Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Heim Ernő, Czagány István írásai

A budai karmelita templom és kolostor 1741. évi villámcsapásáról készült egykorú metszet. Jól látható rajta a Kempelen által lebontott torony. (Schraffrath Leopold: . . . electricitate ... in Ecclesiam et coenobium . . . a Monte Carmelo . . . Regiae Budensis . . . 1778.) Nézzünk a feladatok szemébe és mindenekelőtt pergessük le filmszerűen magunk előtt, hogy mit jelentett nemzetünk életében ez a hely hét évszázadon keresztül. Tennivalóink maguktól jelentkezni fognak, ha végignézzük ezt a meggondolkoztató történeti filmet. A mai Várszínház épülete helyén állott középkori, evangelista Szent Jánosról nevezett ferences (minorita) templomot 1266—1269 körül alapította IV. Béla király. Itt temettette el magát Bezter fia Demeter és felesége 1270—1277 között, ami kellőképpen bizonyítja, hogy a gótikus épület legkésőbb 1290-re el is készülhetett. A Bécsi Képes Krónika azt állítja, hogy ebben a templomban temették el 1301-ben III. Endre királyt, az ,,Árpád-ház utolsó aranyágacskáját". Később, 1309-ben János kalocsai érseket és Jakab szepesi püspököt helyezték itt örök nyugalomra. Kétségtelen tehát, hogy a gótikus templom fontos középkori temetkezési hely volt. Szentélyének egyik támpillérét és az apszis déli oldalfalát fel is tárta 1966-ban a Budapesti Történeti Múzeum. Mivel azonban az ásatás célja csupán a szomszédos, budavári pasa-palota kiterjedésének körvonalazása volt, azért a gótikus templom maradványaival nem foglalkozott behatóbban. Azokat hamarosan vissza is temették. Bizonyos, hogy a templom hajófalai ma is a Várszínház nézőtere alatt fekusznek a több méter magas feltöltésben. További ásatásokra volna szükség a színház épületében, mert nincs kizárva, hogy ennek során talán utolsó Árpád-házi királyunk sírmaradványaira is rábukkanhatnánk. Nem ismerünk ugyanis olyan későbbi feljegyzést, amely a sír török-kori feldúlásáról szólna — mint amilyen például a székesfehérvári királysírok kifosztásáról maradt ránk. Ha a temetkezés altemplomban (kryptában) történt, az esetben van reményünk a sírok megtalálására. Annál is inkább, mert az eddig végzett ásatások bizonyítják, hogy a szomszédos középkori épületek földszinti padlómagasságai három, pincepadlói öt és fél méterrel a mai járdaszint alatt fekusznek. Az ásatások kockázat mentesek lennének, mert ha esetleg nem is találnánk semmit a fontos sírokból. még azesetben is felszínre kerülnének a gótikus templom maradványai. Ezeknek ismerete pedig igen jelentős lenne elsősorban hely-, művészet- és építészettörténeti szempontból, mert a volt ferences templom ma még vakfolt Budavára középkori várostörténetében. Az újjáépítés szempontjából szintén ismernünk kellene a gótikus falakat. Bemutatásuk szükségessége esetén ugyanis az új színház nézőtere alatt esetleg föld alatti múzeumot kellene létesíteni, aminek megtervezésére csak most van még módunk. Ez a feladat szervesen összefügg a színház sérült, műemléki boltozatait tartó pillérek alapozásainak nélkülözhetetlen statikai vizsgálatával. A középkori templomtól délre — a mai volt Sándor-palota területén — fekhetett az 1270-ben alapított ferencrendi férfikolostor, amelynek talán egy sekrestyelépcsője látott napvilágot az 1966. évi ásatások során. Erről a kolostorról tudjuk, hogy benne élt az a névtelen minorita szerzetes, aki a Budai Krónika ősszövegét írta. A közelmúlt feltevései alapján nincs kizárva, hogy vagy Kétyi — másként Egri — János királyi gyóntató és hitszónok, vagy Lackfi Dénes királyi nevelő és diplomata lehetett az anonymus minorita. Személyére vonatkozóan 1963 előtt jelentős irodalomtörténeti fejtegetések jelentek meg a szaksajtóban, amelyeknek folytatása napjaink aktuális feladata. A Kardos Tibor, Trencsényi-Waldapfel Imre és Karsay Géza között kialakult vita ma sem ért nyugvópontjához, ennek megoldása