Budapest, 1968. (6. évfolyam)

4. szám április - Tömöry Márta: „Piros kedvű, új ütemű lovaghad”

tik a gyárbizalmi-rendszert, majd létrehozzák a Gyárközi Bizottságot — függetlenül az SZDP-től. Ezeknek a fejleményeknek a hatására a párt értelmiségi vezetői kénytelenek elhagyni a szabadkőműves páholyokat. Ha megnézzük a létrejött, új, forradalmi szervezeteket, mindenütt megtalálhatjuk alkotóik között a galileista diákokat és egy sor olyan munkást, akik szorgalmas látogatói a GK-nek. Ugyanekkor magában a Körben apály állott be. Tudják, hogy tovább kellene lépniök, a munkásosztállyal kellene szervezett kapcsolatot találniok, eleinte azonban nem tudják, hogyan. Elmennek Szabó Ervinhez, aki mindenkor egyik legjobban tisztelt tanítómesterük volt, s kiről tudják, hogy szoros kapcsolatban áll szindikalista munkásokkal. Azonban Szabó Ervin nem hajlandó őket összehozni csoportjával. Ennek az 1917-es megtorpanásnak idején egy kis csoport függetleníti magát, és volt galileistákkal, szociáldemokrata baloldali értelmiségiekkel együtt meghirdetik a ,,szocialista diákok szemináriumát". Céljuk a marxizmus megismerése. Az „orosz példa" aktivizálja őket a közeljövőben megvalósítható szocialista Magyarországért. A GK-ben ifjúmunkás-szemináriumot szerveznek, akciót indítanak a fogságban levő katonadiák-társaik egyetemi éveinek beszámítása, illetve elmaradt vizsgáinak letehetése érdekében. A vidéki főiskolák, akadémiák hallgatóival értekeznek, keresik közöttük a haladó elemeket. Ugyanebben az időben az 1917-es őszi új vezetőségből dr. Sisa Miklós és dr. Haász Árpád felkeresik Károlyi Mihályt, az akkor már közismert baloldali pártvezért azzal a javaslattal: a haladó erőkből hozzanak létre valami béke-blokkot. Ezt a szélesebb háborúellenes frontot azonban nem sikerül létrehozniok. Mit kellene tehát tenni? „Szép szembenállni ezernyi pokolnak ..." 1917 elejétől keresi erre a kérdésre a feleletet a 21 éves, külföldön diákoskodó dzsentri-leány, Duczynska Ilona. Áprilisban ott is hagyja a svájci egyetemet, mert úgy érzi, haza kell térnie. Orosz diáktársai, tanárai kezébe adnak a zimmerwaldi csoportosulás baloldali írásaiból néhányat; végignéz egy háborúellenes tömegfelvonulást s arra gondol, Magyarországon is el kell indítani valami hasonló mozgalmat. Budapesten Szabó Ervint keresi fel, aki őt a GK-be irányítja, ő el is megy a Körbe — éppen az apály időszakában — s semmi biztatót nem látva, vidékre utazik. Csak ősszel tér vissza, s újra felkeresi a galileistákat. Itt ekkorra érik meg a vezetőség tagjaiban a határozott vélemény : a béke mellett kell kiállniok, Magyarországnak is minél előbb annexió nélküli különbékét kell kötnie. Ennek megvalósítását csak tömegmozgalom kényszerítheti ki — ezt tudják s ezért, most már Duczynskával mennek Szabó Ervinhez, aki ezután összeismerteti őket néhány szervezett munkással. (Mosolygó Antallal, Bellér Ignáccal, stb.) Bellér Ignác kételkedik az egyetemista fiatalok komoly tenniakarásában, szinte ugratja őket: mernének-e valami igazán nagyot tenni, pl. röpcédulát gyártani a háború ellen. Ez elég volt ahhoz, hogy tettekre lendítse őket. Míg a körben tovább folyik a megkezdett sokféle munka, tudják, hogy most e legális munka mögött, kevesek beavatásával illegálisan kell tevékenykedniük. Egy „békelevelezölapot" a Kör aláírásával nyíltan is terjesztenek, s elküldenek minden országgyűlési képviselőnek is, azzal a záradékkal: „A háború után nem kérdik Öntől, hogy volt-e a fronton, de megkérdezik Öntől, mit tett a békéért? Mit felel majd erre?'" Az illegális csoport alig néhány tagból áll, de nem sokáig. Kapcsolatot találnak orosz — bolsevik — hadifoglyokhoz, akiknek segítségével sokszorosító gépet vesznek, megtanulják kezelni s elkezdik a röpcédula-fogalmazást és sokszorosítást. „Munkások! Testvérek" — így kezdődik az első röpirat s „A Zimmerwaldhoz csatlakozott magyarországi szocialisták csoportja" aláírással fejezik be. Linóleumkivágással plakátot készítenek az éppen akkor megjelent hadikölcsönjegyzésre felszólító plakát ellen. Gyárakba, kaszárnyákba, hazatérő hadifogolyvonatok utasai kezébe kerül a sok forradalmi szövegű röplap; a hadikölcsönjegyzésre szólító felhívásokra ragasztják az antimilitarista plakátot: „Egy fillért, egy embert se a hadsereg számára." Részt vesznek azokon a bizalmas értekezleteken, amelyekben a budapesti nagy tömegtüntetések szervezését beszélik meg, nagyüzemekben előzetes előadásokat tartanak azok sikeres lezajlása érdekében. 