Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Litván György: Szabó Ervin 1918-ban

dalmár nemzedék is (Korvin Ottó, Sallai Imre, Lengyel József, Révai József és a galileisták: Duczynska Ilona, Sugár Tivadar, Haász Árpád, a .Ke/en-házaspár és mások). A teljesség kedvéért még néhány orosz (hadifogoly) szocialista is részt vett a munkában. „Szabó Ervin volt az, aki az antimilitarista irányú agitációt tudatosan is a forradalmi fejlődés irányába terelte — írta 1920-ban Sallai Imre. — O volt az első, aki az Oroszországból gyéren és elferdítve érkező hírekből is meg tudta ítélni az ofosz proletariátus döntő lépésének világtörténeti jélentöségét, és az antimilitarista röpiratokon keresztül követendő példaként állította a magyarországi proletariátus elé az orosz munkások harcát a munkás- és katonatanácsok uralmáért". Röpiratok sokszorosítása és terjesztése mellett a most már „forradalmi szocialisták" néven jelentkező csoport egyre nagyobb arányú tevékenységet fejtett ki a gyárakban, a szakszervezetekben és magában a szociáldemokrata pártban is. Kapcsolatot teremtettek a baloldali, antimilitarista mérnökök és üzemi tisztviselők „Gyárközi Bizottságával", amelynek Helfgott Ármin és Hevesi Gyula voltak a vezetői. Ennek révén, valamint Mosolygó, Bellér és mások munkás-kapcsolatai útján eljutottak a legfontosabb nagyüzemekbe. Ahol csak tudták, akadályozták a haditermelést, s forradalmi propagandát folytattak a munkások és tisztviselők között. Ők kezdeményezték Magyarországon elsőnek a munkástanácsok megalakítását. Előbb az üzemi munkásgyűlések, majd 1918. január 13-án a főváros több pontján tartott tömeggyűlések elé közös határozati javaslatot terjesztettek, amely bizalmatlanságot fejezett ki az SZDP vezetősége iránt, és követelte egy budapesti munkástanács felállítását, amely a munkásság nevében ellenőrzést gyakorolna a pártvezetőség politikája felett is. A javaslat lelkes fogadtatásra talált a forradalmasodó tömegeknél: sokfelé megalakultak a gyári munkástanácsok. A Budapesti Munkástanács létrehozását azonban a pártapparátus jóidéig meg tudta akadályozni. 1918 tavaszán Szabó Ervin a „Világ" hasábjain intéz minden addiginál nyíltabb és hevesebb támadást a hivatalos szociáldemokrata politika ellen. „Szociáldemokrácia és politikai erkölcs" című cikkében kíméletlen szókimondással állítja pellengérre a pártvezetőséget, amiért az „falazni" hajlandó a Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter által beterjesztett antidemokratikus választójogi reformnak. A politikai rövidlátással és erkölcstelenséggel vádolt pártvezérek személyeskedő válaszukban „szobatudósnak" titulálják Szabó Ervint. Szánalmas próbálkozás annak a ténynek az elhessegetésére, hogy hajthatatlan bírálójuk immár egy országossá növekvő forradalmi mozgalom vezéralakja. A „szobatudós" közben azon fáradozik, hogy kapcsolatot teremtsen a nemzetközi forradalmi mozgalommal is. Svájcból megszerzi a zimmerwaldi határozatot, Demény Ottót pedig, ezt a romantikus megszállottságú fiatal forradalmár festőt megbízza, hogy a frontokon át próbáljon eljutni Szovjet-Oroszországba, és lépjen érintkezésbe az ott működő magyar bolsevikokkal. Igazi kontaktus nem jött létre, pedig azok is keresték vele a kapcsolatot. Kun Béla egy későbbi írásában elmondja, hogy 1918 szeptemberében Moszkvában