Budapest, 1968. (6. évfolyam)

12. szám december - dr. Lukács Tibor: Korunk házassága

Dr. Lukács Tibor Korunk házassága Egy intézmény válsága ? A felbomló házasságok problémái mindig foglalkoztatták az embereket. Napjainkban különösen megnőtt az érdeklődés e kérdések iránt. A bíróságaink által jogerősen felbontott házasságok száma — a második világháborút megelőző évekhez viszonyítva — a felszabadulást követően jelentősen emelkedett. Anélkül, hogy az olvasót adatokkal kívánnám terhelni, megemlítem: hazánkban a század elején iooo fennálló házasságra még csak 0,7 válás jutott; ez a viszonyszám a húszas években 3,8, az ötvenes években 7,x—7,8 körül mozgott, a legutóbbi években pedig 7,7—7,8 körül stagnál. A jelentős emelkedés más vetületben is szembetűnő. 1900-ban például 1000 lakosra 0,1, 1921-ben 0,8, 1948-ban 1,2, 1965-től 2,0 válás esik. Mivel bonyolult társadalmi jelenségről van szó, amely számos, nehezen felismerhető gazdasági, társadalmi, ideológiai, erkölcsi stb. tényező összhatása, ezért a válások számának emelkedéséről a legkülönbözőbb vélemények hallhatók és olvashatók. Az ilyen benső emberi viszonynak a megfigyelése a kívülállók számára "még egy-egy esetnél sem könnyű. Különösen nehéz azonban a tömegméretekben folytatott vizsgálódás, ahol az egyik vagy a másik tényező túlzott kiemelése vagy elhanyagolása, illetve az összefüggések túlértékelése vagy indokolatlan lebecsülése ellentétes következtetésekre vezethet. Objektivitásunkat sem őrizhetjük meg egykönnyen. Magában a házasságban, de a házasságról, a nők és a férfiak viszonyáról vallott felfogásban is nagy szerepe van a szubjektív mozzanatoknak, a személyes tapasztalatoknak és élményeknek. A közvetlen környezetünkben észlelt, a saját élményanyagunkhoz tartozó egyes, nem egyszer negatív, vagy negatívnak vélt jelenségek hatására felvetődhet egy sor kérdés: nincs-e maga a házasság intézménye válságban; a válások számának emelkedése nincs-e kapcsolatban valamiféle erkölcsi lazulással; nem a nők fokozottabb munkábaállása hat-e kedvezőtlenül a családra stb ? A szubjektivitás természetesen nem a kérdésekben, hanem a gyors, az egyes élményekre alapozott, az összefüggések mélyreható elemzését mellőző válaszokban mutatkozik meg. Néhány kérdésre megkísérlem az objektív válaszadást — már amennyire a rendelkezésre álló szűk lehetőségek ezt megengedik. Módszerül pedig azt választom, hogy Budapest helyzetével foglalkozom elsősorban. Erre nem az késztet, hogy a folyóirat nevét és törekvéseit kívánom kizárólagosan tiszteletben tartani, hanem az, hogy fővárosunk helyzetét e sajátos vonatkozásban elemezve, közelebb jutunk problematikánk társadalmi lényegének megismeréséhez. A statisztikai adatok világosan mutatják, hogy különösen a városokban, elsősorban Budapesten volt szembetűnő a válások növekedése. A felbontott házasságoknak csaknem 2/5 része éveken keresztül Budapestre esett; az arány azonban egyre csökkent. 1965-ben például a Budapesti Fővárosi Bíróság területén jogerős ítélettel 7753 házassági pert fejeztek be bíróságaink (ez az egész országban befejezett hasonló perek 36,7%-a volt). 1966-ban ez a szám 7186-ra, 1967-ben 7 003-ra csökkent. Az abszolút számokban is megfigyelhető csökkenés a viszonyszámoknak — Budapest javára való — további eltolódását is jelenti. Az 1965. évi 36,7% 1966-ban 33,8%-ra, 1967-ben 31,6 %-ra csökkent. Az első kérdés tehát: miért több a városokban, illetve Budapesten a válások száma, mint falun? És ezzel összefüggésben: mi magyarázza az arányszámok lassú eltolódását a városok, illetve Budapest javára? A falusi nők függetlenedése A viszonylag ritkább, de ugyanakkor mégis emelkedő tendenciát mutató falusi válások magyarázatára számos tényezőt kell felsorolni. A család vidéken többet megőrzött egykori termelési egység-jellegéből, mint a városban. A közös gazdasági érdek, az együtt végzett munka viszont jobban elfedi a családi élet hajszálrepedéseit. Mind többen dolgoznak azonban mezőgazdasági nagyüzemekben, és a családot mint termelési egységet nagyobb közösséggel