Budapest, 1969. (7. évfolyam)
6. szám június - Zsolt Róbert: Nagy kísérlet - fiatal sportolókkal
Zsolt Róbert Nagy kisérlet — fiatal sportolókkal Budapesti Központi Sportiskola... Az elnevezés alapján az ember maga elé képzel egy tekintélyes iskolaépületet, ahol a III./cben matematika helyett magasugrást, irodalom helyett futballt, fizika helyett gerelyvetést tanítanak, és házifeladatul kapják a diákok, hogy tanulják meg a hátraszaltót. Pedig dehogyis van ilyesmiről szó; egyszerűen az elnevezés nem szerencsés. A Központi Sportiskola nem más, mint 10—18 éves fiatalok sajátos sportegyesülete. Tagjai ugyanolyan diákok, mint a fővárosi általános és középiskolák többi tanulói, csupán az a különbség, hogy a sportiskolások szabadidejük tekintélyes részét edzéssel, felkészüléssel, versenyzéssel töltik. Mintha valamelyik klubnak lennének a tagjai. De csak hasonló, s nem azonos a helyzetük ' az egyesületek versenyzőivel, és ebben van a Budapesti Központi Sportiskola újszerűsége. Egy nagy kísérlet folyik itt: azt kutatják, hogyan lehet a legeredményesebben kifejleszteni a sporttudást a 10—18 éves fiúkban és lányokban. Nincs még nagy múltja a Központi Sportiskolának, jelene viták között, forrongásban zajlik, és talán nem is áll nagyobb jövő előtt. Bár paradoxonnak hangzik, jó is, hogy nincs távoli jövője. Mert csak akkor szűnik meg, ha betöltötte hivatását, és szerepét már át tudják venni a sportegyesületek, illetve a klubok mellett működő sportiskolák. Ettől azonban, sajnos, még messze vagyunk, hiszen a Központi Sportiskola munkássága fennállásának hat éve alatt még nem is bontakozhatott ki teljesen, másrészt pedig a klubok sem jutottak el odáig, hogy a KSI színvonalán neveljék fiataljaikat. Tervszerű tehetségkutatás A tokiói olimpia előtti esztendőben úgy tűnt, hogy veszélyes helyzetbe kerül a magyar sport. A nemzetközüeg is értékes élvonal leszűkült és még fenyegetőbbnek látszott az utánpótlás helyzete. Fel lehetett mérni, hogy a klubok tekintélyes részében nincsenek meg sem a szakmai, sem az anyagi feltételei annak, hogy a külfölddel versenyképessé váló ifjú sportolókat neveljenek. A sportvezetés azonnal kidolgozta az utánpótlás nevelésének új rendszerét. Ez nemcsak azzal járt, hogy megjavították az edzési-felkészülési feltételeket a klubokban, hanem tervszerűbbé tették a tehetségkutatást is. A számos intézkedés egyike volt a Budapesti Központi Sportiskola megalapítása. Arra a kérdésre akartak választ kapni a szakemberek, vajon egy nagyon tervszerű, min-