Budapest, 1968. (6. évfolyam)

12. szám december - Bajor Nagy Ernő: Ferencvárosi séták

A Vásárcsarnok bejárata kozásnak ez a több mint 10 ezer négyzetméteres kincsestára olyan élelmiszereket is kínál, amelyek még az étkezés mámorának poétáját, Berda Józsefet is megihlették. Nem csupán tinoru gomba kapható a csarnokban, de brinza-ként emlegetett erős túró is, a halasok a standard ponty mellett füstölt angolnát, lepényhalat, süllőt, makrellát is kínálnak. Sejtelmesen lila padlizsán és illatozó vadhús, friss leheletű gyalult tök és zörgőn kocódó héjasdió, füzéren pirosló paprika és a házilag gyúrt tészták sárga mosolya mind rímbe csendül itt. Csak a harminc termelőszövetkezeti standon elkél havonta 130 vagonnyi áru, nem is számítva a csaknem 100 „maszek" kereskedőt, a 30 Közért árudát, a majdnem 20 Zöldért boltot és a 3 itt árusító állami gazdaságot. Nem csoda, hogy egyetlen szombati napon 20—30 000 háziasszony fordul meg a Petz Samu tervezte épület falai között... Pinceszínház és társai A kerület, ahol Dési Huber István élt („ . . . zsákoltam kint a Dunán és dolgoztam a Gubacsi úton a Sertésvágóhidon ..."), ahol Kárpáti Aurél lakott („ ... Itt írtam első verseimet, — itt szerkesztettem első lapomat, a Kritikát — itt voltam reménytelen szerelmes, s itt született első fiam . . . "), ahol lakott Krúdy Gyula is (,,... Itt vannak azok a kis mellékutcák, amelyeknek harmadik emeletén nagy szegénységben meghúzódnak a könyvcsináló emberek, akik tehetségüknél fogva nem kaptak helyet Pesten...") — ez a kerület mégis elég szerény részt kap művelődési intézményeinkből. Százhúszezer budapesti él itt, de mozija csak három van, az sem a komolyabbak közül. A két művelődési ház nem tűnik kevésnek, de kevés bennük a szakköri helyiség, szűkreszabott voltuk gátolja őket abban, hogy társadalmi központtá váljanak. A József Attüa Űttörőház viszont olyan dolgokkal ismerteti meg a kerület gyermekeit, ami a legtöbb felnőtt számára is „arabusul van". Ott kölyökfocistának is aprócska fiúk fejlesztik tovább az iskolában megalapozott 8 Az Iparművészeti Múzeum előcsarnoka A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem épülete (Fejes László felvételei) kibernetikai, elektrotechnikai, motorszerelési ismereteiket. Rádióamatőrökként külföldi diákokkal teremtenek kapcsolatot. Tudományos Játékszobájuk fizikai—kémiai—biológiai—matematikai tudásuk játékos gyarapítására ad lehetőséget. Évente nagyjából 1000 gyermek vesz részt a szakkörök, tanfolyamok munkájában. S néhány szót arról a művészeti intézményükről, mely egyebek közt annak is köszönheti hírnevét, hogy . . . . . . parányi; .. . katakombaszerűen igénytelen; ... az amatőrség hatja át munkáját; . .. egyszerre modern és hagyománytisztelő. Az olvasó már kitalálta: a Ferencvárosi Pinceszínház ez. Kazamata-mélybe hanyatló lépcsők, mindössze száz ülőhely, meghatóan puritán díszletek, fiatalok, fiatalok, fiatalok... Talán nem is a vakvéletlen hozta, hogy abban a kerületben vert gyökeret ez a színház és a pincetárlat is, ahol a Poéta élt, akinek pincéből tódult a ragyogása ... Soroksári út De sivár is a Soroksári út. Macskakövek, tűzfalak, rosszleheletű kémények, sínek, teherautók, raktárak, és gyár gyár mellett. Nem csodálom, hogy egyetlen lokált sem alapítottak itt, sőt kezdő szerelmesek sem választják e tájat első randevúik színteréül. Nábobi értékek születnek a Soroksári úton a nap minden órájában. A gyáraknak ez a regimentje egyik-másik megyénk teljes iparánál is többet jelent. Nagyjából 70 ezren dolgoznak a Ferencváros 12 négyzetkilométernyi területén, zömük a Soroksári úton. (Érdekes, hogy a 70 ezerből mindössze 17 ezer lakosa, több mint 50 ezer „bejáró" és csaknem ugyanannyi a Ferencvárosból dolgozni máshová eljárók száma.) Ha szerelmespárt nem is, andalgót találtam a Soroksári úton. Szelíden pocakos férfiú volt, lábán turistabakancs, kezében az Olcsó Könyvtár egyik tíz év előtti példánya. Ment gyárkaputól — gyárkapuig. — Valamelyik gyárat keresi ? — A kataszterüket megírhatnám — nézett rám homokszín tekintettel. — Valakit keres ? Rázta a fejét... Aztán magától elmondta : — Csak nézem a kiírásokat. Hogy lakatost keresnek, esztergályost keresnek, villanyszerelőt keresnek. -És? — Kedves uram, nekem négy szakmám van, és minden tábla előtt császár vagyok. — Hol köt ki? — Sehol kérem, merthogy én már hetvenhárom éves vagyok. Csak elgondolom, mit szólna meg mit ígérne a személyzetis, ha megtudná, van itt egy ember, aki éppoly jó lakatosnak, mint villanyszerelőnek, esztergályosnak, mint műszerésznek. Egymagam vagyok egy komplex brigád. Hol van ma ilyen ember? Táblák a jövőnek Az emléktáblákat mindig az utókor állítja. Böngészgetve a ferencvárosi ilyen emlékjelek szövegét — Noszlopy Gáspártól Kreutz Róbertig, Hőgyes Endrétől az Auróra irodalmi körig a XIX. és XX. század seregnyi kiválóságának emlékezetét vésték itt márványba és szívekbe — derűs ötletem támadt. Mi volna, ha rendhagyó módon, már most tábla kerülne azokra a helyekre, ahol valami igazán számottevő történik a Ferencvárosban ?! Teszem azt, egy tábla a Vendel utcai tanítóképzőre: „Ennek az iskolának az énekkarát a magyar kóruskultúra kiválósága, Andor Ilona vezeti." Fölirat a Soroksári út egyik üzemének falára: „Itt dolgozik Jámbor János harmincszoros újító." Talán okulásul, — hogy milyen táblák is „ékesítették" 1968-ban a Ráday utcát — meghagynám eredetiben azt a cégtáblát, melyen ez olvasható: „Új Élet Asztalos KTSZ Lakossági Felvevő Részleg . . ." S ha szerénytelenség, ha nem, a Varga nevű híres Ráday utcai maszek cukrász kirakatában díszes betűkkel vésném föl: „Itt ette életében a legfinomabb fagylaltot B. N. E. hírlapíró."