Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - Mucsi Ferenc: Nemzetiségi munkássajtó Budapesten

kezdeményezte első nagy vitáját a párt taktikájáról. A vitán, amely néhány héten át mindig több száz főnyi hallgatóság előtt folyt, a párt vezetői is részt vettek. A fővárosban dolgozó szlovák munkásokat az 1899 márciusában alakult „Budapesti tót munkások általános egyesülete" fogta össze. Helyisége kezdetben a József utca 9., majd a Főherceg Sándor utca 27. sz. alatti házban volt. Vezetői közül StaSny József 1904-ben tagja volt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ellenőrző bizottságának, Martincsek István, Fisák János ismert vezetői voltak a fővárosi munkásmozgalomnak. A cseh munkások az Osveta (Felvilágosodás) nevű egyletben találtak otthonra, amely 1899 júniusi megalakulásától kezdve hosszú időn át a Huszár utca 10. sz. alatt fejtette ki tevékenységét, Zimák Ferenc elnökletével. A délszláv szocialisták önképző egylete a Sloboda (Szabadság) egyesület volt. Ennek a helyisége a Víg utca 18. sz. alatt volt. Az olasz — főként építőipari munkások — egylete, a Societe Operaia Itali ana a Lehel út 32., majd a Visegrádi utca 12. sz. alatti házban volt. A fővárosban dolgozó lengyel munkásokat a Syla (Erő) nevű egyesület tömörítette. Mindezek az egyletek, önképző társulatok szorosan kapcsolódtak a szociáldemokrata párt fővárosi és országos tevékenységéhez. A párt 1903-ban elfogadott programja „az országban élő minden nemzet teljes egyenjogúsítását" követelte. Ennek megfelelően anyagi erejéhez mérten támogatta a szocialista propagandát a nem magyar munkások körében, nemzetiségi lapokat jelentetett meg, agitátorokat küldött közéjük. A magyarral egyidős német nyelvű szocialista lapokat (Arbeiter Wochen Chronik, Volksstimme) nem számítva, az első nemzetiségi lap a Budapesten kiadott Nova Doba (Üj Korszak) volt, amely 1897-ben jelent meg, Martincsek István szerkesztésében. Az első magyarországi szerb nyelvű szocialista lap az 1902-ben megjelent Národna Rees (Népszava), majd betiltása után, 1905-től a Crvena Sloboda (Vörös Szabadság) volt. Mind a két lap a fővárosban jelent meg, Zsivanovics Gábor és Tusanovics Dusán szerkesztésében. A magyarországi román szocialisták első lapja, a Adeverul (Az igazság) Cristea Aurel, majd Auerbach Gusztáv szerkesztésében ugyancsak Budapesten, 1903-ban jelent meg. A párt a különböző népek nyelvén sok röplapot is megjelentetett. A magyar vagy német röpiratokat szabadon lehetett terjeszteni, a román, szerb, szlovák nyelvű röplapok terjesztését fogház- és pénzbüntetésekkel üldözték. 190J —1904 folyamán nagy lépéssel jutott előre a nemzetiségi munkásság szervezkedése. A szociáldemokrata párt 1904. évi, Budapesten tartott kongresszusán 665 küldött jelent meg, a tanácskozások öt nyelven folytak. Nem egy szlovák vagy román küldött nemzeti viseletében jelent meg a kongresszuson. A lelkes hangulatú monstre tanácskozás határozatban mondta ki: a magyar, román, szlovák, szerb soviniszta polgári pártokkal szemben a magyarországi A Perczel Dezső belügyminiszter által bűnügyi nyilvántartásba vétetett „szocialisták albumából": Kubit Antal, a budapesti lengyel munkások egyik vezetője és Martincsek István, a budapesti szlovák munkáslap, a Nova Doba szerkesztője (1898) munkásoknak nemzeti különbség nélkül kell egyesülniök a szociáldemokrata pártban, hogy eredményesen küzdhessenek politikai és gazdasági érdekeikért. Egy másik határozat kimondta, hogy a nemzetiségi munkásság jobb szervezése végett nemzetiségek szerint szervező bizottságokat kell létrehozni. Ezek a szervezetek — az egyes nemzetiségi agitációs bizottságok — 1906-ban alakultak meg, s az Osztrák — Magyar Monarchia 1918-as összeomlásáig a szociáldemokrata párt integráns részeként tevékenykedtek. A fővárosban dolgozó nem magyar szervezett munkások a politikai küzdelmeknek is aktív résztvevői voltak. Tevékenységük különösen az első orosz forradalom, az 1905 — 1906. évi választójogi tömegmozgalmak idején élénkült meg. A fővárosban dolgozó szláv munkások 1905. szeptember 10-én tartott választójogi gyűlésükön egyhangúlag kimondották, hogy csatlakoznak a magyar munkásság választójogi harcához. A felszólalók — a szlovák StaSny József, a szerb Glumac Milán, a cseh Zimák Ferenc, a lengyel Kubit Antai — a nemzeti elfogultság ellen emeltek szót, s azt hangsúlyozták, hogy a demokratikus Magyarország megteremtéséért az országban élő valamennyi népnek együttesen kell küzdenie a közös elnyomók ellen. 1905 novemberében a német, majd a szlovák munkások az orosz forradalmat ünnepelték, s Magyarország demokratikus átalakítását követelték. A magyar és nem magyar népek összefogása akkor meghiúsult. A kapitalizmus és vele a polgári nacionalizmus rohamosan fejlődött nemcsak a németek és a magyarok, hanem a csehek, olaszok és szlovének, majd a horvátok, szerbek, románok, szlovákok, lengyelek és ukránok lakta területeken is. Alig 50 esztendővel az osztrák—magyar kiegyezés megkötése után a tőkés fejlődés szétfeszítette a birodalmat. 1918 őszén az első világháborúban vesztes Osztrák-Magyar Monarchia összeomlott. Helyén— a polgárság vezetésével— részint nemzeti, részint újabb soknemzetiségű államok jöttek létre. A nemzeti kérdés megoldásának szocialista alternatívája — a Duna menti népek szocialista szövetségének létrehozása, amelynek megvalósulásához a Magyar Tanácsköztársaság létrejötte reális bázist teremtett — akkor elbukott a burzsoá nacionalizmus és a mögötte álló antant fegyverek túlerejével szemben. Ha hiszünk abban, hogy a história az életnek tanítómestere lehet, úgy a szocialista munkásmozgalom nemzetközi hagyományainak felidézése, tanulmányozása hozzájárulhat a Duna mentén tarka keveredésben élő népek egyre szorosabb együttműködéséhez. A Budapesten dolgozó lengyel szocialisták röplapja az első orosz forradalom kitörése évfordulójának megünneplésére szólítja a főváros munkásságát 41