Budapest, 1967. (5. évfolyam)

6. szám június - Kolozsvári Grandpierre Emil: A mi kis életünk

RÓMAI KOR TÖRÖK FÜRDŐ KIRÁLY FÜRDŐ SZÖVEG NÉLKÜL... Rabszolga a fürdőben A mi kis életünk Kolozsvári Grandpierre Emil Nemrég megállapodtunk abban, hogy a mi kis életünk színes. Az alábbiakban újabb színfoltokkal kedveskedem a nagyérdemű közönségnek. Az utas kimegy a pályaudvarra, vár. Megszólal a mikrofon. Egy hang közli, hogy erről és erről a vágányról, ekkor és ekkor vonat indul. Ezt még érteni, de hogy hova megy a vonat, azt nem, mert a helységnevek ilyenformán hangzanak: — Psztbolcs Szvár, Kszárd, Pron, Dbcen. Az utas érdeklődik, megtalálja a szerelvényt, beszáll s mihelyt elhelyezkedett, kinyitja a táskarádióját. A bemondó (gy konferálja be a számot: — XY áriát é-ne-kel a Tra-vii-ááta har-mad ii k fee l-voo-n ná-sáááá-bóóóóól! Az utas papírt, ceruzát vesz elő s kiszámítja a kétféle bemondás gyorsaságának középarányosát, ami megegyezik az átlagos magyar beszéd gyorsaságával. Hát nem furcsa? Más. X gyógyszerből, mint a használati utasítás közli, négy doboz kell egy kúrához. — Mi következik ebből? — kérdi a tanító a gyerekeket. — Az, hogy a négy csomagot egybecsomagolva árusítják. A tanító a fejét csóválja: — Nem, gyerekek, ebből az következik, hogy a gyógyszertárban egyszerre csak egy csomagot lehet vásárolni. Aminek mi a következménye' — Hogy a kúrát ;enki sem tudja befejezni, — válaszolnak a gyerekek kórusban. A tanító megint fejet csóvál: — Nem, gyerekek, ebből az következik, hogy a kérdéses gyógyszer sohasem fogy ki a patikából. Más színfolt is élénkíti egészségügyünket. Az R nevű külföldi gyógyszer kiszolgálásának megszervezése. Egy átlagos kúrához harminc R ampulla szükséges. Az eredeti csomagban ennyi van, az orvos ennyit (r fel. De hiába ír fel harmincat, mert a gyógyszertár csak húsz ampullát ad. Miért? — Azért, mert az R drága gyógyszer, mert devizát fizetünk érte, tehát takarékoskodni kell vele. Az orvos nem nyugszik bele a takarékosságba, mert jól tudja, hogy harminc ampulla gyógyulás, húsz ampulla semmi. Tehát egy másik receptre megint felír harminc ampullát, a beteg ismét csak húszat kap. Ezek után megkezdődik a kúra. Marad tíz ampulla. Ezt a szemétbe dobják. Más. Néhol a telek szintje magasabb, mint az utcáé. Mondjuk, tíz lépcsőfokkal. A korszerű építész ilyenkor építtet egy ötfokos lépcsőt a kapu mellé. A másik öt lépcsőfoknyi magasságot a kapu és a ház közötti húsz méter hosszú feljárón helyezi el, egymástól szabálytalan távolságokra. (gy: 3, 5, 2, 6, 5. Fölfelé hagyján, sötétben, lefelé, nincs az a légtornász, aki épen érkezne a kapuhoz. Már szabadalmaztatjuk. • Megint más. Vadonatúj presszó vidéki szállodában. A kiszolgálás, kitűnő a helyiség barátságos. Az utas ebéd után ott óhajtaná meginni a feketéjét. A presszó zárva van. — Szünnap? — kérdi a portástól. Pesti sörházak Pest dámáinak külön sört főztek hajdanában, amikor a sör vonzotta az ínyenceket és a pesti szépasszonyok a város végén levő Lövölde téren, a Gambrinusban, az első, újszerű, ízléses sörcsarnokban találkoztak. Nekik főzött pompás, édes ízű, erősen malátás sört a Pilsen vidékéről 130 évvel ezelőtt ide származott, ügyes üzleti érzékkel megáldott Neswarba Vince sörfőzőmester, aki azt korszerű sörmérésében felszolgálta. Kedves kirándulás volt ide, a Király utca végére jönni, mert a szép kertben, erősen habzó, kitűnő sörhöz („mit Generalporten!") édes, szívet simogató muzsika szólt és kis vízmedence — szökőkutacskával — hűsítette nyáron a levegőt. — De nemcsak százharminc éve, hanem régebben is, mindig szerették Pesten a sörözést. Prohberger Jakab, aki 1692-től tizennyolc éven át volt Pest bírája, híres sörfőző volt, aki ebből meg is gazdagodott. Sörházát és a hozzá tartozó tekintélyes ingatlanát, — a mai Veres Pálné utcától a Dunáig — a városra testálta, amely azután addig folytatta a városi üzemmé lett sörfőzést, amíg a gomba módra szaporodó magánsörgyárak versenye le nem győzte. (Ennek emléke a Sörház utca). Pest városa bezárta sörgyárát és a helyén, a Lipót utcában (a mai Váci utca) megépítette 1870 -75 között Steindi Imre nevezetes építész az új Városházát. — Nem — válaszol a portás —, ilyenkor mindig zárva van. — És mikor tart nyitva? — Reggel hat és reggel kilenc között. Az utas csodálkozik: — Miért éppen akkor? — A dolgozók ebben az időben szeretnek leginkább feketézni. Ki gondolta volna? Szállodai hagyományaink Lakásmizéria régente is volt Pest-Budán, amint azt egy 1790-ben írt naplóban olvassuk. A budai országgyűlésre feljött megyei „nevezetes férfiú" az alábbiakról számol be: „Pest alá értünk s a határon levő vendégfogadóban megháltunk. A vendégfogadós nem győzött panaszkodni a szabolcsmegyei bandériumra, mert csak káromkodtak, bornak, ételnek maguk szabták az árát, s amint tetszett, úgy fizettek. Másnap bementünk Pestre szállást keresni, de haszon nélkül maradtunk. Minden tele volt vendéggel, még a vendégfogadók is. Végre az Arany Sas nevű fogadóba (a mai Kossuth Lajos és Szép utca sarkán, az egykori Nemzeti Kaszinó helyén, ahol most épült fel a Hungarotex üvegpalotája) tértünk be, s a legfelsőbb szobában kaptunk szállást. Itt étel egy személyre 24 krajcár, bor 8 kr., ház (szállás) 18 kr., egy findzsa kávé 6 krajcár vala. Minthogy a fogadós csak néhány napra fogadott be, Pestnek, Budának nagy részét szállás keresés céljából bejártuk, hasztalanul, ami miatt lábaim is megsebesedtek. Végre Pesten kívül egy lakásuzsorás mészárosnál alkudoztunk egy szobácskára, amelyet egy napra két frt-nál alább nem adott. Nekem nyoszolya már nem jutott s így a szoba pitvarában a földön feküdtem". R. Rév Sándor Mozaikok a főváros múltjából 39