Budapest, 1969. (7. évfolyam)
7. szám július - dr. Mueller Othmar: Bontás és városrendezés
réqi tnaqym» barokk szobrai i4 Szépművészeti Múzeum Magyarország barokk kori területéről aránylag kevés és csak kivételesen elsőrangú jelentőségű műtárgy került a Szépművészeti Múzeumba. Ami azonban eredeti helyérő] hozzánk jutott, az változatosan képviseli a korszak különböző periódusait és szemléletes képet nyújt a stílus fejlődéséről. Elsőként egy öttagú sorozatból emeltünk ki két összetartozó figurát; minden bizonynyal főúri házaspár térdelő helyzetben imádkozó, közös síremlékükre szánt alakját. A férfin látható aranygyapjas-rendi jelvény segített a személyek kilétének azonosításában. Ezt a kitüntetést ugyanis a magyarok közül a XVII. század folyamán, a törökök elleni harcok során kevesen kapták meg. A szóba kerülhető kiemelkedő történeti személyek metszetes ábrázolásai alapján a legnagyobb valószínűséggel Esterházy Pál nádorral volt szobrunk azonosítható. Ő 1681-ben kapta meg az aranygyapjút, majd, özvegy lévén, 1682-ben kötötte második házasságát, sógornőjével, Thököly Évával. Akkoriban nem volt ritka jelenség, hogy a megrendelő kívánságára fából előre kifaragták a bronzba öntésre szánt szobor, síremlék pontos modelljét. A jelzett években dolgozott is Pozsonyban egy gazdag rendelésekkel elhalmozott bronzöntő műhely, Balthasar Heroldé, aki a környék templomait harangokkal, a végvárak urait, közöttük a fraknói Esterházyakat pedig ágyúkkal látta el. A mester műhelye 1653-tól már Bécsben is dolgozott, itt, az Am Hof téri Mária oszlop fő- és mellékalakjaival a figurális szobrok öntésére is áttért. A Pozsonyból hozzánk jutott faminták Balthasar Herold 1683-ban bekövetkezett halála miatt nem kerülhettek már bronzból kivitelezésre, de így is ritka és becses emlékei az aránylag korai bécsi kapcsolatainknak. Georg Raphael Donner 1728—39 közötti pozsonyi munkássága döntően befolyásolta a magyarországi barokk szobrászat fejlődését. Az Esterházy Imre prímás megbízásából készült Alamizsnás Szt. János kápolna plasztikai dísze és a dóm egykori főoltárának monumentális ólomfigurái a legismertebbek y-'i'y. • • 1 f; ISIS i í® ;ví T A 1 l m