Budapest, 1968. (6. évfolyam)

5. szám május - Kemény G. Gábor: Pest nemzetiségi lapjai 1848-49-ben

Kemény G. Gábor Pest nemzetiségi lapjai 1848—49-ben Hányan lehettek nem magyarok: terézvárosi és kőbányai románok, józsef- és ferencvárosi szlovákok és német „burgerek", tabáni szerbek március 15-ének parapléi alatt és aktív résztvevői között — nem számolta, nem írta meg senki. Általában gondozatlan a nagy hagyaték. Megíratlan a szabadságmozgalom Pestje ismert és névtelen nemzetiségi szereplőinek históriája. A kutató — 120 év távolából — mozaikokból rakja össze a „másik Budapest" 1848/49. évi látképét, azt a képet, melynek közelebbi vizsgálata eddig jórészt kívül esett az irodalom, a művészetek látószögén, s nem ihlette különösképpen a korszakkal foglalkozó történészek képzeletét sem. Pedig Pest szabadságharc-korabeli történetének nemzetiségi lapjai sok mindenre válaszolnak, fontos történéseket igazolnak, hiedelmeket cáfolnak. Elmondják, hogy a főváros nem magyar lakossága többségében részt kért a szabadságmozgalomból és nemzetiségi „kívánalmai" fenntartásával együttműködési szándékát nyilvánította a súlyos harcok szakaszán is. Ez a más ritmusú pesti történet nem hallgatja el azonban azt sem, miért nem sikerült szélesebb alapon megteremteni a népek közötti együttműködést, mik voltak a félreértések okai, a közeledés és végleges megegyezés akadályai 1848/49 Pestjén. A márciusi napoktól Euthym Murgu kiszabadításáig A pesti ifjúság mozgalmának első visszhangja a pest-budai szerbség köréből érkezik. Érthetően, hiszen a nemzetiségek között ez volt szervezetileg és intézményileg a legegységesebb, biztos anyagi bázissal rende/kező, törekvései és célkitűzései megvalósítása szándékában a legkövetkezetesebb és ugyanakkor — a legelzárkózottabb réteg. 1848 tavaszán a pesti szerbség körében jól megfigyelhető küzdelem zajlik az elhaló múlt és a születő jövő: a történeti kiváltságok védelmezői és a demokratikus szabadságjogokért s a korszerű társadalmi berendezésért küzdők között. A pesti szerb polgárság kétségkívül felismerte a szabadságmozgalom, a márciusi vívmányok jelentőségét, de korlátai következtében nem tudott szakítani a múlttal, az uralkodói kiváltságlevelek illúziójával, a nemzetiségi elkülönülés politikájával. Néhány ifjú demokrata, mint a később „szerb Jókainak" nevezett Ignjatovics Jakab; a privilégiumok elleni harc híres magyar nyelvű pesti röpiratát (Szerb szózat a magyar nemzethez, Pest, 1848. május) író Ergovics Uros ügyvéd és publicista: Teodor Pavlovics, a pesti szerb lap, a Szrpszke Narodne Nov/ne társszerkesztője és mások végeredményben kisebbségben maradtak — az „érdekegyesítők" (értsd: az ortodox egyház és a világi mozgalom érdekeit egyeztetők) többségével szemben. Mégis, ahhoz a félfeudális elzárkózáshoz viszonyítva, mely a pest-budai szerbség 1848. márciusa előtti életét jellemezte, ezekben a tavaszi hónapokban lényegesen előre haladt az itteni szerb társadalom fejlődése. Bizonyítja ezt a pesti szerb főiskolai kollégium, a Tekelijdnum udvarán (az épület ma is áll a Váci utcában, csak művészi reliefjeit kezdi ki az idő) 1848. március 17 és 19 között tartott háromnapos tanácskozás, melynek programját a pesti márciusi szerb gyűlés határozataiként jegyezte fel a nemzetiségtörténet. Á március—áprilisi Pest mozgalmas napjaiban, — legalábbis Euthym Murgu, a „román Táncsics" 1848. április 11-én bekövetkezett kiszabadításáig — a rokonszenv-nyilatkozatok és baráti demonstrációk állanak az események előterében. A márciusi fiatalok képviseltették magukat a pesti szerb értekezleten és — viszonzásul — Nyári Pál meghívta a pesti szerb fiatalokat a másnapi, a Múzeum előtt tartott