Budapest, 1969. (7. évfolyam)

4. szám április - Duczynska Ilona: Ünnepek ürügyén

«4 \f*zépntíwé$zeii vUuzeunt réqi olasz és spanyol szobrai Gink Károly fotói G. Aggházy Mária írása Az európai szobrászatot bemutató gyűjteményünknek a IV. századtól a XVIII. századig terjedő korszakból legnagyobb számú, legjelentékenyebb része — mintegy kétharmada — az olasz. Az épületdíszítő, dekoratív szobrászati rész — ebbe beleszámít a velencei kutak gazdag sorozata —, és a figurális ábrázolások az itáliai félsziget valamennyi számottevő központjából, csaknem hézagmentesen szemléltetik ennek a művészeti ágnak fejlődését, stílusának alakulását. A román és gótikus stílus átmeneti korának az 1200-as évek elejéről való méltán kiemelt, csonkaságában is gyönyörű darabja egy halott Krisztust ábrázoló faszobrunk (i. kép). Eredetileg kereszten függött. A tiszta román megoldások azok, amelyeken az élőként ábrázolt Megváltó csak áll a kereszt előtt, kitárt karokkal, szinte megdicsőülten és uralkodva. A mi darabunkon a lehunyt szemű halott alak feje szelíd megadással hajlik oldalra, de teste még egyenes, nem lendül ki „S" alakban a függőlegesből. A mellkas váza, a bordák, élesen, szigorú tagoltsággal jelzettek. Ez a vonás különbözteti meg a hasonló, finoman barázdált felületű hajfürtökkel keretezett arcú, csaknem egy évszázaddal korábbi, kölni Szt. György templomból származó feszülettől, amelyen azonban a test sokkal lágyabb mint a miénken. A gótika kezdetét mégis elsősorban a keresztbe egymásra helyezett, egyetlen szöggel átvert lábak jelzik. Ez északon is csak valamivel 1200 előtt fordul elő legkorábban. Szobrunk legközelebbi analógiái az olasz festészetben találhatók meg, nem messze annak származáshelyétől, az umbriai Spoleto-tól. Hasonlóan kötött szigorúsággal, frontális rendszerbe komponált, kevés számú spanyol szobrunk legkorábbi csoportja egy ún. Mettertia, Szt. Anna harmadmagával, a XIII. század végéről (2. kép). Az akkori európai kultúra szélterületére jellemzőek az élénk színezéssel még fokozottabb mozdulatlanságba merevített tekintetek. A XIV. század utolsó harmadában született, a renaissance kiteljesedését hozó nagy toszkán vezetők — sokszor építész-szobrász, vagy festő-szobrászmesterek, mint Quercia, Brunelleschi, Ghiberti, Donatello — sajátkezű munkái nálunk hiányoznak. Csak műhelytársaik, vagy követőik alkotásain tudjuk a legnagyobb újítók működése nyomán kivirágzó fejlődést szemléltetni. A XV. században őket felváltó generációból azonban a messze kimagasló Verrocchiótól .olyan remekművel dicsekedhet gyűjteményünk, amely magán viseli a művész keze nyomának minden frisseségét, híven tükrözi mély érzelemvilágát, klasszikusan mértéktartó, biztos tudását. A terrakottából mintázott, sírjából kiemelkedő, sebét feltáró Krisztus-alakról van szó. Ez eredetileg egy hármas csoport középső tagja volt, hozzá tartozott két imádó, térdelő angyalfigura is. A kissé teltebb idomú testalkatot olyan részletgazdagsággal és mégis tömör egységbe foglaló körvonalakkal megalkotott fej koronázza (3. kép), hogy ahhoz hasonlót csak a híres firenzei Krisztus és Tamás bronzcsoport főalakján láthatunk. Ahhoz viszonyítva azonban a mi szobrunkon hiánytalan a terrakotta-mintázás közvetlenségének előnye, szemben a bronzba öntés másodlagos folyamatának eredményével. A Donatello körében iskolázott Agostino 21