Budapest, 1968. (6. évfolyam)
5. szám május - Kiácz György: Margitsziget
Kiácz György Margitsziget Arany János vázlata a Margitszigetről, 1880 körül (A nagyszalontai Arany János Múzeum tulajdona.) Szelényi Károly reprodukciója Fővárosunk leglátogatottabb parkjának, a Margitszigetnek a története egyidős Pest-Buda történetével. Első emlékeink, a múlt században feltárt III. és IV. századból származó római temető maradványainak tanúsága szerint valószínűleg jelentős római helyőrség és állandó népesség lakta abban az időben a szigetet. A római uralmat követő időszakról hiteles adat nincs. Az első megemlékezés a XI. századi királyi oklevelekben Nyulak szigete néven található a királyi vadászterületként használt szigetről. A sziget a XII. században a premontrei szerzetesek otthona volt. A tatárjárás után IV. Béla építtetett itt leánya, Margit részére domonkos rendi zárdát. 1270 körül a Ferencesek is megtelepedtek a szigeten és templomot, kolostort építettek. IV. László 1278-ban kelt oklevele már a Johannita lovagok és az esztergomi érsek váráról is megemlékezik. Az előbbi a mai Casino, az utóbbi a lebontott Margit fürdő környékén állt. A mohácsi vész után a kolostorok lakói elmenekültek; a törökök nagyrészt katonai célokra használták a sziget épületeit, melyek uralmuk és az 1686-os ostrom alatt teljesen tönkrementek. A Buda visszafoglalása körüli időből származó metszetek a szigeten már csak romokat jeleznek, melyek közül a ma is jelentős ferences-romok a legépebbek. A török idők vége felé II. Mátyás a még török kézen levő szigetet a klarissza apácáknak adományozta, akik a birtokbavétel után kaszálóként hasznosították. II. József a szerzetes rendek feloszlatása után a szigetet vallási alapítványokhoz csatolta. 1790-ben birtokcsere illetve adományozás útján Sándor Lipót főherceg tulajdonába került a sziget, tőle örökölte 1796-ban József Nádor. A sziget második fénykora ebben az időben kezdődött. Korabinszky lexikona 1786-ban Pest egyik jelentős sétányaként emlékezik meg a szigetről. A sziget útjainak rendezését Sándor főherceg kezdte meg, majd József Nádor nagyszabású tervet dolgozott ki az akkor már Palatínus vagy Nádor sziget rendezésére. A Ferences templomhoz nyári rezidenciát építtetett, és — szenvedélyes kertész lévén — parkosította a szigetet. Nagy számban telepíttette kora legdivatosabb fáját, a platánt, és az ország legszebb tájképi, vagy ismertebb néven angol kertjévé alakította a szigetet. Közvetlen munkatársa Tost Károly volt, a sziget első főkertésze (1808 — 1852 között). Kettőjük munkájának eredménye a sok hatalmas platán, nyár, fekete fenyő, vasfa, japán akác, fekete dió és juharfa, melyek ma nemcsak a szigetnek, hanem a fővárosnak is páratlan értekei. Széchenyit — 1836. szeptember 23-án kelt naplójegyzete alapján, mely szerint „idegeneket vitt ki a szigetet megvizsgálni" — tekinthetjük a sziget idegenforgalmi jelentősége első felismerőjének. A következő években — ugyancsak Széchenyi kezdeményezésére — kezdődött el a sziget sportélete a „dámák csónakoztatásával". Az első regattát 1843. március 19-én rendezte Széchenyi, melyet Béla nevű jachtján Clark Ádám nyert meg. 1838-ban hatalmas árvíz zúdult a szigetre. Sok növény elpusztult és hatalmas kimosások keletkeztek. A helyreállítási munkálatok során — Tost Károly főkertész az addig kilátódombnak használt magaslatról lehordatta a földet a kimosások és mélyebb részek feltöltésére — régi falak maradványaira bukkantak, melyekből lassan kibontakozott a középkori híres domonkos zárda templomának alaprajza. Feltárták a templom padozatát; több sírt, köztük egy díszes márványkoporsót is találtak, melyet sokáig Margit sírjának véltek. (A gazdag sírban valószínűleg a szigeten eltemetett V. István hamvait találták meg.) A feltárási munkák hosszú szünet után, 1914-ben, majd 1923-ban folytatódtak. 1914-ben tárták fel a templom déli oldalához csatlakozó és a kolostor keleti oldalán levő termeket. 1923-ban kerültek napvilágra a kerengőt körülvevő épületrészek. A romok további feltárása 1937-ben és 38-ban — a szabadtéri színpad bővítéséhez szükséges föld kitermelésével párhuzamosan - történt. Ekkor került felszínre a különálló kápolna és a délnyugati épületcsoport. József Nádor halála után, 1847-ben István főherceg, 1867-ben József főherceg birtokába került a sziget. 1867-ben Zsigmond Vilmos a régi leírások nyomán 118 méter mély fúrással melegvizet tárt fel, majd 1870-ben Ybl Miklós tervei szerint megépült a II. világháború alatt tönkrement, és az 1950-es évek végén lebontott Margit fürdő. Ebben az évben épült, ugyancsak Ybl Miklós tervei szerint az ivócsarnok, a vízesés, a posta, a kilátó és néhány villa. 1871-ben megindult a szigeti lóvasút, s a fürdő vendégei részére megépítették a Nagyszállót. A sziget formális megnyitására 1869. pünkösdjén került sor, melyről az egykori tudósítás így ír: „a vendégek azt sem tudták, mit bámuljanak inkább; az épülő vendéglőt és az Ybl Miklós-tervezte nagyszerű fürdőépületet, avagy a kertész művészetét négy-öt öles fák ültetésében . . ." Ebben az időben a sziget kertjeit tovább fejlesztették külföldi növények tömegével, s Magyar György főkertész irányításával a világ minden tájáról 1400 rózsafajtát gyűjtöttek öszsze. A kiegyezés utáni időszakban a sziget sok költő és művész kedvenc tartózkodási helye volt. 1877-ben itt töltötte a nyarat családjával Arany János; erről emlékezik meg a Tölgyek alatt című versében. A szabadságharc után merült fel először az akkor még három szigetből álló Margitsziget rendezésének a gondolata. A felső fürdőszigetet — ahol már a középkorban is melegforrások törtek fel — a Duna szabályozásakor elkotorták. A sziget alsó csúcsánál lévő kis „festőszigetet" a század végén csatolták a Margitszigethez. 1900-ban megépült a Margit-híd szárnyhídja. A XX. század elején a feltöltött részeket parkosították, fedett sétányt létesítettek, kávéházat és sportpályát (MAC) építettek. A 90-es években kezdett először érdeklődni a főváros a sziget megvétele iránt, azonban a közgyűlés 139 szavazattal 124 ellenében elvetette a megvételre vonatkozó javaslatot. 1908-ban — József főherceg halála után 3 évvel — a főváros végre megvásárolta a szigetet 11 millió forintért az ifjabb József főhercegtől, és örök időkre közkertté nyilvánította. A főváros 1910-ben felbontotta a Szent Margit Szigeti Gyógyfürdők és Szállodák Részvénytársasággal kötött szerződést, és a szigeti üzemeket saját kezelésbe vette. Gyökeresen átalakította a kertészetet, új rozáriumot 6