Budapest, 1969. (7. évfolyam)

7. szám július - dr. Mueller Othmar: Bontás és városrendezés

lyamat fejeződött be Budafokon: az 1880-as évek­ben volt kőbányák udvarában létesült barlang­lakáslyukakat (négyszáznál többet) töltöttünk fel. Sok vita folyt a Vörösmarty téren levő, kiégett s egyre veszélyesebbé váló ún. Haas-palota sor­sáról — részben a Vigadó helyreállításával kap­csolatban. A gazdaságtalanul felújítható, korsze­rűtlen épület bontása 1959-ben kezdődött és 1961-ben fejeződött be; közel négy millió forint költ­séggel. A kitámasztás nélküli, magas, repedezett falak és a több tonnás kövek eltávolítását a föld­alatti végállomása, a sűrű beépítés és a megmara­dó Vigadó védelme érdekében aprólékos, veszé­lyes munkával, hatalmas nehézállvány-erdő segít­ségével lehetett csak elvégezni. (5. kép.) S nem­csak itt, hanem sok más bontáson is fel nem rob­bant bombák, lövedékek, aknák nehezítették a munkát. Érdekes feladatot jelentett 1965-ben a II. kerü­leti Bem utcában a megszűnt Ganz törzsgyár le­bontása. A környezetéből kirívó gyár szennyezte a környék levegőjét, eltávolítása tehát időszerű volt. De a Ganz-féle ősöntödét ipartörténeti okok­ból illett meghagyni; noha az utólagos be- és át­építések szinte áttekinthetetlen helyzetet terem­tettek. A bontást sikerrel elvégezték, a kohászati múzeum épületét pedig most építik. A Belváros rekonstrukciójának előkészítését jelentették a nagy közfigyelem mellett végzett Engels téri bontások, melyek során i960 és 1965 között a Nemzeti Szalon épülete, a Marokkó ház, az MHS volt épülete, a József Attila és Bajcsy-Zsilinszky út sarkán lévő házak tűntek el. (6. kép.) Ezek a bontások — bár a Bazilika melletti tömb kialakítása még megoldatlan — lehetővé tették az Engels tér egységes kialakítását, a köz­lekedési szempontból oly fontos József Attila ut­ca korszerűsítésének befejezését. Ugyanekkor el­távolították a Bazilika előtti csúf háborús rom­épületet. Elbontásra került a volt főkapitányság (volt Európa szálló) veszélyessé vált romcsonkja is, melyről a szaksajtóban és a napilapokban leg­alább annyit vitatkoztak, mint a margitszigeti Ybl-fürdő bontásáról. Kétségtelen, hogy egy-egy bontási elhatározás sok vitát válthat ki; bár meg­jegyzendő, hogy az elhatározás idejében műszaki és gazdasági okokból rendszerint a bontás az egyedüli lehetőség. 1965-ben a Boráros térnél levő, kitelepített Mávag hídgyár nehéz vasszerkezetű, vaskos épü­letének bontását különösen a IX. kerületiek üd­vözölték örömmel, hiszen az azóta létrehozottt park, a „szabad" Duna-part 1919 óta álma a fe­rencvárosiaknak. (Idővel, reméljük, a közraktári épületek bontására is sor kerül.) Technológiai irányzatok A bontási technológia a közelmúltig alig külön­bözött az évszázados módszerektől. A hagyomá­nyos építésmód fordítottjaként folyó bontás — különösen a megrokkant, veszélyes állapotú há­zaké — gyakran hosszabb ideig tartott, mint az építés; az elsőrendű cél a bontott anyag teljes ép­ségű megnyerése volt. Viszonylag gyors módszer volt a háború utáni években az égetéses kémény­döntés (a téglák az elemeire széthulló falazatból könnyen kiemelhetők); a robbantással — elte­kintve a veszélyes háborús romok bedöntésétől — napjainkig alig találkozhatunk. Kezdetben a Fővárosi Épületbontó és Építő Vállalat végezte el a romok bontását. Majd a jog­utód, a Fővárosi 3. sz. Építőipari Vállalat, a ké­sőbbi 2. sz. Építőipari Vállalat ütőképes bontó­részleggel rendelkező szakvállalattá fejlődött. A vállalat bontott-anyag telepein 1960 körül egyre nagyobb mennyiségben halmozódtak fel a régi, nagyméretű, korszerűtlen ajtók, ablakok, rácsok, építőkövek, hódfarkú cserepek. Az építkezők — különösen a tetszetős új építőanyagok és szerke­zetek megjelenése, az egyes építőanyagok kedve­ző árrendezése és az új építési technológiák