elhatározták: Szamuely Tibor Svájcba utazik, hogy onnan „összeköttetést keressen Szabó Ervinnel, a fővárosi könyvtár igazgatójával, akiről úgy tudtuk, hogy velünk, bolsevikokkal szimpatizál". Ám Szamuelyt rövidesen kitoloncolták Svájcból, Kun pedig novemberben hazatért, hogy megalakítsa a kommunista pártot. De Szabó Ervin helyett már csak a „Szabó Ervin-kört" találta meg ... A körbe Landler, Rudas, Vágó és más baloldali szociáldemokraták tömörültek az őszirózsás forradalom győzelme után. Ez a társulás, a forradalmi szocialisták csoportjával együtt, egyik jelentős forrása lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának. Szabó Ervin ekkor már halott volt. Június végén a tüdőbaj egy váratlan és heves rohama ágynak döntötte és pár hónap alatt végzett vele. Betegágyán tudta meg, hogy kisszámú külföldi tudós társaságában, egyedüli magyarként, tagjául választotta a marxista társadalomtudomány művelésére alakult moszkvai Szocialista Akadémia. Temetése napján, 1918. október 2-án a budapesti üzemek legtöbbjében 10 perces munkaszünetet tartottak a forradalomra készülő munkások. A tanácskormány már működésének első hetében határozatot hozott emlékének megörökítéséről, műveinek kiadásáról, a fővárosi könyvtár róla történő elnevezéséről. A „Vörös Újság" így ír ebből az alkalomból: „A megszületett Magyar Tanácsköztársaság meghajtja vörös zászlóját a forradalmár Szabó Ervin előtt. A szerencsétlen politikai és társadalmi viszonyok meg nem értett Szabó Ervinje feltámadt a proletariátus forradalmában." Jászi Oszkár, a hű barát, a fegyvertárs és az örök eszmei ellenfél, amikor tíz évvel később az amerikai partok felé hajózik és „a szomorú tízéves októberi évfordulón" felrémlik előtte „Szabó Ervin sápadt és melankolikus profilja", ilyen címen írja meg eszmefuttatásait az óceánjáróról a „Századunk" számára: „Ha Szabó Ervin nem hal meg . . ." „Mi lett volna — teszi fel a kérdést — ha ez az éles intelligencia, sokoldalú lélek és tiszta moralitás nem költözik el oly hirtelen s velünk marad azokban a válságos hónapokban, melyek Magyarország sorsát talán évtizedekre eldöntötték?" Válasza rendkívül tárgyilagos és meggyőző: Szabó Ervin, ha viszonylag egészségesen, tehát munkaereje birtokában megéri az 1918—19-es forradalmakat, októberben minden valószínűség szerint a közoktatásügyi tárcát kapja, 1919-ben pedig „nemcsak a kommunista kísérletben való apasági részét vállalta volna, de nem habozott volna a tényleges keresztülvitel felelősségében is osztozni". így látták alakját a kortársak. Azóta újabb nemzedékek nőttek fel, de műveinek kiadására szinte négy évtizedig nem kerülhetett sor. A sokáig egyoldalúan és aránytalanul alkalmazott eszmei bírálat következtében neve a szélesebb köztudatban csak a könyvtáros és a tudós alakját idézi fel, nem a nevelőét és a cselekvő forradalmárét. Pedig emlékének elszegényítésével csak mi lettünk szegényebbek. Most — végre — határozat született szobrának felállításáról. Valóban, ideje, hogy ismét az ő okos, megértő, de megvesztegethetetlenül szigorú tekintetének ellenőrzése alatt éljünk, hogy tartsunk és tanuljunk tőle, s hatni engedjük igazságkereső, szenvedélyes és tiszta szellemét. m m mm n Á MftMaXm Q B U D A PE ST

^ J É L E L M I S Z E R S Z A K Ü Z L ETE mJ U MM 4M Aff Mf ffMA BUDAPEST, XIII. SZENT ISTVÁN K RT. 4