Budapest, 1967. (5. évfolyam)
2. szám február - Az Országház utca (képriport)
A XV. században a Vár fő közlekedési útvonala volt. Északi részében lakott olaszokról kapta a nevét: piatea Italicorum, azaz Olaszok utcája. A török hódoltság alatt Hamam jolu-nak, azaz Fürdő utcának nevezték, mert ebben az utcában (a mai 28. sz. épület udvarában) állott a Vár egyetlen török közfürdője. A visszafoglalás után, 1696-ban az utcát Böckhen Gassen — Sütő utcának hívták. Még ma is fennáll ez utcaelnevezés eredetének emléke a 17. sz. alatt, aSpiegl Bernát pék házának kapuzáró kövébe faragott péksütemény formákban. Sütő utca maradt mindaddig, míg a Klarissza-apácarend feloszlatását követően, az átalakított kolostorban (Országház utca 28.) 1790-ben megtartott országgyűlés után Landhaus Gasse lett. 1873-tólavári utcák magyar neveket kaptak, amelyek a német nevek magyarra fordításával alakultak ki. így lett a Landhaus Gasse Országház utca. Országház utca 18., 20. és 22. sz. házak. Az Országház utcában a felszabadulás után eltelt 20 év alatt lezajlott műemlékhelyreállítások során jelentős középkori maradványok kerültek feltárásra és bemutatásra. Ezek között legkiemelkedőbbek a képen látható 18., 20. és 22. sz. házak. A 18. sz. ház teljes egészében középkori, eredeti gótikus ablakokkal és kapukerettel. A kapu feletti középkori zárt erkély elpusztult, ezt a tervező nyersen hagyott téglaerkéllyel pótolta. Az elpusztult középkori kapuszárnyakat a török hódoltság után barokk asztalosmunkájú új kapuszárnyakkal pótolták. A 20. és 22. sz. házak ugyancsak középkoriak, de a török hódoltság után homlokzatukat barokk stílusban átalakították.Jellegzetes a 20. sz. ház gótikus konzolsoron előreugratott emelete és a 22. sz. ház kapu feletti, barokk formában átalakított zárt erkélye. Az erkély alatt meghagyták a XVI. századi rozettás falfestést Az Országház utca 2. sz. ház udvarán XV. századi, gótikus palota földszinti árkádjai maradtak meg. A középkori kapualjban mindkét oldalon gótikus ülőfülkék vannak. A földszinti középkori teremben az „Alabárdos"vendéglő, ugyancsak középkori pincéjében borozó van. Az oszlopos emeleti rész már klasszicista átépítés eredménye Országház utca 10. sz. ház. A kaputól balra levő dongaboltozatos középkori helyiségben vári kisvendéglő van. A házat 1781-ben Mócsy Károly seborvos vásárolta meg. Ekkor nyerte ma is meglevő copf stílusú homlokzatát. A kapu felett a Mócsy-címer van kifaragv.i