Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Dávid Katalin —Gink Károly: Történeti kiállítás a Nemzeti Múzeumban

DÁVID KATALIN írása - Gl NK KÁROLY fotói Történeti kiállítás a Nemzeti Múzeumban A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása a magyarországi kultúra sok jelentős értékét mutatja be a honfoglalástól 1849-ig. Minden egyes tárgy történelmet illusztrál: a hétköznapok egyszerű eszközei éppúgy, mint a művészet nagyszerű alkotásai; megelevenítik a múltat, a társadalom életét — harcot, munkát, eseményeket idézve. E kiállításról több folytatásban számolunk be. S még így sem törekedhetünk teljességre; kizárólag a művészettörténetileg értékelhető tárgyakból mutatunk be néhányat. Nem követjük a történelmi tematika által meghatározott kiállítási kompozíciót sem; ehelyett a kiemelt tárgyaknak önálló életet adunk: ez egy a sok szempont közül, amellyel a kiállítást tanulmányozhatjuk. Az Árpád-kor művészete a romanika magyarországi történetét jelentette. A bemutatott anyag elsősorban ötvösművészetünk magas színvonaláról és a hazai kőfaragóművészet, általa az építőművészet gazdagságáról tanúskodik. 1799-ben Nagyszentmiklóson 23 aranyedényből álló elásott kincs került elő, melyeknek itt látható a másolata. Az eredeti anyagot a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzik. A kincset a legújabb hazai kutatások magyar munkának tartják; a rajta levő görögnyelvű felirat megnevezi készíttetőjének, Bojla ispánnak nevét. A pompás készlet minden bizonnyal Dél-Magyarország hatalmas törzsfőjének, Ajtonynak tulajdonában volt, akinek gazdagságáról és erejéről a krónikás így emlékezik: „bizony ennek a férfinak szolgált a Körös folyótól az erdélyi részekig és a Vidinig meg Szörényig terjedő föld, melyet mind hatalma alatt tartott. S mivel fegyvereinek sokaságával túlszárnyalta, semmibe sem vette a királyt." E kincs és mellette a tarsolylemezek, díszkorongok, ékszerek nagyszerű dokumentumai a hazai X. századi ötvösművészetnek, és egyben jelzik a magyar honfoglalók előkelő rétegének pompáját, gazdagságát. Az árpádházi királyok három évszázadának kiemelkedő építészeti alkotásaira a megmaradt kőfaragványokból következtethetünk. E kis részletek, épületplasztikánk gazdagságát bizonyítva, a hazai monumentális művészetről adnak hírt. A királyi központoknak, Esztergom, Székesfehérvár bazilikáinak, a királyi palotának, majd a pécsi székesegyháznak, Somogyvár, Kalocsa templomának szobrászati emlékei a román művészet európai áramlatához tartoznak. A veszprémi palmettás kő, a somogyvári szalagfonatos, madaras kompozíció, a kalocsai vörösmárvány királyfej, a pécsi arkangyalt ábrázoló dombormű, és az apokaliptikus aggastyán alakja kultúránk egy-egy jelentős emléke. A lebontott szentkirályi templom kapuívének domborműve, középen az ülő Krisztussal, két oldalán a térdelő donátorok mesteri kompozíciójával az egykorú francia katedrálisok szobrászi díszítésével való rokonságot tanúsítja. Az idő szimbóluma a Pomázról előkerült Janus-fejet ábrázoló oszlopfő: a szakállas arc az elmúlást, az ifjú a jövőt jelképezi. E kor művészete minden részletében gondolatot közvetít, jelentést hordoz; esztétikai valóságát ez határozza meg. Világviszonylatban is jelentős kiállítási darab az a korona, melyet Konstantinosz Monomachosz bizánci császár az 1043 és 1054 közötti években küldött a tihanyi apátságot megalapító I. András királyunknak. A korona a XI. századi bizánci ötvösművészet és rekeszzománc technika fejedelmi emléke. Még a múlt A Konstantinosz Monomachosz császár által I. Andrásnak küldött korona: középen a császár, balról Theodora, jobbról Zoé alakjával (Részlet, IX. sz.) 15