Budapest, 1969. (7. évfolyam)
7. szám július - Vincze Oszkár: Lakáspolitikai elvek — lakáspolitikai gyakorlat
A Kórház u. 18. homlokzata (1790 kórül). A Budapesti Történeti Múzeum fényképtárából Óbuda kallódó értékei Óbuda lebontását a közvélemény ugyanazzal a nyugodt egyetértéssel fogadja, amellyel annak idején a Tabán felszámolását kísérte. Az érintett lakosság és szentimentális lokálpatrióták körében elhangzik ugyan a tiltakozás egy-egy megnyilatkozása, de a józan mérlegelés az avult életkörülmenyek likvidálását helyesli, a szanálás hívei többségben vannak. És mégis — a Tabánnal való összehasonlítás mélyen gyökerező gondolati hibát sejtet, továbbá a két bontás végrehajtásának teljesen eltérőek a premisszái is. Tabánnak — a közhiedelemmel ellentétben — rövid és jelentéktelen múltja volt; a középkor óta kis külváros, többször teljesen elpusztult, bontásakor a házak zöme 19. századi volt. Óbuda ezzel szemben fontos város, tartományi székhely volt az ókorban, a középkorban királyok, királynők tartottak udvart benne, a török uralom után pedig gyorsan felépült, műpártoló földesurak virágzó mezővárossá tették. Két amfiteátrum és a római helytartó fényűző palotája, az Árpád-házi királyok vára — itt fogadta vendégül III. Béla Barbarossa Frigyest —, tekintélyes gótikus székesegyháza, vagy éppen barokk kastélya és kolostora tőszomszédságában csaknem kétezer esztendeig pezsgő élet folyt; ennek emlékei a bontás során lépten-nyomon előkerülnek. Az épületek felszámolása lényegében társadalmi úton történik: az építési vállalatok mun-A Zichy utcai Szerecsenház kapuzáróköve (XIX. sz. eleje) Középkori kézimalom alsó köve (Föld utca) (A szerző felvételei)