Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Genthon István: Prosper Merimée Budán

„Légifelvétel" a törökkori Pest-Budáról A török uralom idején hazánk gyakran állott az európai érdeklődés középpontjában. A végeken folyó állandó török—magyar csatározások, vagy várakért vívott elkeseredett küzdelmek — amelyek kimenetele nem egyszer döntően befolyásolta a Nyugat sorsát és a bécsi udvar elhatározását — állandó témát jelentettek a kor irodalma számára is. A csatákról megjelenő röplapokat, az egyes történeti munkákat és a számos útleírást illusztrációkkal tették színesebbé és gazdagabbá. Ezek az illusztrációk — legnagyobbrészt rézmetszetek — elsősorban csata- és városképi ábrázolások. A városképi ábrázolások között szinte állandó jelleggel szerepel Buda — Pest kevesebbszer — már a kezdeti időktől fogva. Különösen megnő ezeknek a városképeknek — vedutáknak — a száma a XVII. századvégi visszafoglalási harcok idején. Az egyes ábrázolások a legkülönbözőbb nézetekből és nézőpontokból mutatják Budát és Pestet. Gyakori a madártávlatból történő ábrázolás, amely néha szinte a „légifelvétel" hatását kelti a szemlélőben. Az alábbiakban ismertetett rézmetszet is egyike az ilyeneknek. A Budát és Pestet madártávlatból ábrázoló metszet készítője a képen látható szignatúra szerint Giovanni Giacomo de Rossi XVII. századi rézmetsző és kiadó. A viszonylag nagyméretű — 38,3x53,6 cm — képmező bal felső sarkában gazdagon díszített barokk keretezésben az egész képre vonatkozó címfelirat és jelmagyarázat, valamint a szignatúra és az 1683-as évszám látható. A jobb felső sarokban Budát nyugati nézetből ábrázoló — mindössze 6,1 x 19,9 cm alapterületű — képet látunk. A középső mezőben — amelyet a Duna keresztirányban csaknem két egyenlő részre oszt — a rajz készítője délnyugatról nézve örökítette meg a két várost. Bár a metszet címének elején az áll, hogy az ábrázolás „Vero disegno" — valóságos ábrázolás —, ez korántsem azt jelenti, hogy a kérdéses terület hű képét nyújtja. A de Rossi által készített metszetet nem is tekinthetjük — épp számos topográfiai tévedése miatt — eredeti, a helyszínen készült felvétel után készített alkotásnak, hanem a korábbi ábrázolások felhasználásával és azok számos hibájának átvételével megalkotott, ezeket még élénk fantáziával át is rajzolt műnek. A rajzilag kétségtelenül jól megoldott ábrázolás kompozíciója, de különösen a jobb sarokban levő nyugati nézet elárulja, hogy de Rossi metszetének Merian 1638-ban megjelent vedutája képezte az alapját. Ezen is — miként Merian említett metszetén és annak számos későbbi variánsán — megjelennek az olyan jellegzetes tereptárgyak, mint amilyen például a Budától nyugatra, az Ördögárkon túli dombos részen elterülő török temető, a sírkőcsonkok között álló két türbével, vagy ugyanitt a téglalap alaprajzú, fallal bekerített kert, egyik sarkában egy nyeregtetős saroktornyos épülettel. Mindezek egy még néhány évtizeddel korábbi alaptípusra nyúlnak vissza: Wilhelm Dilich és Johann Sibmacher rajzain jelennek meg elsőként. Ez utóbbiak rajzi kidolgozása azonban korántsem olyan részletes, mint Merian vagy de Rossi tárgyalt metszetén. Mindezek előrebocsátása után térjünk rá vedutánk részletes topográfiai elemzésére, elsősorban annak budai vonatkozásait illetően. Elöljáróban fel kell hívnunk a figyelmet e látképen első pillantásra élesen szembetűnő névcserére. A középkori romokkal ábrázolt Margitszigetet tévesen Szentendreiszigetnek nevezi, ugyanakkor pedig a déli részen látható Csepel-sziget mint Margitsziget van feltüntetve. A budai oldalon fekvő település tagoltságát igen jól érzékelteti a metszet készítője az egyes városrészeket egymástól elhatároló — gyakran rondellákkal is többszörösen megszakított — városfalakkal. Ezeknek jó része azonban ugyancsak a fantázia szüleménye. Valamennyi városrész közül — melyeket a rajzhoz fűzött magyarázó szöveg egy kivételével meg is nevez — természetesen a várnegyed és annak a déli részét elfoglaló királyi palota komplexuma emelkedik ki a legjobban. A rajznak a hajdani középkori királyi palotát bemutató részlete topográfiai vonatkozásaiban — kisebb fenntartásokkal — elfogadható. E tekintetben figyelemre méltó a palotát övező