Budapest, 1967. (5. évfolyam)

12. szám december - Kemény G. Gábor: A nemzetiségi munkásmozgalom kezdetei Pesten

Vértesy Miklós A száz év előtti Pesti Hírlap leszólása. Deutschék ezt a feltételt kényszerhely­zetükben elfogadták, és nyilván nem fontolták meg eléggé az esetleges következményeket. Vértesi a Pesti Hírlap politikai irányvonalát tel­jesen átalakította. Űj, valóban dolgozó munkatár­sakat keresett. Sorukban elsősorban két barátját kell megemlíteni: Áldor Imrét és Tóvölgyi Ti­tuszt. Áldor hosszú szerkesztői múlttal rendelke­ző, radikális gondolkozású, bátor hangú, kitűnő tollú publicista volt. Tóvölgyi arról nevezetes, hogy a magyar írók közül ő hirdette elsőnek a munkásosztály vezető szerepét. Később, 1871-ben a kommünt dicsőítő regényt írt. Mellettük Bródy Zsigmond, Csávolszky Lajos, T. Nagy Im­re, Pálffy Albert és az akkor még baloldali beállí­tottságú Csukássi József, valamint az Olaszország­ban élő Szilágyi Virgil említendő meg. Lázár belátta, hogy a szerkesztéssel járó felada­tokat nem tudja megoldani, a kormányellenes tá­madásokért viszont nem akarta vállalni a felelős­séget Ezért elutazott birtokára, Erdélybe, s on­nan írt Vértesinek: csináljon a lappal amit akar, csak neki hagyjanak békét. Ugyanakkor írásban is lemondott a szerkesztésről. Vértesi neve először az április 12-i számon szerepel „ideiglenes szer­kesztő"-i minőségben, pár nappal később azután az ideiglenes jelző elmaradt. Az új irányt először a március 24-i szám mutat­ja. Vezércikke, melyet Vértesi írt, az erdélyi kü­lönleges állapotok fenntartásáért és a közösügyi tárgyalások elhúzódásáért támadja a kormányt. A következő számokban egymás után kerülnek sorra a vasútépítési visszásságok, a gyanús pénz­ügyi műveletek, az osztrák államadósságok átvál­lalása, a honvédség felállítása körüli huzavona. Bírálja a lap azt, hogy késik az esküdtszékek fel­állítása, s emiatt a kormány rendeletileg a bünte­tőtöiYényszékek hatáskörébe utalta a sajtópere­ket. Elképesztőnek találja, hogy fontos pénzügyi posztokra Bécsben élő, magyarul nem tudó em­bereket neveznek ki. A május 25-i vezércikk az ifjúságot félti a meg­alkuvóktól. Mit fog csinálni, ha látja, hogy a híres emigránsok a szélső jobboldalhoz pártoltak, ha a honvédgyülekezeteket „jaj, az istenért, csak ne tüntessünk!" és'más hasonló jelszók elfogadására kényszerítik, és ha „mindenütt és mindig a haza veszélyeztetése gyanánt proklamálják azt, ami leg­főbb biztositéka és oltalma a hazának és a jognak, az ifjúság fő erényét: a bátorságot és a szilárdsá­got." A június 16-i szám vezércikke megkérdezi, hogy Magyarországot vajon demokratikus alapon szer­vezték-e újjá? A válasz tagadó. A magasabb tiszt­ségek betöltésénél a rang és a születés volt az irányadó szempont. Néhány népi származásút csak azért neveztek ki, „mert a sok címzetes hiva­talnok közé olyan is kelleti, aki dolgozni tud, s jó tanácsokkal szolgálhat szükség idején." Törvény előtti egyenlőségről sem lehet beszélni, „ha a nép látja, hogy a szabad (!) föld nem számára termi gyümölcseit", és amikor az egyenlőségnek nem a nép az őre, hanem „a családi és születési gyöngéd szempontoknak" gátlás nélkül hódoló kormány. A korabeli sajtó — még a szabadelvű lapok is — egész Európában egyhangúan gyilkosságnak bélyegezték Miksa mexikói császárnak — Ferenc József testvérének — kivégzését. Egyedül a Pesti Hírlap értette meg a Miksa iránti gyűlöletet, és figyelmeztette olvasóit arra, hogy az ő neve sok év kegyetlen szenvedését képviseli a mexikóiak szemében. Felháborította az is, hogy a hazai lapok Miksában „nem az embert, hanem csak az osztrák főherceget, a mexikói császárt látták, s egyetlen szá­nakozó vagy oltalmazó hang sem emelkedett részük­ről azok mellett, akik hü osztályosai voltak Miksá­nak, s a mexikói törvények előtt hajszállal sem nyomlak kevesebbet, mint ő." A szerkesztő büszkén vallhatta, hogy „egyetlen elvhez sem lett hűtlenné, mit dicsteljes elődje hirde­tett", az első Pesti Hírlap szerkesztője. Sokat fog­lalkozott Kossuth személyével, jelentőségével, né­zeteivel, tetteivel. A turini remete tetszését is meg­nyerte az újság, és amikor a megyei törvény elő­készítése idején tanácsért fordultak hozzá, hosszú nyílt levélben fejtette ki álláspontját. A nyílt le­velet a lap természetesen első helyen közölte az egyik vasárnapi számban. A száz év előtti lap még egy fél évet sem élt. Augusztus 17-én a kiadó egyik napról a másikra beszüntette, minden előzetes bejelentés nélkül. Okul a szerkesztő betegségét hozta fel, de ez ter­mészetesen csak ürügy volt. Vértesi a két képes lapnak a szerkesztését továbbra is ellátta, és beteg­sége esetén a Pesti Hírlapnál könnyen helyettesí­tette jó barátja, Áldor Imre, a gyakorlott újság­író. A valódi ok Vértesi és munkatársainak radi­kalizmusa volt. A demokrácia követelése, a forra­dalmi hangvétel, a Juarezt védő cikkek nemcsak a kapitalista kiadót, nemcsak az Andrássy minisz­tériumot botránkoztatták meg, hanem még a bal­középet is, Tisza Kálmán pártját. A kormány fel­tehetőleg erős nyomást gyakorolt a kiadóra, Deutschék viszont az újság szellemi irányításába, politikai elveibe a szerkesztővel kötött megállapo­dás szerint nem szólhattak bele, ilyen irányú ta­nácsaikat pedig Vértesi nem fogadta el. így ke­rült sor a megszüntetésre. Ez annál is könnyebben történhetett, mert a Pesti Hírlap nem jelentett nagy üzletet, nem hozott sok jövedelmet. Az el­maradt haszonért a Deutsch nyomdavállalat azzal kárpótolta magát, hogy a következő év elején Borsszem Jankó címmel egy Deák-párti vicclapot indított. A kormány pedig megnyugodott, mert egy kellemetlen kérdéseket éles hangon tárgyaló saj­tóorgánumot úgy sikerült elhallgattatni, hogy a sajtószabadság elvét nem kellett megsértenie. 23 A Pesti Hírlap 1867. augusztus IT-i száma Kossuth levelével Vértesi Arnold, j Pesti Hírlap szerkesztőié (korabeli fametszet)

Next

/
Oldalképek
Tartalom