Budapest, 1969. (7. évfolyam)

5. szám május - Sulyok Katalin: Korunk betegsége

Sulyok Katalin Korunk betegsége A rákszűrések tapasztalatai A fővárosban 1957-ben 3293 ember halt meg rákban. 1960-ban 3725, 1962-ben 4043, 1965-ben 4557-Nemcsak Budapesten, nemcsak Magyarországon, de az egész világon évről évre emelkedik a rákhalálozás. A 20. század második felében a szív és az érrendszeri betegségek után a daganatos betegség szedi a legtöbb áldozatot. Ma a világon minden ötödik-hatodik ember valamilyen daganatos betegségben hal meg. Az orvostudomány az egész világon felvette ellene a harcot. Okát, megelőzését és gyógyítását kutatják. Magyarországon 1948-ban kezdődött intézményesen a rák elleni küzdelem. 1952-ben alakult meg az Országos Onkológiai Intézet, s azóta az egész országban kiépítették az onkológiai hálózatot: gondozók és szűrőállomások sorát. A fővárosban 1952-ben létesült az első onkológiai gondozó. Számuk 1953-ban hatra, 1960-ban tizenháromra, 1969-ben tizenhétre emelkedett. S a főváros öt vezető kórházában — István Kórház, János Kórház, Weil Emil Kórház (volt Uzsoki utcai), Péterfy Sándor utcai Kórház és a Tétényi úti Kórház — önálló onkológus főorvos vezetésével folyik a megelőző és a gyógyító munka. A századfordulón a rák egyetlen gyógyszerének még a morfiumot tartották: elbódították a rákos beteget, hogy ne érezzen fájdalmat. Gyógyítható a rák, mondják ma az orvosok. Gyógyszerekkel, sugárkezeléssel, műtéttel; legtöbbször a három gyógymód együttes alkalmazásával. Gyógyítható a rák, állítják az orvosok, de sietve hozzáteszik, hogy csak az idejében, a kezdet kezdetén felfedezett rák gyógyítható teljesen. Csakhogy a kezdeti stádiumban levő rák — tehát ami gyógyítható — nem okoz panaszt, fájdalmat, egészségesnek érzi magát az ember. A kérdés magától adódik: akkor viszont hogyan jönnek rá, hogy valaki rákos? Veszélyes életkor A rák keletkezésének okát, és kifejlődésének egyes szakaszait még nem tisztázta az orvostudomány. De azt tudják, hogy a különböző könynyebben felismerhető daganatok — s így a rák is — a nőknél fordulnak elő nagyobb százalékban. A 35 és 70 év közötti nőknél. Budapesten jelenleg 500 000 35 — 70 év közötti nő él. Tehát a főváros lakosságának egynegyede abban a korban van, amit az orvosok úgy hívnak: ,fákkor". A rák felismerésének egyetlen módja a szűrővizsgálat: a bőr, emlő, nyálkahártya és a nemiszervek vizsgálata. A vizsgálat módja ma már annyira fejlett, hogy nemcsak a kezdődő rákot, de a rákot megelőző állapotot is felismerik. Éppen ezért, az onkológusok szerint az lenne az ideális, ha minden 35 és 70 év közötti nő évente egyszer megjelenne rákszűrő vizsgálaton. S hányan voltak eddig az ötszázezerből? 1960-ban 72 526, 1961-ben 72 503, 1962-ben 88 250, 1963-ban 92 257, 1964-ben 81 036, 1966-ban 91 970, 1968-ban 100 000. A tavalyi százezres szűrővizsgálat már azt jelenti, hogy Budapesten minden ötödik „rákkorban" levő nőt megvizsgáltak. S ezzel a főváros elérte az országos átlagot, ami jelenleg 20%. 1970-re szeretnék azt elérni, hogy Budapest „rákkorban" levő női lakosságának a felét átszűrjék. Szűrés, szűrés, szűrés A cél tehát: minél több szűrés. Ezért szűrnek kórházakban, kerületi gondozókban, üzemekben. Ha egy 35 és 70 év közötti nő Budapesten valamilyen panasszal kórházba kerül — akár belgyógyászatra, sebészetre, idegosztályra stb. —, onkológiai vizsgálatnak is alávetik. Több ezerre tehető az ilyen ún. kórházi szűrések száma. Egy-egy rákszűrő állomás a választói névjegyzék alapján összeírja a kerületében élő rákkorban levő nőket, és behívja szűrésre. Aki akar, elmegy. Aki nem akar .. . ? A szűrés önkéntes, senkit nem kényszerítenek rá. De a behívott nőknek csak kis százaléka jelenik meg a rákszűrésen. A fővárosi rákszűrés egynegyedét az üzemi szűrés teszi ki. A túlnyomórészt, de legalábbis nagy százalékban nőket foglalkoztató gyárakban, üzemekben, vállalatoknál a szakszervezeti titkár, a nőfelelős, vagy a vöröskeresztes titkár kezdeményezésére rákszűrő napokat, heteket rendeznek. Amikor is a gyárba kiszáll a kerületi onkológus és a gyári rendelőben elvégzi a szükséges vizsgálatokat. Kimegy és szűr. Túl szépen és egyszerűen hangzik. De majd minden esetben hetekig tartó vita és alku előzi meg az üzemi rákszűréseket. Mert a gyár elsődleges szempontja a termelés. Akármilyen gyorsan megy is a szűrés: időkiesés. A gépek pedig