Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - Csap Erzsébet: Budapest a képzőművészetben

Az Angol Királynő szálló Rudolf Alt rajza a múlt századból A Rákos-patak hídja Lötz Károly festménye Budapest 1864-ben Ligeti Antal festménye Csap Erzsébet Budapest a képzőművészetben Kiállítás a Kiscelli Múzeumban A Múzeumi Hónap egyik jelentős budapesti eseménye volt a Kiscelli Múzeumban megnyílt képzőművészeti kiállítás. A Budapesti Történeti Múzeum Újkori osztálya gyűjteményének legszebb darabjaiból rendezett bemutatóján végigkalauzolt bennünket a főváros művészeti életének száz esztendején. Az érdeklődőben és a szakemberben egyaránt felmerült a kérdés: hogyan alakult, fejlődött, teljesedett ki ilyen gazdaggá a múzeum anyaga ? A Főváros művészettámogató szerepe közismert, s nem véletlen, hogy itt él és dolgozik képzőművészeink legnagyobb része. A pezsgő művészeti életben mindig akadtak olyanok, akik szívesen örökítették meg a jellegzetes városrészeket, az ismert középületeket, a kedvelt kirándulóhelyeket. A múlt és jelen egyaránt ihlette őket. A kiállítás azt is bizonyítja, hogy nem egyszer kapták ecsetvégre az eléjük táruló látványt a hosszabb-rövidebb ideig itt tartózkodó külföldi művészek is. A kortárs szemével látott, ma már történelemmé vált események ábrázolásai, jelentős közéleti személyek képmásai dokumentum-erejükkel is hatnak, s bizonyítják, hogy feltétlenül szükség van a Nemzeti Galéria nagy tárlatain kívül ilyen összefüggésben is gyűjteni, vizsgálni és bemutatni képzőművészetünket. Az ott látható nagyszabású történelmi képek helyett itt egy-egy művészileg nem kevésbé jelentős vázlat képviseli az alkotót; a teljes oeuvre helyett néhány kiemelkedő mű hívja fel a látogató figyelmét a művész és a főváros kapcsolatára. A fejlődés folyamatosságát a szakszerű és gondos anyaggyűjtés révén sikerült megvalósítani. A kutatómunka pontosságát és lelkiismeretességét nemcsak a' gyarapodás terén — az elmúlt tíz esztendő alatt több mint 3000 darabbal bővült az osztály —, hanem a tudományos feldolgozásban, a műtárgyak történelmi helyének meghatározásánál is tapasztalhattuk. A kiállított alkotásoknál nem éreztük az esetlegességet, a véletlenszerűséget. A rendelkezésre álló terek ügyes kihasználásával a több száz festmény, szobor, érem és grafika együttese nem hatott zsúfoltnak, fárasztónak. S az a tény, hogy a kiállítás napjainkig hozta el az anyagot, s felvillantotta a legújabb művészeti törekvéseket is, lehetővé tette egész képzőművészetünk áttekintését. A műfajonkénti bontás helyett az összkép jelentkezett, korszakonként éreztetve a város életében végbement változásokat.