erődrendszer egyes részleteit képező tornyok, bástyák és falszakaszok hű ábrázolása. A délnyugati sarkon álló Buzogánytorony — a törökök „Topuz kuleszi"-je —, vagy a börtönéről híressé lett Csonkatorony, de részben a Nagyrondella — a „Büjük frengi kuleszi" — is ilyenek. Hiányzik azonban a Nagyrondella kaputornya, és teljesen hibás a délkeleti falrendszer ábrázolása. A falakon belül magának a palotának a képe teljesen idealisztikus; csupán az együttesből magasan kiemelkedő Anjou-kori István-torony elhelyezése látszik némiképp valószínűnek. A palotától északra elterülő polgári lakónegyed ábrázolása már teljes egészében nélkülözi a realitást. A falakkal övezett területen belül a lakóházak — amelyeknek legnagyobb részét emeletes épületeknek rajzolja —, hármas, négyes és ötös csoportokban szorosan egymáshoz ragasztva, bizonyára az egyes lakótömböket akarják a nézővel érzékeltetni. A várnegyed kiemelkedőbb egyházi épületeinek elhelyezése is teljesen tetszőleges. Bár az egykori keresztény templomokból átalakított dzsámik külső architektúrájukban megőrizték korábbi — leginkább gótikus — jellegüket, csak feltételesen jelzik a ma is álló Mátyás-templom, vagy az egykori domonkosok templomának helyét. Egyedül talán a vár északi végében állott Mária Magdolna-templom elhelyezése mondható megközelítően helyesnek. A török építésű dzsámikat a rajzoló sematikusan, hagymakupolával fedett hengeres testű építményeknek ábrázolja. A Várhegy és a Duna között húzódó Vízivárost a metszeten nemcsak az északi oldalon zárja le városfal, hanem az végighúzódik a Duna partján is, csatlakozva az északi cortinafalat lezáró toronyhoz. A mai Fő utca vonalába eső városkapu — a törökkori Kakaskapu — is tetszőlegesen van elhelyezve. A házak elrendezése itt is inkább dekoratív célokat szolgál, mintsem a topográfiai szempontból helyes tájékozódást. Sajátos módon a mai Király fürdő és a mai kapucinusok környékén állott Tojgun pasa fürdőjének többkupolás épülete teljesen lemaradt a Víziváros látképéről. A Vízivárostól északra — a középkori Fel hévíz tájékán — fallal és egy szakaszon palánkkal övezett kis települést ábrázol, amely keskeny sávban a Duna partján húzódik. Ezt a területet a látkép magyarázata ,,C"-vel jelzi és „Borgo superiore"-nak, azaz „Felső város"nak nevezi. E városrészen mindössze egy négysaroktornyos épület az, amely kétségtelenül azonosítható az Arszlán pasa idejében létesített lőpormalommal, a múlt század végén lebontott Császár malom épületével. Érdekes azonban, hogy a lőpormalom közelében állott és ugyancsak jellegzetes épület, a mai Császár fürdő lemaradt. A vártól nyugatra, a hegy lábánál, a mai Esztergomi rondellától mintegy a jelenlegi Sarló utca vonaláig húzódó szakaszon egészen az Ördögárokig terjedően ismét egy kisebb települést látunk, rendezett utcasorokkal. A képhez fűződő magyarázat ezt csupán „Altro Borgo"-nak nevezi; valójában ez a középkori Logod községgel azonos. Emlékét ma is őrzi a Logodi utca. Lógódtól délre a Buzogánytoronyig terjedő részen a kiráyi palota kertjeit láthatjuk, magas falakkal kerítve. A királyi palotától délre, illetőleg a várhegy és a Gellérthegy között — valójában aTabán területén — „Borgo inferiore" néven jelentősebb települést találunk. Nem látjuk azonban sem a mai tabáni Katalin-templom helyén állott Maktul Musztafa pasa dzsámiját, sem pedig a Duna-part közelében ma is létező Rudas fürdőt. A magyarázó szöveg ,,K" betűvel jelzett „Bagni caldi" — meleg fürdők — címszava itt csupán egyetlen török fürdőre vonatkoztatható, ami elméletileg a mostani Rácz fürdő helyének felel meg. A Gellérthegy tetején a törökök kis erődítményét „Forte di S. Gerardo" néven említi és a rajzon jól láthatóan tünteti fel. Az egyes városrészeket — az un. „Felső- és alsó várost" valamint a már említett Logod községet kivéve — a falakon kívül folyóhoz hasonló méretű vizesárokkal veszi körül a látkép szerzője. Pest városát Budához hasonló modorban ábrázolja. A minden oldalról fallal és rondellákkal megerősített várost a Dunába ömlő széles vizesárok fogja közre. Giacomo de Rossi vedutája — számos topográfiai tévedése ellenére is — a XVII. századi Buda és Pest ábrázolásáriak egyik figyelemre méltó alkotása. 45