Budapest, 1969. (7. évfolyam)

1. szám január - Fock Jenő látogatása a „Budapest” szerkesztőségében

len volt otthon maradni. Abban a műhelyben, ahol én dolgoztam, a teljes létszám 60— 70 munkás volt. Mikor megcsappant a munka, mindössze 5—6. Hogy jó miniszterelnök vagyok-e, azt nem tudom, de hogy jó műszerész voltam, azt talán meggyőzően bizonyítja, hogy kommunista létemre az 5—6 állandóan foglalkoztatott szakmunkás egyike mindig én voltam. Jó erre emlékezni, és ma már talán nem hangzik hivalkodásnak. — A világnézetem kialakulásában a tapasztalatok is segítettek. Mert milyennek mutatkozott előttem ifjú koromban a világ ? A Ceglédi úti városi házak egyikében laktunk, egy vízcsap négy lakónak, közös WC a folyosó végében. A környezetemben mindenki rengeteget dolgozott és nyomorúságosan élt. Ma már nem is tudom, hogy „amikor én még kis srác voltam" s egyedül apám keresett, anyám hogyan osztotta be azt a kevés pénzt ? S miből éltünk, mikor még enynyi sem jutott: munkanélküliség, sztrájk idején, vagy amikor apámat bebörtönözték, és anyám a közeli tűzifa-telepen jutott filléres keresethez. — Fiatal műszerész segéd voltam, akkor még nem a Ganz-ban, hanem egy középüzemben dolgoztam. A heti keresetem tizenöt pengő körül volt. Ebből a pénzből nem telt villamosra, reggel-este — elég sietősen — jó háromnegyed órát gyalogoltam munkahelyemre, Angyalföldre. Elhatároztam, szert teszek egy kerékpárra. Lassankint, részletekben megvettem az alkatrészeket és összeszereltem. Sajnos, nem sokáig — mindössze négy hónapig — használhattam. Egy alkalommal ugyanis anyám sírva fogadott: lakbértartozásunk van és ki akarnak lakoltatni. Sztrájk és kizárás miatt apámnak több hónapi keresete maradt el. Eladtam a kerékpárt, abból fizettünk. De ezzel ki is merültek a tartalékaink. Azóta is sokszor gondolok rá, hogy a Horthy-idők igazi hősei és mártírjai az asszonyok voltak, s kivált a szocialista anyák és feleségek, akikre osztályos társaiknál is több gond nehezedett. Ha meggondolom: bizony volt úgy is, hogy apámmal — különböző ügyekben, de véletlenül egy időben — buktunk le, s anyám azt sem tudta, hol keressen. — Nehezen éltünk, de azért ritkán kellett éheznünk, a lakásunkban volt bútor, s a szüleim taníttattak. A Gyáli úti polgáriba jártam; ez akkoriban, arrafelé elég nagy fényűzésnek számított. A mi életünk szinte jómódnak tetszett például a közeli Suhajdatelepiek szemében. Ott a legnépesebb család is egyetlen helyiségben élt, abban főztek, háltak, mostak, s ott száradt a ruha is. Már azoké, akiknek volt mit váltani. Mert a Suhajda-telepiek túlnyomó többsége a földre szórt szalmán aludt, s ha volt is tűzhelyük, vagy a tűzrevaló hiányzott, vagy a főzni való, vagy mind a kettő. A gyerekek mezítláb, rongyokban jártak, soványak voltak és örökké betegeskedtek. Szemben velünk a Mária-Valéria telep. Ott is hasonlóképp éltek az emberek. — A Mária-Valéria telepet lebontottuk, de a Suhajda-telep ma is áll. S figyelmeztet, hogy Magyarországon vannak még rétegek, melyek ha az éhezést, a fázást, az egészségügyi ellátatlanságot nem ismerik is, de embertelen körülmények között laknak. A kormány ezért tartja olyan sürgetőnek a lakásépítési program megvalósítását s keresi szüntelenül az eszközöket, melyekkel a lakásépítkezést gyorsítani lehet. Tudjuk sajnos, hogy két ötéves tervidőszak alatt sem tudunk mindenkit kényelmes, jó otthonhoz juttatni, de — úgy gondolom — éppen emiatt kellene az elosztásnál előnyben részesíteni az egykori telepek őslakóit, azokkal szemben, akik felvándoroltak a fővárosba. Egyébként érdemes lenne felmérni, hogy például a Suhajdatelepen kik laknak még a régiek közül, s hogyan alakult a felszabadulás óta a jövedelmük, az életük. Tanulságos dolgozat kerekednék belőle. A munkásosztály műveltsége és politikai aktivitása „BUDAPEST": Hogyan látja Fock elvtárs a budapesti munkásosztály összetételében bekövetkezett változást? Kielégítőnek tartja-e a munkások politikai és szakmai nevelését ? FOCK JENŐ: Ez a kérdés túlnő egy interjú keretein, ezért csak néhány vonatkozásáról szólok. — Amint a mai társadalom, ugyanúgy a munkásosztály sem azonos a régivel. A politikailag legiskolázottabbak közül igen sokan kerültek különféle vezető posztokra, az idősebbek pedig ma már nyugdíjasok. A gyors iparosítás idején viszont tömegével szívták fel az üzemek az iskolázatlan embereket, s ezért volt nálunk néhány esztendő, amikor a munkásosztály kétségkívül felhígult. Némelyek azonban hajlamosak ennek a folyamatnak csak az egyik oldalát látni. Nevezetesen azt, hogy volt itt egy