népgyűlésre. Másnap, 1848. március 18-án, a Múzeum előtt tartott népgyűlésre szerb nemzeti színekkel díszített magyar zászló alatt vonult fel az Ignjatovics vezette pesti szerb ifjúsági küldöttség. Csakis ebben a közhangulatban képzelhető el az a lelkes és spontán tömegmegmozdulás, amely 1848 április 11-én megnyitotta az egykori metternichi államfogoly, Euthym Murgu, Krassó megyei román ügyvéd, publicista és politikus börtönét. A kiszabadított magyarországi román politikust — a „vöröstollasok" vagy „flamingók" lapja, az 1848. évi szélsőbaloldali Márczius Tizenötödike „riportja" szavaival: ,,a másodszor született polgártársat" — a magyar szabadságmozgalom felejthetetlen szomszédnépi baráti demonstrációjaként, diadalmenetben vitték a később még gyászosabb emlékű Újépületből a városházára. Az ő szabadulásáról írja Pap Zsigmond (Sigismond Pop) — a szabadságharc és forradalom ügyével szintén mindvégig szolidáris magyarországi román politikus, Zaránd megye képviselője és Kővárvidék főkapitánya — mint a pesti rendre ügyelő bizottmány néplapja, A Nép Barátja román testvérlapjának, az Amicu Poporului-nuk szerkesztője, lapja 1848. jún. 24-i számában: „Tizenkétezren vonultak fel Murgu börtönéhez, hogy kiszabadítsák: nagy tisztesség ez, testvéreim, nemcsak az ő, hanem az egész román nép számára is". A Márczius Tizenötödike egykorú tudósításából: „...A kocsiba ültetett szabadságmártír lovait a nép kifogta még az új épület tágas udvarán, s az tartó magát szerencsésbnek, ki a kocsihoz férhetett, azt húzhatta, tolhatta, a zászlókat a diadalmenet előtt és a kocsi felett lobogtathatta." A márciusi törvények szentesítése előtt még egy érdekes megnyilatkozásra került sor. Ez a népek egyetemes szabadságjoga reálpolitikájának felismerése, mely nemzetiségi részről először Pestről hangzik el, az itteni szerb sajtóban, a délkeleteurópai népek hasonló szabadságtörekvéseivel való szolidaritás, a török uralom alóli felszabadításuk igényének bejelentése jegyében. 1848. ápr. 9-én, a Szrpszke Narodne Novine (Szerb Néplap) felhívást intéz a szerb fejedelemség szerbjeihez és az összes délszlávokhoz a török uralom lerázására. A pesti szerb lap forradalmi proklamációját azonban elkobozták — Belgrádban. A Portától függő szerb fejedelemség el akarta kerülni a diplomáciai bonyodalmakat. A pesti szerb demokrata sajtó akciója így zátonyra futott: a nemzetközi forradalmi együttműködés terve korainak bizonyult. Petőfi és a nemzetiségek Az első hetekben, s még később is, egészen 1848 nyaráig — a nemzetiségi polgárháború nyílt kirobbanásáig, — a márciusi fiatalok, kivált Petőfi, Jókai és mások tevékenyen részt vettek az együttélő népek közötti megértést, politikai közeledést célzó akciókban. Nem érdektelen az általában ismert tényeket éppen Petőfi vonatkozásában hangsúlyoznunk, akinek fogadtatását a szomszéd népek körében s irodalmi utóéletét a nacionalista türelmetlenség és antagonizmus emberöltőkön át igyekezett beárnyalni. Petőfi soha és sehol nem nyilatkozott a nemzetiségek szabadságjogai ellen, nem volt elfogult a másajkúakkal szemben. Sőt: a szabadságmozgalom kezdeti szakaszán, 1848 tavaszán Petőfi maga is tevékenyen részt vett a megbékítési kísérletekben. A márciusi mozgalom politikai bizottsága, a „pestvárosi rendreügyelő bizottmány" tagjaként részt vett a nemzetiségi béke megszilárdítását célzó tárgyalásokon. így az 1848. március 25-i hideg zuhanyként ható zágrábi program meghozatalától a neves horvát költő és politikus kortárs, Ivan Mazsuranics horvátul és magyarul kiadott viharos fogadtatású röpirata (A horvátok a magyaroknak. Felelet az 1848. márciusi és áprilisi hirdetményekre. Pest, 1848 április) megjelenése