elter­jedése után — igényesek lettek, s a régi, bontott áru nehézkes eladhatósága miatt a bontási költ­ségek megemelkedtek. A bontási bevételek sok­szor nem érték el a bontási ráfordítások 25 — 40 %-át sem. Két út kínálkozott az átfutási idő csökkentésére való törekvéssel párhuzamosan -a költségek leszorítására. Az egyik lehetőség - a 3/1966 OT-PM-ÉM sz. rendelet alapján — a bontási kapacitás bővü­lését is eredményezte. A lakásépítéseket irányító Fővárosi Építőipari Beruházó Vállalat a vízivá­rosi, az óbudai, a józsefvárosi szanálásoknál a vál­lalkozói bontások segítségével, a kisebb házak el­távolításánál határidő- és költségcsökkentést tu­dott elérni. Az építkező dolgozók vállalati segít­ségű társulásaival kötött bontási szerződések eredményesnek bizonyultak: az épületeket szom­baton és vasárnap, munkaidő után — a bontott anyagért — tüneményes gyorsasággal bontották el az építkezők, és saját érdekükben minden hasz­nálható építőanyagot (sokszor még a negyedtég­lákat is) kitermelték. A vállalkozói bontás rend­szere az eddigi tapasztalatok alapján tovább bő­vül. A második lehetőség a gyors átfutási idő ér­dekében, a bontott anyagok épségének viszonyla­gos elhanyagolása mellett — a korszerű gépi mun­ka, a robbantás, a nagyüzemi bontási anyagfel­dolgozás bevezetése volt. Gyors kivitelezés — nagy előnyök A külföldön járó budapestiek sokszor meglepőd­ve tapasztalják, hogy Moszkvában égetéssel és a bontógolyós, valamint a rombolóharckocsis el­járással, Prágában és Berlinben kifinomult, gon­dosan méretezett robbantásokkal szinte órák, na­pok alatt távolítanak el többemeletes épületeket a sűrűn beépített város közepéből. Az NDK-ban és Lengyelországban (pl. Gdanskban) a még hasz­nálható anyagokkal keveredett törmeléket a fel­dolgozó telepeken gépi úton szétválogatják és a téglákból — a kisüzemű falazási módot kiküszö­bölve — téglatörmelékbeton blokkokat és pane­lokat készítenek, többek között ezzel segítve a magánépítkezések korszerű kivitelezését. 1960-ban a volt Nemzeti Szalon viszonylag bonyolult szerkezetű építését, erős gépesítéssel, a tervezett 5 hónap helyett 10 nap alatt (!) bontot­ták el. A törmelékszállítás és a bontógépek jó ösz­szehangolásával bizonyosodott be először a kor­szerű bontásszervezés előnye. A Vörösmarty téri Haas-palota eltávolításának utolsó szakaszában a földszinti és az alapfalak ké­zi illetve gépi bontása nehéz feladat elé állította a munkásokat. A falak igen vastagok és beton­szilárdságúak voltak. Több szakaszos robbantás­sal, minden kár nélkül öt hónap helyett másfél hónap alatt sikerült befejezni az előirányzott mun­kaszakaszt. (7. kép.) Az Engels téri Marokkó udvart és a környékén levő épületeket jóval a kitűzött határidő előtt és jelentős költségmegtakarítással, jórészt gépi dön­téssel és robbantással bontották el. A volt MHS épület robbantásával és a gépi törmelékeltávolí­tással közel félmillió forint megtakarítást értek el. A Nemzeti Színház bontását az aluljáró építése miatt gyorsan el kellett végezni. Itt a néphadse­reg műszaki egységei siettek a főváros segítségé­re. A példamutatóan gépesített és szervezett mun­ka során több részletben robbantották le az épü­letet (8. kép.) Aztán még igen sok gyors bontás, robbantás következett, de ezeket a budapestiek már a meg­szokottság érzésével fogadták. Ilyenek voltak a Boráros téri munkák (9. kép.), a Fogarasi úti víz­torony radikális eldöntése, és legutóbb a haszná­laton kívüli kőbányai víztorony elrobbantása. Előkészületben van néhány hasonló bontás, mint pl. a Révész utcai gazométer, a Duna szálló régi épülete stb. Városrendezési összefüggések A szanálás egy település már beépített, de el­avult részére kiterjedő operatív városrendezési­városfejlesztési művelet, melynek kezdeti mozza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom