Budapest, 1967. (5. évfolyam)
3. szám március - Polgár Károly: Udvarok, szobrok
Levél a Varba Udvarok, szobrok Rokonszenves ötletet vet fel a Budapest januári száma, a Vár szép udvarainak ökos-ékes célú felhasználásáról. Mert egyrészt okos gondolat műalkotások számára méltó környezetet adni, úgy, hogy idegenforgalmi központunk színvonalát ezzel is növeljük, másrészt helyes cél az is, hogy műemlék és nem műemlék épületek figyelemre méltó udvara „ékes" legyen. Akkor tehát, amikor „szépen öltöztetett" udvarainknak megadnák méltó ékszerüket — szobor, kerámia, falkép stb. elhelyezésével —, egyben megvalósíthatnák egy újfajta (mondjuk: „fél-szabadtéri kiállítás") társadalmi akció gondolatát. Köszönjük Mesterházi Lajosnak, hogy a Vár barátainak és a képzőművészet munkásainak szájízét" egyaránt eltalálta. Időszerű volt ez a „Levél a Várból" a Vár helyreállításának befejezése előtt, és a felszólítás is indokolt, hogy „Tessék hozzászólni!" Annál is inkább hozzászólunk, mert — bár zömével egyetértünk — nem minden tekintetben osztjuk elgondolását; a gyakorlati megoldásra pedig többféle járható utat látunk. (E sorokban alkalmazott többesszámú megfogalmazás néhány szakmai baráttal a tárgyban folytatott eszmecserére utal.) A szép elképzelés lényegét érintően az látszana helyesnek, ha csak néhány (két-három) vári udvarban kapna helyet az időnként változó képzőművészeti anyagok folyamatos kiállítása. Az alkalmas udvarok nagyobb részét pedig véglegesen díszítsék lehetőleg (és túlnyomóan) olyan alkotások, melyeket kiszemelt miliőbe terveztek a művészek. Vagyis a „vári levél" kitűnő koncepcióit úgy lehetne értékesebben kamatoztatni, ha az ideiglenes (olykor kísérleti) jellegű kiállítást befogadó házak, udvarok számát minimálisra terveznénk, a végleges törekvésű, nemes (helyesen mondja a cikkíró, hogy „hangsúlyosan kevés" és az építészeti kerethez „ellenpontként" alkalmazott) díszítést pedig az összes valóban alkalmas udvaron, falon, fülkében valósítanánk meg. Ez azt is jelentené, hogy sok házat és udvart céltudatosan „érintetlenül" kell hagyni, mert előfordul, hogy a meglevő (középkori stb.) architektúra adottsága kizárja az újabb kiegészítést. Valóban az a leghelyesebb, ha a kiállítási ügyeket társadalmi bizottság szervezi; és a hivatalos zsűri adja a mércét és az engedélyhez szükséges bírálatot. A végleges díszítési munkák szervező, lebonyolító (beruházó) „gazda" szerepét vállalja a Fővárosi Emlékmű Felügyelőség, oly módon, hogy szerepet biztosít a javaslattevő, programozó társadalmi bizottságnak. Az alkotások helyének kiválasztását és a műfaj meghatározását a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által összehívott szakbizottságokkal kell végezni. Természetesen, a műemlékes szakembereket is bevonnánk az előzetes eljárásokba, hogy a tőlük szükséges hatósági engedélyek kérése már ne vezethessen konfliktusokhoz. A kijelölt helyekre készülő tervezési és kivitelezési munkákra ugyanúgy a FEF kötne szerződést a művészekkel, vállalatokkal, mint az új lakótelepek egyes utólagos díszítésére, a beruházó vállalat,,levonulása" után. A végleges díszítési feladatok anyagi részének megoldására ugyanis többféle lehetőség van. A Beruházási Kódex lehetővé teszi a képzőművészeti célokra zárolt keret felhasználását a meglevő épületek külső és belső művészi díszítésére. Továbbá, vannak — amint a cikk helyesen állítja — raktározott múzeumi anyagok és lebontott köztéri szobrok is. Például a főváros szoborállítási programja szerint éppen a Várban kell még ebben az évben felállítani Medgyessy Ferenc szép Táncosnő szobrát, mely már régi helyén (VII. Hevesi Sándor tér) nem helyezhető el. Nem érdektelen ezen a helyen armak megemlítése sem, hogy a volt Iskola (ma Hess András) téri ún. Hébe kút (amint már régebben kiderült, nem is Hébe, hanem Artémisz) újra látható lesz a Várban, a Magdolna-toronynál, az Úri utca torkolatában. Közelebbi tárgyunkhoz visszatérve: állíthatjuk, van arra mód (állami és társadalmi erők igénybevételével), hogy a Vár lakónegyedét, mértéktartóan, képzőművészeti és iparművészeti díszítésekkel egészíthessük ki. Nem félünk attól, hogy az ódon és a modern nem férhet meg egymás mellett. A javasoltaknak („Levél a Várból") megfelelő példa, ha az I. Apród utcai Semmelweis ház udvarában el-Medgyessy Ferenc: Táncosnő helyezett szép Anyaságra (Borsos Miklós: Semmelweis emlékszobor) hivatkozunk; milyen jól cseng össze a régi és a mai! Ügy látjuk, hogy Mesterházi Lajos elgondolása nagyon is a realitások világába tartozik és időszerű. Megvalósítása már ebben az évben is jelenthetne eredményeket, de két-három éven belül — ha szabad ezt mondani — befejezett akció lehetne. Azon múlik, hogy ki-ki szívesen és kitartóan vegye ki részét a munkából. Döntő volt az Országház utcából elhangzott „toborzó" hangja, és ugyanígy döntő lesz az „illetékes" állami szerv, az Úri utcában lakozó Lektorátus megértése, valamint a vári műemlékesek reagálása. Ezért tettük a válaszra az eredeti szignál fordítottját.... Polgár Károly Semmelweis szülőházának udvara — Borsos Miklós szobrával (Orlay Ágoston felvétele)