1917 novemberében-decemberében szüntelenül hullámzik már a budapesti utca, s a tömegben sok a galileista — ezt a sajtó is sokszor említi. A rendőrség gyanúja újra feléjük irányul, — a kiáltványok nagy szakavatottságról, komoly elméleti-ideológiai tudásról tanúskodnak, s talán árulónak is szerepe van abban, hogy 1918 január közepén házkutatást tartanak a Körben, majd 30 vezetőségi tagot, illetve tagot — köztük Duczynska Ilonát is — letartóztatnak. A januári nagy sztrájk lezajlásán ez már mit sem változtat. Január 14 és 28 között Berlinben, Bécsben és Budapesten eddig sohasem látott méretű tömegtüntetés és sztrájk zajlik le. (A galileistáknak is része volt abban, hogy a magyar forradalmi erők megtalálták a nemzetközi kapcsolatot, Végh Dezső galileista munkás-katona hivatalos bécsi kiküldetései is segítik ennek megvalósulását.) Budapest utcáin tovább szállnak és gyújtogatnak a forradalmi szövegű röplapok. Hiába vallatják közben az elfogottakat, azok egymásért vallanak, „kimossák" egymást, s pár nap alatt legtöbbjüket szabadon kell engedni. Végül öt vádlott marad: két diák {Duczynska Ilona és Sugár Tivadar), egy mérnök (Kelen József, aki csak májusig marad a vizsgálati fogságban, akkor vállalata, mint nélkülözhetetlent visszakéri), egy magántisztviselő (Csillag József) és egy munkás-katona (Végh Dezső). A fogságban maradt négy fővádlott mindenképpen különös ember (megérdemelne mindegyik egy-egy külön tanulmányt!), tovább „alakítgatja" vallomásait, s végül a főtárgyaláson csak két vádlottat ítélhet el a bíróság; Csillagot és Véghet — bűncselekmény tényének hiányában — szabadon kell bocsátania. Ekkor már 1918 szeptemberét írtak. Még január közepén történtek a letartóztatások, s ugyanakkor a Kört bezárták, de a forradalmi — illegális — munka nem akadt meg. A röplapgyártás további termékei újból gyújtogatnak Pest utcáin. A bíróság nem tud rájönni, hova rejtették el a sokszorosító gépet. A vádlottak téves nyomra vezetik őket — azt állítják, hogy az egyik munkás lakásán rejtették el, a valóság pedig az, hogy Korvin Ottó váltotta ki a Nyugati pályaudvar csomagmegőrzőjéből; Duczynska elfogatása előtt egy órával adta át neki a csomagmegőrző cédulát. Májusban ugyan újabb letartóztatások következtek — Mosolygó Antalt és társait fogták el —, azonban már nincs ami a régi rendet megmenthetné és a forradalmi lendületet megállíthatná. A GaHIei per főtárgyalása zárt ajtók mögött folyik, a bíróság nem fedi fel, ki volt a besúgó, sőt, a később lefogottakkal sem engedi szembesítésüket. Védőik úgy akarják őket megmenteni, hogy fiatalságukra, tapasztalatlanságukra hivatkoznak, s azt szeretnék bizonyítani, hogy az idősebb munkások az értelmi szerzők. A fővádlónak azonban nem hajlandók vállalni az ilyen magukmentést — ami végső soron árulás lett volna. Pedig kettőjük fejére súlyos ítéletet szabnak: három, illetve két és fél évi súlyosbított börtönt. A vizsgálati fogság nyolc hónapig tartott, a büntetés alig egy hónapig: a forradalmi tömegek október végén kiszabadítják a politikai foglyokat, kinyitják a Galilei Kör lezárt helyiségeit. A Kör azonban ettől az időtől kezdve, mint „fedőszerv" idejétmúlta, „forradalmi szocialistái" az új pártba, a kommunista pártba kérik felvételüket. „Rohanunk a forradalomba ..." És elkövetkezik a Tanácsköztársaság kikiáltásának s az új építésének időszaka. Szinte kivétel nélkül mindenki, aki valaha is, ha csak párszor is, megfordult a GK-ben, felajánlja tudását az új Magyarország felépítésének munkájához. A Kör is működik: igen fontos viták zajlanak le helyiségeiben, pl. a földosztásról, az egyetemi reformról. A GK-nek mindegyikhez régen elkészített, részletes javaslata volt. E mellett a különböző népbiztosságok kulcshelyein mindenütt dolgozik egy-két volt galileista. És amikor katonára van szüksége a fiatal Tanácsköztársaságnak, a Kör utolsó kiáltványát szerkeszti: Be a Vörös Hadseregbe! — és elmennek harcolni is. Aztán a nagy, szép akarásnak vége, sokan emigrálnak — egyesek vállalják a mártírhalált, mások „B" listára kerülnek — de legtöbbjük újra felsorakozik előbb-utóbb valahol, esetleg más világrészen, más világtájon az új világot kívánók, akarók mellé. Elsősorban Szovjetoroszország építői (Kelen, Lantos, Mosolygó stbv

>, vagy valamelyik nyugati ország baloldali tevékenységében vesznek részt (pl. Sisa Miklós az olasz kommunista párt egyik alapító tagja; sokan élnek Ausztriában, Angliában, Kanadában; az USA-ban Ripper Borbála, Loránd Jenő, Haász Árpád, Polányi Károly, Duczynska Ilona stb.). Mindnyájan állandóan figyelemmel kísérik a magyarországi eseményeket, abban a reményben, hogy egyszer még elérkezik az idő, amikor akcióba léphetnek egy demokratikus Magyarország létrehozásáért. S amikor ez a nagyon várt lehetőség valóra válik, 1945 után viszszajönnek sokan, elsősorban a Szovjetunióból, és sok más országából is a világnak — öregebben, de változatlan lelkesedéssel kapcsolódnak be a szocializmus útján elindult országunk építőmunkájába. 12