nem állhatnak le: termelni kell. Cipőt, textíliát, harisnyát, műszert, konzervet, téglát. Termékeiket várja a kereskedelem, a fogyasztók, a társadalom. A termelés társadalmi érdek — mondja a gyár. — Rendezhetnek szűrést, de nem munkaidőben! — Az idejében felfedezett betegség talán nem társadalmi érdek ? — így a szervezők. — Ha nincs megelőzés, pár embert elveszíthet a gyár ... — Igen, igen, de azért próbálják meg munkaidő után. S ahol megpróbálták? Munkaidő végén az asszonyok rákszűrés helyett a bölcsődébe, óvodába, napközibe szaladtak, bevásárolni siettek, vagy haza, mert a családra főzni kell, mosni, takarítani. Tavaly a legtöbb gyárban ezért már munkaidőben végezték a szűrést. S az időkiesést pótolták az asszonyok: kevesebb terefere-, uzsonna-és cigarettaszünettel. Egy nőfelelős jelentéséből: „Az üzem dolgozóinak 75%-a vett részt rákszűrésen." Vöröskeresztes titkár beszámolójából: „1967-ben női dolgozóink 91%-a vett részt rákszűrésen." Hogyan fogadják az asszonyok? Egy textilgyári munkásasszony: — A szűrés előtt az üzemi orvos és az üzemi ápolónő bejárták a műhelyeket, és elmondták, mi is a rák, és hogy lehet megelőzni. Gondolhatja, hogy mindannyian begyulladtunk ... Aztán kijön a kerületi rendelőből a főorvos. Minden héten egy napon, délelőtt. Nem is tudom már, mennyi ideig tartott, de hat-nyolc hétig mindenképp. Mert minden asszony elment. Üzemrészenként beosztottak bennünket, így nem is kellett várakozni semmit. Örült is a szűrésnek mindenki. Mert nagy szó az, hogy a helyünkbe jöttek, nem kell a rendelőbe bemenni, várakozni, zsúfolódni, betegek is lehetnek ott, sok asszonyt ez is visszatart. Egy szakszervezeti titkár: — A gyár vezetői beleegyeztek, hogy munkaidőben legyen. A kerületi onkológussal megbeszéltük az időpontot. Az asszonyoknak elmondtam, hogy mit szervezünk, miért van erre szükség, és hogyan vizsgálnak. Azt mondták, eljönnek. Végül négy adminisztrátor jött el, két bérelszámoló, három technikus, a telefonközpontos és három mérnöknő. Az üzemi ápolónővel együtt tizenöten voltunk. Kétszáz nőből... Miért nem kötelező? A rákszűrés, a megelőzés fontosságát hangoztatják az orvosok szóban és írásban, sajtóban, rádióban, televízióban. Hogyha ennyire fontos a szűrés, miért nem teszik kötelezővé ? Ha az évenként egyszeri mellkasröntgent kormányrendelet írja elő, s az indokolatlanul távol maradók ellen szabálysértési eljárást indítanak, pénzbírsággal sújtják, miért nem vezetik be ezt a rákszűrésnél is? Hiszen a tbc helyett most a daganatos népbetegség fenyeget. A rákellenes küzdelem rövid múltra tekint vissza. Még húsz éve sincs, hogy az első gondozót létrehozták a fővárosban. Azóta is építik az onkológiai hálózatot: előbb a belső, majd a peremkerületekben is. Szó szerint építik, hiszen helyiség kell hozzá, berendezés; szakorvosok, asszisztensnők; a felfedezett daganatos betegeknek kórházi ágy, gyógyszerek, sugárkezelés. Mindez rengeteg pénz. S máról holnapra nem lehet előteremteni olyan mértékben, hogy egy éven belül az ország rákkorban levő női lakosát megvizsgálhassák. A másik ok, amiért nem lehet kötelezővé tenni a szűrést: a tbc-ről minden ember tudja, hogy milyen betegség. Túl sokat is tudunk róla. Szüleink, nagyszüleink lettek áldozatai. Népbetegség volt évszázadokon át. Morbus hungaricus — magyar betegség. Még ma is rettegünk tőle. Ugyanakkor mit tudunk a rákról? Harminc és negyven év közötti nőket kértem meg, hogy gondolkodás nélkül mondják meg, mi jut eszükbe erről a szóról: rák. Röstellem leírni a válaszokat. Vállvonogatás, meg: „valamilyen tengeri állat." Egy másik aszszony: „fertőző betegség." Csak háromnak jutott eszébe: daganatos betegség. Lehet-e kötelezni embereket arra, hogy megjelenjenek olyan vizsgálaton, amiről azt se tudják, hogy mire való? S amikor teljesen egészségesnek érzik magukat ? Még akkor se megyünk minden esetben orvoshoz, amikor betegek vagyunk. Ha a betegségünk gyógyításával sem törődünk, miért törődnénk a betegség megelőzésével, egészségünk megőrzésével... ? A Vöröskereszt, a Nőtanács, a TIT évek óta tart felvilágosító előadást a rákról. Prospektusokat, plakátot készít. De kevesekhez szól, és kis hangerővel. Pedig a felvilágosító munkára, a propagandára nagy szükség lenne. Az emberek egészségügyi kultúrája még nincs azon a fokon, ahol a saját érdekében, a családjuk érdekében, a társadalom érdekében lennie kellene. 34