munkásnemzedék, amely a múltban szaktudásával, műveltségével, forradalmi öntudatával kitűnt; amely azután a felszabadulást követően kisebb-nagyobb politikai és gazdasági vezető posztok betöltése mellett, éjszakáinak feláldozásával, diplomát szerzett, szaktanfolyamokat végzett, nyelveket tanult, a fő terhet vállalta az új szocialista értelmiség kialakításában. És hogy viszont ezáltal a munkásosztály mintha kilúgozódott volna. Ez a felfogás szűklátókörű gondolkodásra vall. A nagyüzemi szervezet és munka önmagában is nagy iskola, és akik mondjuk, tíz-tizenöt évvel ezelőtt lettek gyári munkások, azóta nagyon sokat fejlődtek. Közülük számosan szakmát tanultak, esti iskolát, levelező tanfolyamokat végeztek, gyakorlatot szereztek a politikai harcban, azaz nemcsak maradéktalanul beolvadtak a munkásosztályba, de annak semmivel sem kisebb értékű és számban bizonyára megnőtt öntudatos magvát alkotják. Most eltekintve attól, hogy a termelőszövetkezetek megerősödésével a felvándorlás is lelassult, nem szabad elfelejteni, hogy az iparba ma újonnan jöttek is felette állnak a régebbi segédmunkás nemzedéknek. Iskolázottabbak, szélesebb látókörűek. Nem szólva a munkásifjúságról, amely bizonyos szakmákat érettségi nélkül már el sem sajátíthat. Mindezt egybevetve, bízvást mondhatjuk, hogy ma a munkások átlagos felkészültsége magasan meghaladja a régit. Nem tudom, figyelemmel kísérték-e a szocialista brigádok rádióban rendezett versenyét. A győztes Kabay-brigád tagjai bámulatos tudásukkal engem is zavarba ejtettek. Megvallom, egyik-másik kérdésre gyengébb választ adtam volna, mint ők. Jó, tudom, hogy ilyen kimagasló teljesítményre képes kollektíva ma még kevés van. De tucatjával vannak a kiválóak, százával a nagyon jók, és ezrével, akik holnapra, holnaputánra felzárkóznak a legjobbakhoz. A Kabay-brigád teljesítményének társadalmi értékét épp az adja, hogy széles bázison, a szocialista brigádmozgalmon nyugszik, abból nőtt ki. És ez a mozgalom átfogja az összmunkásságnak több mint felét. „BUDAPEST": Ami a munkások szakmai felkészültségét és általános műveltségét illeti, Fock elvtárs érvei meggyőzőek. De a nagyobb tudás nem párosul automatikusan fokozott közéleti érdeklődéssel. Nem vagyunk biztosak benne, hogy a műveltebb munkás egyszersmind politikailag is cselekvőbb tagja a társadalomnak. FOCK JENŐ: Ez csak félig igaz. Nem szabad mereven kettéválasztani a műveltséget és a társadalmi-politikai aktivitást. Talán nem szorul különösebb bizonyításra, hogy korunkban ez a két dolog összetartozik, mindegyik feltétele a másiknak. És sem a műveltséget, sem a politikai aktivitást nem lehet folytonos tanulás és gyakorlás nélkül elsajátítani. A lehetőségeket és kereteket persze szüntelenül tágítani kell. Vagyis a politikai mechanizmus továbbfejlesztésére van szükség, hogy az a mostaninál is ösztönzőbb legyen az emberek számára. Szokták mondani, hogy több beleszólást kellene biztosítani a közéletben. Én ezt a kifejezést, hogy „beleszólás", nagyon nem szeretem. Mert azt jelenti: az egyik csinálja, a másik meg „beleszól". Fontosabbnak tartom a „részvétel"-t. De még a részvételről sem lehet általánosságban beszélni. A részvétel formája és mértéke ugyanis sokféle. A hatékonysága pedig azon múlik, mennyire érdekelt az egyes ember a közösség, a társadalom dolgainak javításában. Meggyőződésem, hogy az új mechanizmusban, az önálló vállalati gazdálkodás körülményei között a munkásoknak több lehetőségük van és idővel még több lehetőségük s kedvük is egyre inkább lesz erre a részvételre. A demokratizmus kézzelfoghatósága, érzékelhetősége ily módon növekszik. „BUDAPEST": Egyetértünk azzal, amit Fock elvtárs mond, de a felvándorlással kapcsolatban azért szeretnénk a figyelmét egy problémára felhívni. Sokan jönnek a fővárosba fiatal emberek, akikben vállalkozó szellem és munkakedv van; de olyanok is, akik ki akarnak bújni az otthoni-családi környezet ellenőrzési szigora alól, s itt bizony nemegyszer rontják a közerkölcsöket és közbiztonságot. FOCK JENŐ: Ez együttjár néhány iparág akut munkaerőhiányával. Mindenkit meg kell próbálni megmenteni, átnevelni, kivált a fiatalokat. Jó lehetőséget nyújt ehhez a munkásszállás, a tapasztalatlan, vagy túlságosan is „tapasztalt" fiatalok szabad idejének megszervezésével és ellenőrzésével. Ha megfelelő gondot fordítanak a munkásszállásokra, elsősorban a szakszervezetek. Ez, persze, a dolognak csak az egyik oldala. Aki nem hajlandó megtanulni, tudomásul venni, hogy a városi élet sajátos kultúrát igényel, és rontja Budapest erkölcsi levegőjét, azzal szem-2