Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - Két portré

A bizalmat megtartani: ez a legfontosabb Szabó Gyula, a Hazai Pamutszövő géplakatosa kilencven földszintes lakóházból álló választókörzet négy-ötszáz választópolgárának tanácsi képviselője. Úgy hírlik, Újpesten ő az egyik legnépszerűbb tanácstag. Az üzemben kerestem meg. Szakoktatói beosztásban ipari tanulókat nevel. Komoly társadalmi tisztségéhez és felelős munkájához mérten meglepően fiatal. Inkább hinném ifjak-választotta KISZ-titkárnak, mint meglett állampolgárok bizalmi emberének. Később, amikor már az utcákat rójuk, némi tapasztalást szerezhetek arról, milyen ez a népszerűség. Lépten-nyomon köszönnie kell a szembejövőknek s válaszképen egyre ezt hallom: szervusz, Gyuszikám! — Huszonhárom éve lakom itt. Ezek az emberek hétéves korom óta ismernek. Az ismertség mindenképpen nagy előny. Szívesebben, kevesebb tartózkodással mondják el így agondjukat-bajukat. Engem pedig lefegyverez a bizalmuk — velük szemben. És fölfegyverez — az értük váló csatározásban. Történeteket mesél. Perpatvar van a családban : — Jöjjön Gyuszikám, a papával nem lehet bírni, tán maga tud beszélni a részeg fejével ... Az iskola melletti ház egyik lakója futball-labdákkal a hóna alatt beállít hozzá: ezeket mind a gyerekek rugdosták át a kertembe, tönkretették a gyümölcsfáimat, csináljon valamit Gyuszikám, mert ez mégiscsak tűrhetetlen állapot! . .. Két keskeny átjáró keletkezik az építkezések során. Utcának nem utcák, a lakók mégis ezeket használják, mert így rövidebb úton érnek az üzletekhez, a piacra. Csakhogy nincsenek megvilágítva. „Intézze már el, Szabó elvtárs, hogy szereljenek villanyt a sikátorokba!" Hát mit lehet tenni? Megpróbál békességet teremteni, megmagasíttatja az iskola kerítését, kitalpalja a villanyvilágítást. Százféle ilyen dolga akad. De ezek a könnyebb küldetések. A legnehezebb, a legnagyobb körültekintést kívánó feladat a lakásigénylések és a lakáskiutalások körüli viták tisztázása. — Magam is az igénylők közé tartozom, megértem, hogy az emberek árgus szemekkel figyelik, mi történik, kik kapják a lakásokat. Ha úgy érzik, méltánytalanság esett, azonnal megkeresnek. Legutóbb is jön az egyik lakótársunk: mért másvalaki, mért nem ő kapott lakást? Igyekeztem megmagyarázni, mért volt igazságos a döntés. Hiába volt minden szó. Akkor nagyot gondoltam. Mondtam, jöjjön, bemegyünk együtt a tanács lakásosztályára, ismerkedjék meg a döntés körülményeivel. Nem részletezem, mennyi utánjárás kellett ehhez. A kellő tájékozódás után megkérdeztem bizalmatlan választómtól: hogyan döntött volna ő? — Nem szóltam semmit — ennyi volt csak a csüggedt válasz. Igen. Erre volna szükség. Engedni, hogy az emberek közvetlenül, részleteikben is megismerjék a nehézségeket. Sokkal kevesebb lenne a nyugtalankodás, az értetlenség. Más, hasonló történeteket is mesél. Amikor a körzete lakói jogosan sürgették, építtesse meg a tanács a járdákat, az útszegélyeket, ám mégse történt semmi. Utánajárt, miért nem mozdul az ügy. Aztán részletesen tájékoztatta őket a gátló körülményekről. Tanakodtak az emberek, aztán azt mondták: adjon a tanács anyagot, a többit bízza ránk. Két hónap alatt elkészültek olyan munkával, ami már évek óta elvégezetlen húzódott. Úgy tűnik e történetekből, tekintélye van a tanácsban is. Csakhogy bizonyos esetekben ezzel semmire sem megy. — Hányszor előfordul, hogy sürgős javításra szorul egy-egy ház, kerítés vagy más építményünk. A lakók jelzik, sürgetik a munkát, ami mégis késik. Jönnek hozzám: intézzem már el. És ez bizony nem olyan egyszerű. A házkezelőség önálló intézmény, független a tanácstól. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy az olyan ügyek intézését, amelyek területileg és részben szervezetileg is a tanácshoz tartoznak, a helyi lakosság érdekében, a gyorsabb megoldás érdekében a választott szervek hatáskörébe kellene utalni a jövőben! Visszakanyarodik megint a lakáskérdésre — hiába, ez a legizgalmasabb téma, mert a legkevésbé megoldott egyelőre. — Az újságokból értesültem arról, hogy a vállalatoknak ezentúl módjukban áll majd lakásokat építeni. Ez nagyon jó hír. De vajon ki vagy kik, milyen testületek döntenek a lakások odaítéléséről? Gondolom, a vállalati érdek lesz az elsődleges szempont. Amikor például egyegy kiváló szakemberüket a lakással is igyekeznek a gyárhoz kötni. Ám arra nagyon kell vigyázni, hogy a vállalati érdek egyben az ott dolgozók összérdeke is legyen. Hogy a vállalati lakásokat olyan emberek kapják, akik munkájukkal valóban a vállalati kollektíva összérdekét szolgálják. Fogadóórái felől érdeklődöm. Arra gondolok : szívesen végigülnék egy ilyen fogadóórát ennek a fiatalembernek a társaságában. De csak nevet a kérdésemen. — Nincsenek időhöz kötött fogadóóráim. Bárki bármikor felkereshet. Akikkel pedig az időszakos beszámolókon sem találkozom, azokhoz én megyek el. Néha alig tudok elszabadulni ezektől a látszólag visszahúzódó emberektől. Szerintem nincsenek egyértelműen passzív emberek. A mi közeledésünkön is múlik a dolog, ugyanis a passzivitás mögött többnyire csak a bizalmatlanság húzódik. Ha ezt feloldjuk, kiderül, hogy mindenkiben nagyonis elevenen él a közéleti érdeklődés. Kiérdemelni a bizalmat és megtartani: ez a legnehezebb és legfontosabb dolgunk. Úgy elbeszélgettük az időt, hogy ránkesteledett. Nem én, ő kezdett búcsúzkodni. Sietnie kell, hogy el ne késsen. Esti technikumban tanul. Utána haza: fiatal feleségéhez, kéthónapos kisfiához. — Szegénykéim. Ők az én legelhanyagoltabb választóim . . . Derűs, nyugodt arcát kutatom. És ezt az egyet nem hiszem el neki. Cserjés Gyula 1966 decemberében lejárt annak a pályázatnak a határideje, amelyet a Fővárosi Tanács és az Építésügyi Minisztérium a káposztásmegyeri új városrész tervezésére hirdetett. A karácsonyi eredményközlés előtt a Fővárosi Tanács Városrendezési Osztályán már egy egész szobái töltött meg a beérkezett pályaművek sokasága. A pályamüvek díjazására és megvételére 300 ezer forint áll rendelkezésre, s a pályamunkákat nyilvánosan is bemutatják a főváros lakosságának. Szabó Gyula géplakatos-szakoktató, a IV. kerületi Tanács tagja, körzetében 12