cserélik fel. A ritkább falusi válásokat magyarázza a nagyobb konzervatizmus is, amelyben a falu él. A párválasztást rendszerint huzamosabb együttjárás előzi meg, a jegyesek az esküvőig alaposabban megismerhetik egymást. Ugyanakkor más társ keresésének a lehetősége — különösen a nők részére — kisebb. A vázolt hagyományos viszonyokat megingatta az a nagy társadalmi átalakulás, ami falun is végbemegy. Mind több szál köti össze a falut az iparral, a várossal. Ez a kapcsolat az embereket mind nagyobb arányban mozdítja ki korábbi helyzetükből. Az iparban történő elhelyezkedés sokszor lakóhelyváltozást jelent. A környezet gyakran csak az egyik házasfélre nézve változik, rendszerint a férfire. Sokan vállalnak munkát a városban, az ipari centrumokban, de lakóhelyüket nem változtatják. A környezetváltozás — akár végleges, akár csak a munkahelyre vonatkozik — először negatív hatású lehet. Az új környezet szabados lehetőségeket kínál, amelyek kihasználását sem a házastárs vagy a család közelsége, sem a korábbi környezet ellenőrzése nem korlátozza. Az új környezet új alkalmazkodást igényel, ami a családtól való elidegenedettség érzését keltheti. Ezek a negatív kísérő tünetek mindenképpen átmeneti jellegűek. Nem véletlen tehát, hogy a nagy városokban s Budapesten a válások száma ma már stagnál, a falusiaké viszont még növekedőben van. Az új környezet ugyanis segít abban, hogy a korábbi környezet hatására beidegződött szokásokat, gátlásokat levetkőzve, a személyiség szabadabban bontakozzék ki. Elég, ha a falun élő nőkre utalok, akiknek a szabadabb mozgást, a korábbival szemben emberibb élet kibontakozását sokszor a környezet, az előítéletek, a babona, a pletykától való félelem stb. gátolta vagy gátolja. A ritkább falusi válásoknak sok egyéb oka is volt, amelyek némileg ma is hatnak még és a válások számában a nagyvárosokhoz képest eltolódást eredményeznek. A városokban a házasságot inkább érzelemre alapították, mint a falun, a kapcsolat ezért jobban ki volt téve a változásoknak. A városokban nagyobb a párválasztás lehetősége, kisebb a közösségi ellenőrzés stb. Ha a falusi életviszonyok átalakulnak és mindjobban közelednek a városéhoz, akkor az arányszámok is közeledni fognak egymáshoz. A statisztika ezt a közeledést már megmutatja. Nem örülünk ennek, mert a legtöbb házasságbontás családbontást is jelent. A falusi asszony „forradalmának" azonban szintén lesz mondanivalója a jövő házassága számára. A következőkben a Budapesti Fővárosi Bíróságon 1967-ben jogerős ítélettel befejezett 7 003 per főbb adatait elemzem. Vizsgálódásom célja annak bizonyítása, hogy valóban társadalmi problematikáról van szó, amely a fejlődésnek szükségszerű — bár sokszor fájdalmas — kísérő jelensége. Végül arra az alapvető kérdésre szeretnék választ adni, hogy a jelenség miként értékelendő. Ki akar válni? Ha azt vizsgáljuk, hogy a házassági pereket ki indította, azt látjuk, hogy a 7003 perből 3695, tehát a perek 52,7%-a a feleség kérelmére indult. 1966-ban ez az arányszám 50,6% volt. Ha sok évre tekintünk vissza, kétségtelenné válik, hogy mindinkább a feleség a keresetindító fél. Vegyünk szemügyre egy másik adatot: a 7003 perben a feleség az életközösség megszakításakor mindössze 405 esetben — ez csak 5,7%! — volt eltartott. Talán e néhány kiragadott adat is bizonyítja, hogy a házasság és a család társadalmi problémáinak centrumában még a mi viszonyaink között is az ún. nőkérdés áll. A válások okait elemezve szintén ez a kérdés nyomul előtérbe. A nők munkábaállásának legfontosabb következménye: alapvetően megváltozik a társadalomban betöltött szerepük, ezzel a házasságban, a családban elfoglalt helyük is. Minél nagyobb mértékben kapcsolódtak bele a nők a felszabadulást követően a termelő munkába, annál inkább a saját keresetük vált megélhetésük alapjává. A dolgozó feleség gazdasági függetlensége növelte öntudatosságát, elősegítette szellemi fejlődését és ezzel a társadalmi életben való helytállását és érvényesülését is. így most már nem hajlandó a házaséletben eltűrni 10