közötti időben több, ez irányú megnyilatkozásról tudunk. Ferenczi Zoltán említi, hogy a márciusi napokban két ízben is nyilatkozott a nemzetiségi jogegyenlőség mellett. Először 1848. március 26-án, a népképviseletről szóló törvényjavaslat bizottmányi tárgyalásakor. Másodszor pedig 1848. március 31-én, a pestvárosi rendreügyelő bizottmány népgyűlési proklamációjának felolvasásakor. „Mindnyájan a haza polgárai vagyunk, sem nyelv, sem valláskülönbség nem választ el s ne válasszon el egymástól" — állapítja meg a többi közt a Petőfi által felolvasott proklamáció. És ugyanez a gondolat az Egyenlőségi Klub 1848. június 26-án közzétett — az újabb kutatás szerint részben vagy egészében általa szerkesztett — programjában így él tovább: ,,Egyesültünk a nyelvi különbözőségeken alapuló idegenkedések elenyésztésére. Ennélfogva társulatunk bármilyen nyelvet beszélő honpolgárt, a szabadságügy közös érdekénél fogva, mely csak a kölcsönös egyesülés útján kiegyenlíthető, szívesen lát tagjai között". Az is bizonyos, hogy Petőfi a továbbiakban, a nemzetiségi polgárháború szakaszán elhallgatott e kérdésben. Nem érdektelen azonban számon tartanunk, hogy még 1848 májusában, amikor tehát a karlócai szerb nemzeti program bejelentése már nem kis mértékben nehezítette a nemzetiségi megbékélés híveinek munkáját, Lisznyai Kálmán felkérésére készséggel vállalkozott arra, hogy a Komló-kertben találkozzék szerb írótársával, Ignjatoviccsal. A „szerb Jókai" évtizedekkel később Emlékirataiban szeretettel és megbecsüléssel emlékezik vissza erre az egyetlen találkozóra. (Ugyanakkor nem hallgatja el Petőfi fenntartásait a nemzetiségi kérdésben és a ,,Petrovics-ügy"-ben. Leírja, hogyan hárította el Petőfi a családja állítólagos szerb eredetéről tett megjegyzéseit.) Nagy elismeréssel nyilatkozik a költő emberi és művészi magatartásáról, mely egész életére szóló élményt jelentett számára. (Egy szerb író Petőfiről. Vasárnapi Újság 1880.) Djura Jaksics Emlékezéseiben is megkapó sorokat olvashatunk Petőfiről, 1849 őszéről keltezve: ,,Mily szépen egyezik ez a szomorú természet az emberi szív szomorúságával, ahogyan ezt gyönyörűen és költőien mondja Petőfi egyik versében: A szomorú égen űz Csepp cseppeket Az én sápadt arcomon Könny könnyeket . . . Most már Petőfim sincs — elvesztettem őt." Szolidaritás a bukaresti forradalommal 1848 nyarán nehéz helyzetbe került a magyar szabadságmozgalom. Nyilvánvaló lett, hogy egyrészről a májusi nemzetiségi programok — a liptószentmiklósi, balázsfalvi és karlócai határozatok — külön utat jelöltek ki a hazai nemzetiségi mozgalmak számára. Másrészt megnehezedett a Bécs és a baloldali ellenzék között ingadozó Batthyánykormány helyzete. Meggyorsulnak az események: bekövetkezik az uralkodóházzal való szakítás, megbukik a kormány, létrejön a Honvédelmi Bizottmány, a hatalom a Kossuth vezette forradalmi erők kezébe kerül. Egyelőre azonban még mindennek a küszöbén vagyunk. Még várat magára néhány hetet a fegyveres önvédelem időszaka, még csak szóbeszéd tárgya, ami később bekövetkezett: Jellasics szeptemberi betörése. Az eseményektől zsúfolt szakaszon, a szerb, szlovák és román nemzetiségi polgárháború nyitányán, különleges jelentősége van minden Pestről elhangzó nyilatkozatnak, közeledési törekvésnek. Euthym Murgu Pestről, 1848. július 20-án Balcescuhoz intézett levelében így buzdít a közös akcióprogramra: ,,Legyetek bátrak és sorakozzatok fel valamennyien a szabadság zászlaja alá!. . . Csak közös akaratra van szükség és a zsarnokok bizonyára megszégyenülnek . . . Sírtam, amikor a szabadság győzelméről hallottam odaát, Romániában". Két nappal később, 1848. július 22-én Oroszhegyi Józsa 42