Budapest, 1968. (6. évfolyam)
10. szám október - Mesterházi Lajos: Október
fl FŐVÁROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: SZAMOS RUDOLF Képszerkesztő: SEBŐK MAGDA Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I. Országház u. 20 Szerkesztőségi fogadóórák: hétfő, szerda, péntek 16—18-ig Telefon: 351-918 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlapirodánál (Budapest V. József nádor tér 1 sz.) Előfizetési díj: negyedévre 30,— Ft félévre ... 60, — Ft egy évre .. 120,— Ft 68.3085 100 éves az Athenaeum Nyomda íves mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA Index: 25 151 A TARTALOMBÓL Mesterházi Lajos: Október i Karig Sára: Károlyi Mihályné 4 Bajor Nagy Ernő: Főváros kicsiben 6 Várnai Zseni: „Katonafiamnak" 10 Litván György: Egy kivételes jellem próbatételei 12 Károlyi Mihály két írása 16 Friss Gábor: A zene nevelőereje 21 Nagy Lajos: „Amatőr-szállodáink" 24 dr. Balogh Imre: Telek kisajátítási kártalanítás 36 FÓRUM Heim Ernő, Tarnóczy Lóránt, Both Béla, Bertalan János írásai Bajomi Lázár Endre: „Gyomorműtét" Párizsban 38 Nádass József: Szülővárosom tegnap 39 Bécs István: Mexico 1968 40 Szabadi Judit írása A „Nyolcak"-ról Várnai Zseni, Hegedűs László, Kassai Ferenc, Káldi János, Hajnal Zsuzsa, Dobos Hajnal versei Gyurkovics Tibor novellája A címlapon: A Károlyi palota részlete (Gink Károly felvétele) Hátsó borítónkon: Tihanyi: Cigányasszony gyermekével (részlet) (Horvai József reprodukciója) Bíró József: Köztársaságot! (Gink reprodukciója) VI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 1968 OKTÓBER Szerkesztő bizottság: BARCS SÁNDOR, az MTI elnöke; BARACZKA ISTVÁN, a Fővárosi Levéltár igazgatója; BUZA BARNA szobrászművész; FEKETE GYULA író; GARAI GÁBOR költő; GRANASZTÓI PÁL építész; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács V. B. elnökhelyettese; NAGY RICHÁRD, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes; TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója Mesterházi Lajos OKTÓBER Az ötvenedik évfordulóra közölt cikkeinket. néhány olvasónk úgy üdvözölte, mint „történelmi igazságszolgáltatást". Elfogadom, néhol ez is volt. De mindjárt hozzáteszem, ha csak ennyi lett volna szándékunk és eredményünk a megemlékezéssel, akkor az nagyon kevés volna. Ne igazságszolgáltatásról beszéljünk, hanem fontosabbról: a történelmi igazságról. A történelmi igazságról van szó akkor, amikor olyan erőteljesen hangsúlyozzuk a forradalmi kontinuitást, a szerves kapcsolatot az ötven évvel ezelőtti október s az azt követő március között s azon innen és túl: az egységes erővonal munkálását öt nemzedék életében. Szeretnénk bizonyítani, hogy a magyar történelem lényegét sem a nacionalista dagály, sem annak visszája, a rezignált önsiratás nem tudta megközelíteni. A magyar jakobinusok, vagy ha szigorúbban veszszük: a reformkor és a szabadságharc, az emigráció és a szervezkedő hazai baloldal, az induló munkásmozgalom, a századelő szocialista és ezzel rokonszenvező, ezzel a találkozást kereső polgári és paraszti radikális mozgalmai, az őszirózsás nemzeti és demokratikus forradalom, Károlyi, Kun Béla és a Tanácsköztársaság, majd a kommunisták legális és illegális harcai a Horthy-időkben a demokráciáért és társadalmi igazságért, a negyvenötös újjászületés, az ötvenhetes újjászületés — egyetlen szerves folyamat, egyetlen szerves folyamata a társadalmi haladásnak és emberi felszabadulásnak. És igaz, hogy egyes szereplők szubjektív törekvései, egyes osztályoknak a szövetségen belül is jelentkező pillanatnyi vagy tartósabb ellentétei át- meg átszövik ezt a folyamatot, a lényeg mégis a folyamat egysége; a mind világosabban megértett eszméknek egysége, a demokratikus és forradalmi programnak kiteljesedése az ösztönös, romantikus megfogalmazástól a tudatosságig. Mert nem véletlen az és nem is csupán kedves szimbólum, hogy az 1919-es májusi menet élén ott vonultak az utolsó negyvennyolcas honvédek; és az sem véletlen, hogy a mai magyar közéletben még mindig jelentős szerepet játszanak, magas koruk ellenére, a Károlyiforradalom egyes vezetői csakúgy, mint a kommunista párt egyes alapítói. Külön utalhatunk itt két vezéregyéniség politikai fejlődésére: Kossuth formálódására Pozsonytól Torinóig, és Károlyi Mihályéra, aki úgyszólván kezéből vette át a stafétabotot, s jutott el a nemzeti és demokratikus eszményektől a harcos szocializmusig. Gondolnunk kell azonban mindenekfölött a harcban részt vett nép egységére. Bizony, ennek a népnek gondolkodásában és érzésvilágában ez a folyamat nem „búvópatak" volt, hanem egész életének, csöndes hétköznapjainak és hangos ünnepeinek egyaránt lényege. Népünk millióinak öntudatában, úgy hiszem, percig sem vitás, hogy nemcsak biológiai értelemben folytatják apjuk, nagyapjuk, dédapjuk életét; és ha Petőfit, Adyt vagy József Attilát olvassák, a stílusbeli különbséget látják, de percig sem vitás, hogy amit mondanak: ugyanaz. Vagyis meg kell értenünk, hogy a nemzeti szabadságért, a demokráciáért és igazságos vagyonelosztásért, az emberi egyenlőségért és nemzetközi testvériségért folytatott harc minálunk nem olykor fellobbanó láng volt, hanem egész másfél évszázados történelmünknek igazi hevítő tüze. De szeretnénk a történelmi igazságot megtalálni abban is, hogy ezt a küzdelmet nem látjuk tragikusnak. Hadd kérdezzem meg a kedves olvasót: eszébe jutott-e valaha, hogy a francia forradalomra úgy emlékezzék vissza, mint bukott forradalomra ? Ugye nem ? Pedig ha úgy tetszik, az volt. Megbukott már a direktóriummal, vagy megbukott Bonapartéval, de végképpen és minden irányzatában megbukott Waterloonál! Csakhogy a történelmet nem vágja el a guillotine, és a döntés nem csatamezőkön születik, vagy nem mindig ott. A francia forradalom eszméi győztek, néhány évtized alatt átfor-1
