Budapest, 1968. (6. évfolyam)

8. szám augusztus - Tudjátok-e, ki vagyok? Tersánszky Józsi Jenő önmagáról

Tersánszky Józsi Jenő „...tudják-e, ki vagyok...?" Gyermek- és ifjúkori szilaj mulatságaimnak színhelye szülővárosom, Nagybánya volt. Még kezdő író koromban is szívesebben tartózkodtam ott, mint Budapesten. Azután jött az első világháború, katonaság, hadifogság, és többé nem láttam viszont ezt a kedves kisvárost. Végleg budapesti lakos lettem. A 30-as évek eleje óta itt lakom az Avar utcában. Az ablakom a Déli vasút síneire nyílik. Ha kitekintek, a robogó vonatok visszaidézik gyermekkorom lüktető patakjainak, zúgó erdőinek zaját. Látom a Mátyás-templom tornyát és a Citadellát. Innen szoktam figyelni a tűzijátékokat. Szemben velem a Nap-hegy látszik, ahol fiatal koromban segédmunkásként egy villa építésében működtem közre. Sok-sok emlékem, vidám és szomorú, fűződik ehhez a helyhez és ehhez a városhoz. A környéken nagyon sok embert ismerek, kicsit-nagyot, fiataltöreget és engem még többen ismernek. Akárki útba igazítja az engem keresőt. Amikor még jobb volt a lábam és gyalog járkáltam, nem tudtam úgy végigmenni az utcán, hogy lépten-nyomon meg ne szólítottak volna és ne érdeklődtek volna hogylétem és egyéb dolgaim felől. Most már csak taxival járok, ha nagy ritkán elhagyom a lakásomat. A telefoni rendelésnél, ha címemet meghallják, néhány ifjú hölgy már előre mondja: Tersánszky. Múltkor az egyik úgy kérdezte: a kis Kakuk Marci? A gépkocsivezetők közül nem egy „Kezét csókolom, Józsi bácsi" megszólítással üdvözöl. Nemrég itt volt Amerikából egy rokonom. 1934-ben járt Magyarországon utoljára. Minden érdekelte, ami itt történik, az ismerősöket mindenféléről kikérdezte, és ha tudott, idegeneket is. Persze, leginkább a taxivezetőkkel volt alkalma beszélgetésbe elegyedni. Kedvenc kérdése volt, hogy tudják-e, ki vagyok, ismernek-e engem és meg tudják-e említeni valamelyik művemet. Mindig igenlő választ kapott, azzal, hogy Kossuth-díjasainkat, az írókat, zenészeket, színészeket ismerik és büszkék rájuk. És amerikai rokonom megállapította, hogy a magyarok mennyivel kulturáltabbak, mint az ő honfitársai. Nemsokára 80 éves leszek. Budapesthez fűződnek keserves kínlódásaim, később elismerésem, sikereim, megbecsülésem emlékei, a sok gyönyörű nő, aki életem során hosszabb-rövidebb időre mellém csapódott, az immár legnagyobbrészt csak nagy árnyakként emlékezetembe vissza-visszatérő barátok, a még élő ismerősök szeretete, a Márvány utcai bormérés jó csemői italának élvezete és minden, ami egy ilyen hosszú életet kitölt. így hát minden okom megvan arra, hogy Budapestet, ezt a csodaszép várost szeressem. Koffán Károly felvételei