Budapest, 1969. (7. évfolyam)

4. szám április - Szász István: A II. kerület

A 91-es ugyanolyan járat — sőt, csúcsidőben, ha ugyan ez lehet, még zsúfoltabb —, mint a többi. A Vígszínháztól indul, fel a Rózsadomb legtetejére. Az egész útvonal alig három kilométer. Jövünk át a Margithídon, jövünk Pestről, a városból, az „életből", egész napos munkából, idegfeszültségből. Apróbb-nagyobb napi izgalmaink, kellemetlenségeink, ügyes-bajos dolgaink kusza szövevénye ezernyi láthatatlan szállal tart fogva mindnyájunkat. És akkor a 91-es autóbusz, szemben a Margithíddal hirtelen „vakmerő" fordulattal kitör a Mártírok útján minden irányban áramló forgalom sodrásából, és nekivág a Rózsadombra felkanyargó keskeny szerpentinnek. És ez az emelkedő egyszerre, mintha átvinne, átsegítene bennünket egy másik régióba ! Mintha itt a domboldalon már egy másik város rejtőzködne: álmaink városa. Pedig az egész emelkedő alig 195 méterrel visz a tengerszint fölé, és a Margit-hídtól bárki 25 perces könnyű sétával a Rózsadomb tetejére juthat. Varázslatos közelség Túl egyszerű lenne ennek a dombon épült kis-világnak sajátosságát csupán természeti szépségével s a Nagyvárostól való eltávolodásával magyarázgatni. Mert sajátossága — megnyugtató, feloldozó s kiegyensúlyozó varázsa — nem a várostól való távolságában, hanem éppenséggel az ahhoz való különös közelségében keresendő! Három percnyire a Vérhalom tértől, a Rózsadomb északi sarkában van egy kis kilátó, József-hegyi Kilátónak hívják. A József-hegy sem valami gőgösen magasbatörő zord csúcs. Ugyanolyan szelíden komolykodó, jóindulatú, és az emberszabású középméretekhez készséggel igazodó hegyecske ez is, mint erdővel impozánsan megkoszorúzott társai, körös-körül — a budai „alpesek". Innen a József-hegyi Kilátóról megindítóan szép, különös látvány tárul a szemlélődő elé. A kilátó mint egy erkély nyúlik ki, szinte a Duna fölé. A magasban van és mégis mindenhez nagyon közel. A Város — az Árpád-hídtól le a Boráros térig — nem alattunk, inkább előttünk van, nem válik térképszerűvé. Ez nem madártávlat, ez nagyon is emberi távlat! Látom külön-külön a házakat, látom a Duna-parton sétálókat, az autókat, a Dunán játékhajó úszik, szinte csak a kezemet kell érte kinyújtanom. A Város valósággal vonz, láthatatlan karjaival magához ölel! Ellenállhatatlan erővel érezzük: a városban vagyunk, hozzátartozunk, mi magunk is élő, tevékeny részesei vagyunk az egészében, egységében kitáruló látványnak — és mégis, most megadatik számunkra itt a derűs, gondolatébresztő szemlélődéshez szükséges szerény távlat. Az összetartozás és az eltávolodás e különös keveréke teszi talán azt, hogy soha sehonnan Budapestet szebbnek nem láttam, közelebbinek nem éreztem még, mint innen a József hegyről. József Attila verssorát kellene kiírni ide a kilátó lépcsőjéhez: ... „a távolságot, mint üveggolyót megkapod." 10 A Király fürdő (Nagy Zoltán felvétele) Szász István AII. kerület -..álmaink városa" Középkori városfal-részlet a Mártírok útján (Siklós Péter felvétele)