyek műemlékjellegű épületekben gazdagabbak; s ahol sok lappangó régészeti, művészeti értékre is számíthatunk. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: nincs-e mód a megmentésükre? El kell-e tűnnie például a Kórház u. 18-nak, melyről a szakirodalom azt tartja, hogy Óbuda legszebb copf stílű polgári háza? Nem őrizhető-e meg valahogyan in situ a Laktanya u. 6. kovácsolt vas pinceajtaja, melyet tulajdonosa nemrég restauráltatott féltő gonddal? Kiszakítva eredeti környezetéből, lapidáriumban kell-e hevernie majd az e ház udvarán befalazott szentháromság szobornak ? Űgy érezzük, sok itt a tennivaló. Meg kellene mindenekelőtt szervezni, hogy a bontási engedély kiadásakor figyelmeztessék a kedvezményezettet: milyen nyilvántartott műtárgy épségét kell óvnia ? Ezen túl, fel kellene vüágosítani, müyen leletek esetében köteles jelentést tenni ? De megnyugtató csak az lenne, ha az érdekelt múzeumok munkatársai állandó felügyeletet tartanának, esetleg bevonva hozzáértő amatőröket is. De ez csak az első lépés. E sorok írójának Óbuda új városrendezési tervének korszerűségéről, esztétikai kvalitásairól alkotott magánvéleménye meghaladja e cikk kereteit, de kifejezést kell adnia azon nézetének, hogy a terv jelen állapotában még alakítható. Módot kellene találni arra, hogy egyes házcsoportok vagy épületrészletek megőriztessenek; erre egyébként több jó javaslat is történt. Mindenekelőtt említést érdemel a Fővárosi Tanács Műemlékosztályának az a felfogása, hogy a tervezett épületek közötti térben, utcákon, sétányokon, pázsiton az élet kontinuitásának érzékeltetésére be kellene mutatni egy-egy szép pincelejáratot, vagy más épületrészletet. Elképzelésük szerint egyes épületeket, így például az említett Kórház u. 18-at vendéglátóipari létesítményként fel lehet használni és bele lehet illeszteni a városképbe. Különösen kívánatos lenne a Fő tér és a Kálvin utca alatti romok — tehát a prépostsági székesegyház és a királyi vár — feltárása és bemutatása. Hasonló tervei vannak a Budapesti Történeti Múzeumnak. Ők a Korvin Ottó utcai múzeum kiterjesztésére gondolnak a Kiscelli utca 8. irányában, és romkert alakjában a római kori utcahálózat egy részének a bemutatására, például a Szőlő utca környékén. Igen érdekes javaslatot tett Szolnoky Lajos, a szentendrei szabadtéri múzeum igazgatója. A jellegzetes óbudai utcakép megóvása céljából kisipari szkanzen eszméjét vetette fel. Ez lehetővé tenné egy összefüggő házcsoport konzerválását — a prágai várban látható őrházakhoz hasonlóan, — oly módon, hogy belsejükben 50—60 régi kézműves szakma teljes eszközegyüttesét tárnák a nézők elé. Egy-egy lakószoba érzékeltetné a 18—19. századra jellemző körülményeket, melyek között a kor asztalosai, bognárai, esztergályosai, gelencsérei, kovácsai, pékjei, takácsai éltek és dolgoztak. A szerszámok és berendezési tárgyak ma még összegyűjthetők, a műhelyek berendezését még élő mesterek szakszerűen elvégezhetik. Kihaló kisipari szakmákról van szó, egyedülálló múzeumra, idegenforgalmi látványosságra tennénk szert — és egy szemernyi Óbudát hangulatával együtt megmenthetnénk. Endrei Walter Két angyalfej a XVIII. századból (Kerék u. 39.) A szerző felvétele Szentháromság szobor XVIII. sz. (Laktanya u. 6.) Révész Tamás felvétele