Budapest, 1968. (6. évfolyam)
1. szám január - Vécsey György: A turizmus — útlevél a békéhez!
Szövetsége) XII. kongresszusa. Mintegy 250 újságíró vett ezen részt, 23 ország képviseletében. (Anglia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Izrael, Jugoszlávia, Kanada, Lengyelország, Magyarország, Német Demokratikus Köztársaság, Német Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Svá)c, Spanyolország, Szovjetunió, Törökország.) Valamennyi újságíró a turizmus szakembere. Legtöbbjük öt világrészben ismerős és egész Európát bejárta. Az ő észrevételeikből, megjegyzéseikből, cikkeikből merítettem azt, amit most Budapesttel kapcsolatban elmondani kívánok. Budapest szépsége valamennyiöket maradéktalanul megigézte. „Budapest igazi kapuja a Halászbástya — írja Georges Dopagne belga újságíró — j az idegen csak akkor lép be igazán a városba, annak igazi arca akkor bontakozik ki előtte, ha a bástyákról letekintve elébe tárul az elragadó panoráma . . ." Budapest valóban a Halászbástyáról vagy a Citadelláról tárul ki teljes szépségében a turisták előtt, akik itt állva joggal nevezik Budapestet a világ egyik legszebb városának. A főváros legnagyobb turisztikai kincse: előnyös földrajzi fekvése és ebből adódó természeti szépsége. Francois des Aulnoyes írta a Combat című párizsi lapban, hazatérte után, a Várnegyedről: „Budapest szívében antik ékszerdoboz nyílik ki, kincseinek szépségét meg kell csodálni mindenkinek". Az egész Várnegyed rekonstrukciója megnyerte tetszésüket. Hatalmukba kerítette őket a varázs, mely az újjáéledt ódon házakból áradt. Világszerte nagy turisztikai értéket jelentenek a korhűen restaurált, nemes stílusú, szép régi épületek. Ami autentikusan helyreállított, az originális erejével hat. A Vár utcáin sétálva az újságírók különösen méltányolták a régi elemek szakavatott beépítését a rekonstruált épületekbe. (Követendő példaként említették az egész világ felé.) Újra beigazolódott, hogy a Nyugatról érkező újságírók Budapestet általában kis városnak képzelik el. Meglepi őket nagy kiterjedése (a Halászbástya itt is „szezám, nyílj meg!" jelleggel bír), körutaink, fő útvonalaink mozgalmas élete, korszerű portál- és kirakat-technikánk. Néhányan közülük, akik már régebben is jártak fővárosunkban, örvendetes változást észleltek. Szerintük a Nagykörút, a Rákóczi út, a Kiskörút és még néhány főbb útvonalunk világvárosi képet mutat. Ám nem mulasztották el megjegyezni, hogy a jó és ízléses portálok, kirakatok szomszédságában még a legforgalmasabb helyeken is szégyenletesen elhanyagolt, ütött-kopott, csomagolópapírral hátterezett, bádog- vagy olvashatatlanná fakult feliratú üzleteket és kirakatokat találtak, melyek csúnya és szánandó Csipkerózsikaként alusznak a szomszédos szépségek között. Jogos az igény, hogy a főútvonalakon minden üzlet gondozott és szép legyen ... de legalábbis a minimális európai szintet elérje. A belkereskedelmi hálózat építése, a portál- és kirakat-tervezés egyre inkább a turizmus nagyító lencséje alá kerül — a két szakterület együttműködése nélkülözhetetlen! Van egy turisztikai tőkénk, amiről általában keveset beszélünk. (A FIJET különösképpen felfigyelt rá.) Willem Freni holland újságíró fogalmazta meg a legérzékletesebben ezt a véleményt : „Budapestet a világ első tíz ,múzeum-nagyhatalma' közé sorolom." Ajánlatos turisztikai propagandánkban felerősíteni a muzeális utalásokat, amelyeknek — tekintetbe