terén bőségesen akad még tennivaló. Talán a vita eldöntéséhez is szolgáltathatnának támpontokat az e területre is kiterjeszthető ásatások, amelyeket ma még el lehetne végezni a volt Sándor-palota területén is. Ne feledjük el, hogy a névtelen minoritán kívül Temesvári Pelbárt is itt élt és tanított az épület falai között. A „Pomerium" szellemes szerzőjének irodalomtörténeti jelentősége bizonyítja, hogy Nagy Lajos korától kezdve joggal tartották e kolostort ,,a minorita testvérek legnevezetesebb központjá"nak. Ide vonult vissza 1440-ben maga I. Ulászló király is elmélkedésre és tárgyalásra. Majd a XVI. században Tomori Pál kalocsai érseknek — Mohács nagy halottjának — és Martinuzzi György fráter bíborosnak — a machiavellizmus legkiemelke-A Várszínház szentélyétől északra kiásott gótikus lakóház középkori, földszinti szobája. 1964. évi állapot. dőbb magyar képviselőjének — is lakóhelye volt ez a kolostor. Gótikus temploma 1541 után Szerájdzsámi (,,Pascha Dschamisi") lett. Gerlach István 1577. évi feljegyzéseiből tudjuk, hogy padlóját és keleti falát gyönyörű szőnyegek boritották. Falában boltíves fülke emelkedett, amelyben ozmán pap ült és imáit mondogatta. A fülke mellett egy rácsokkal körülvett, magas szék állott, amelyen a pap mohamedán szokás szerint a lábain ülve szokta a beszédét tartani. Budavára 1686. évi visszafoglalásakor a ,,Pasa dzsámi" a lőportorony felrobbanása miatt teljesen rombadőlt; területe és maradványai először a jezsuita rend, majd 1693-ban a karmelita rend kezébe kerültek. A felszíni romok eltakarítása után azonnal megkezdődött az új templom felépítése, de a munka nemsokára megakadt és csak 1715 után folytatódott. Az ünnepélyes alapkőletétel 1725-ben történt meg és a barokk templom csak 1734-re készült el; 1741-ben viszont már súlyos villámcsapás is érte. Teljesen berendezve 1763-ban szentelték fel Szent József tiszteletére. Belsejének művészi megoldásán a legjobb magyarországi mesterek dolgoztak. Szószékét Bébó Károly készítette 1743—1744-ben, boltozatainak freskóit Falconer György és fia Henrik József festette. II. József császár 1784-ben feloszlatta a karmelita rendet és ekkor a templomot is kiürítették. A feltehetően Domonkos testvér (Richter Ferenc, a győri karmelita templom pompás oltárainak szobrásza) által készített főoltárát 1788-ban Sárospatakra szállították. Orgonáját a budai, vízivárosi Szent Anna-templomban helyezték el, majd 1800-ban három részre szétbontva állították a mai helyére. A császár 1786. évi megbízása alapján az osztrák Talherr József kamarai építész felmérte, majd a világhírű magyar sakkozó-automata feltalálója, Kempelen Farkas 1787-ben átalakította színházzá. Tornyát és barokk főhomlokzatát lebontotta, hajójába nézőteret, szentélyébe színpadot épített zsinórpadlással. Az átalakítás kőművesmunkáját Hikisch Kristóf, az ismert budai mester, kőfaragó munkáit Endl Ferenc, díszítését a pozsonyi Messerschmidt János szobrászművész készítette. Az újjáépített Várszínházban azelsőnémetnyelvű előadást 1787. október 17-én tartották. Majd 1790. október 5-én Kelemen László magyar színtársulata játszott itt először hazánk addig hivatalosan el nem ismert nemzeti nyelvén. Utóbb 1800. május 7-én Ludwig van Beethoven hangversenyezett az új színházban; ennek során kürtszonátájának zongoratételét adta elő a neves kürtös, a cseh Punto (Johann Wenzel Stich) kíséretében. Az utóbbi két eseményt egy-egy 1927-ben elhelyezett bronz dombormű örökítette meg az épület főhomlokzatán, amelyek 1945 után valószínűleg fémgyűjtés áldozatai lettek. Csak helyeselhetjük, hogy a budavári „zenélő udvar" első műsorának sajtóbemutatóját tavaly „Beethoven és Budavár" cimmel nyitotta meg. Emellett azonban azt se felejtsük el, hogy Beethovenvendégszereplésénekegyetlen helyszíni emléke az elveszett Sidló-dombormű volt. Ennek visszaállítása ugyanolyan kötelességünk, mint a 30