véve a nemzetkőzi turizmus közepes vagy közepesnél magasabb intellektuális színvonalát — biztos vonzerőt tulajdoníthatunk. Szólásunk néha, tévesen értelmezett önérzettel, vállvonogatva emlegetni Budapest egyik nagy turisztikai vonzerejét: a magyar konyhát. Korunkban a gasztronómia egyre nagyobb hatást gyakorol, turisztikai tőkévé változott. Maurice Blesteau, a Gasztronómiai Üj ságírók Nemzetközi Szövetségének francia alelnöke analízisében a következőket mondja: „Téves az a közhit, hogy a magyar ételeket csak jó gyomrú, vasegészségű külföldiek bírják fogyasztani." Részletesen elemzi, hogy ideje felhagyni a nyereg alatt puhított hús ostoba frázisaival; a világ gasztronómiainak, vagy egyszerűen a gyomrát szerető turistának tudomására kell hozni, hogy a sajátos magyar receptek szerint elkészített ételek „a gyomrot nem terhelik, az ínyt gyönyörködtetik, az emésztést serkentik". Az éttermekben nemcsak az ételek, hanem a berendezés is érdekelte őket. Szinte egyértelműen állapították meg, hogy eltekintve néhány reprezentatív kis- és nagyvendéglőnktől — a különböző vendéglátó helyek uniformizáltnak hatnak. Hiányoznak azok a sajátos díszítőelemek, berendezési ötletek, melyek alkalmasak a hangulatkeltésre. Főleg a világítást kellene színesebbé, kellemesebbé, meghittebbé tenni. Nem jelentős befektetést igénylő márványt és drága bútorokat hiányoltak, hanem azt, hogy a helyiségeknek nincs „egyéniségük", melynek révén kevés pénzzel is lehet hangulatos környezetet teremteni. Valamennyiöket magával ragadta a budapesti vendéglők nagy varázslója, a cigánymuzsika. „A magyar cigányzene szépsége, ételt és italt megaranyozó sajátos romantikája egyik fő turisztikai bázisuk" — jegyezte fel Jósé Ignacio de Arrillaga, spanyol író. Kár, hogy cigányzenekaraink gyakorta magyar nóta helyett külföldi táncdalokat, operettrészleteket játszanak. Ez ellenkezik a cigányzene karakterével és a turisták kívánságaival. (Természetesen Kálmán Imre dalai a cigány hegedűjére íródtak.) Vaclav Straka csehszlovák újságíró Budapest egy különleges turisztikai lehetőségére hívta fel a figyelmet: „Nem kell elhagynia Budapestet, ha szép kirándulást akar tenni: A város határain belül egyaránt lehetőség nyílik hegyi túrákra, vízi sportokra, gyógyfürdőzésre, sétálásra árnyas ligetekben, hatalmas parkokban .. . mindez szinte turisztikai-kombinát jelleget ad Budapestnek." Szó volt az ehhez a gondolatkörhöz csatlakozó másik adottságunkról. Reggeltől estig három-négy órányi utazással (oda—vissza) meglátogatható a Balaton, vagy a kirándulóhelyekben gazdag Duna-kanyar. Ez különösen az autós turisták számára előnyös. „A koncentrálható, sokrétű túratervezési lehetőség fővárosuk turisztikai centrum-jellegét erősíti" — írja Vasa Jaksics jugoszláv újságíró. Valamennyi kongresszusi résztvevőnk arról beszélt, hogy milyen korlátlan lehetőségei vannak Budapestnek, hogy „fürdő-világvárossá" váljék. 250 turisztikai újságíró véleményét volt alkalmam megismerni. De ha a sok millió Budapesten járt más turistát igyekeztem volna szóra bírni, alighanem hasonlókat mondtak volna. És elmondták volna ők is, amit a FIJET kongresszusán résztvevő újságírók egy emberként vallottak: Ügy éreztük: Magyarországon minden ember „házigazda", aki tiszta szívvel és őszintén örül, ha vendégei jól érzik magukat, és ennek érdekében igyekszik is mindent megtenni . . . Sétálók a Halászbástyán. Ata Kandó (Amszterdam) felvétele 5