Budapest, 1967. (5. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: Árvizek, tüzek és más istenverések

Esd-csoda. Marcus Aurelius római emlékoszlopának az a részleteamely a Garam melletti csatát örökítette meg takarmány híján száraz faleveleket etettek. A szarvasmarha forintjával kelt el. S amire e honban sem addig, sem azóta, sose volt példa: drágább lett a víz, mint a bor! Ködök Nagy bajokat okoztak a ködök is. Egyetlen ilyent érdemes feljegyeznünk. Verancsics Antal érsek XVI. századi jegyzetei kön olvassuk, hogy 1514 későőszén, a pesti országgyűlés után a vezetőemberek sietve igyekeztek Budára, hogy Ulászló királlyal elfogadtassák a jobbágyok ellen hozott törvényeket. A pesti parton csónakba szálltak, ,,azonban az Úr Isten egy nagy ködöt hirtelenséggel ereszte reájuk. Úgy, hogy kezdenek vala az Dunán nem látni, hogy alá, vagy felfelé mennek-e. Verni kezdék a révészeket. Azonban a víz az hajót alá hajtja Szentfalva (Boráros tér vidéke) felé az molnokra (malmokra) és ott az egyiken az hajó akada. megálla és mindjárást elbontila. És az hajóban való nép, két személlyel. Kalanday Györggyel és Vidffy Ambrussal — kik fő választott követek és erre furdalok valának — mind az szerzésekkel az Dunába veszének. Senki közülök ki nem menekült . .." Jégverés. — Szent Donát, az időjárás szentje Kezemben Marcus Aureliusnak, a filozófus császárnak meditációival hosszan és sűrűn heverésztem egykor Pilismarót és Esztergom határán, a Hideglelőskereszt-hegy csúcsán. A Dunára könyöklő, cukorsüveg alakú hegy bokrai egy római kori Castrum alapfalait borítják. A magyarországi Limesznek legmagasabban fekvő római kori erődje ez (amelyet akkoriban ötéves kisfiam, egy elgurult labdát keresve, „fedezett fel"). Valaha a bölcselő császár légionistái innen figyelték az Ipoly és a Garam felől be-be törő germán törzseket. S a Garam-torok? 174-ben éppen itt, a Garam mellett — mint görögül írja: prósz to Granua — vívta meg legnagyobb csatáját a markomannokkal a bölcs Marcus császár. S amint végigsuhan a tájon a tekintet s az időn a gondolat, különös kis Duna-parti barokk szobrocskán nyugszik el mind a kettő. Szent Donát szobra ez, Marcus AureMus veteránjáé, a Garam-parton vívott csata egyik légionistájáé. Donatus légionistáé. akiből a késő középkori Európa katolicizmusa aféle időjárás-szentet csinált. . . A római légionista-öltözékben ábrázolt kegyei férfiú olykor villámkötegeket tart kezében, s hol a jégesőt űzi el, hol meg üdvös csapadékot hoz — véli a barokk hitvilága. Fagy és jég ellen fohászkodtak hozzá Esztergom, de Buda újkori szőlőművesei is. Ám megesett, ha a határt elverte a jég, hogy jégverte gyümölcsöket vagdaltak szobrához, olykor meg más, még illetlenebb módon gyalázták. De mi ennek a népies-vallásos hiedelemnek a történeti alapja? Donatus — mint a szentek legendáiban olvassuk — annak a „mennydörgős légiónak" — legio fulminata- vagy legio fulminatrix-nak — volt a tagja, amely 174-ben a Garam mellett döntő csapást mért az ógermán törzsekre. Ezt a csatát még a római Marcus Aurelius emlékoszlop egyik reliefjén is megörökítették. A csata idejében ugyanis — valahol Garamkövesd táján — óriási égiháború támadt. Ez megrémítette és szétszórta a már-már diadalmaskodó germán katonákat, Marcus tikkadt légióit viszont áldott italhoz juttatta. Donatus, e csata egyk résztvevője utóbb, mint veterán, Rómába került, kereszténnyé lett, majd mint vallása vértanúja halt meg. Katakombába rejtett tetemét a XVI. században a Rajna menti Münsterfeld kolostorába hozták. Ekkor indult meg Szent Donatusnak, a „mennydörgős légió" hajdani legionistájának, mint a kereszténység időjárás-szentjének középeurópai kultusza. Az esztergomi Duna-parton vagyazóbudai lankákon álló barokk Donát-szobrok így tehát egy e tájon élt római katona emlékét is őrzik. Bár újkori felállítóik, 1600 esztendővel Donatus légionista holta után, aligha tudták e legenda kultúrhistóriai vándorútját. Tüzek. A „vörös kakas" Buda városa éberen őrködött tűzbiztonságán. És, ha tűzrendészeti intézményeit nem is ismerjük olyan pontosan, mint ezer esztendő előtti városelődjéét, Aquincum szervezett tűzoltóságát, Buda is megtett mindent azért, hogy elűzze a középkori városélet rémét, a vörös kakast. Csak egy — de igen jellemző — korai adat! 1278-ban, amikor elrendezik a mesgyéket a szigeti domonkos apácák és ferences barátok kolostorai között, egy területet „propter ignis pericula" — — vagyis a tűz veszélye miatt — szabadon hagynak a határjárók. Maga a város, mint azt a XIV—XV. századfordulón leírt Jogkönyv mutatja, könyörtelen a gyújtogatókkal szemben. Nem csak a gyújtogatás tényét, de annak puszta szándékát is bünteti. Mégpedig a legsúlyosabban! „Ki abban bűnhődjék, amiben vétkezett" — mondja a Biblia szavával a Jogkönyv, s máglyán való megégetéssel sújtja a gyújtogatót. A Budát sújtó tüzek közül — nem számítva az ostromok okozta tűzvészeket — 1332 márciusában vert végig a városon nagyobb tűz. Rathk fia Pálnak fiai panaszolják ugyanis, hogy ez év március 22-én budai házukban birtokaikra vonatkozó okleveleik, amelyeket egy szökrönynek mondott ládában őriztek, a tűzvész alkalmából elpusztultak. 1512-ben — mint azt Kokas János budai polgár naplójában olvassuk — Pest városára szállt a tüzes kakas. Ezúttal, egy éjszakai tűzvész alkalmával, a városnak huszonnégy háza hamvadt el. Tasnádi Varga Éva Nincs már bocsánat A víz fekete tükrén vizitündér kiáltoz, pocsolyát néz a szél és jön, jön a december. Előbb még sípszó hívott, táncoltak a fűszálak, és most bújnak áfák deresedő fejekkel. Nincs ki órára menjen, az egyetem sötét. A rézorrú portás alszik csak odújában. Egy fiút keresek. Árnyas pillája rebben, s szivemet verdesi: — Ne legyen vége még! Égi jelek Babonás rettegéssel nézte a nép az égboltozat fényjelenségeit, az üstökösök jöttét. Magyarország egén az 1460-as években alighanem a Halley üstökös futott át. Ez ihlette csodálatos Béke-himnuszának megírására Janus Pannoniust: „ .. . A szürke égből egy csillag kiválik S a napsugárral versengésre kél. Nézd üstökét mint bíborozza fénye, A véres háborúkat hirdető! Akár az ős Juppiter hívott létre, Akár Vénusz, az idáliai nő, Búbajt ne hozz ránk, utadat, ha járod. Ne ártson nékünk gyászos végezet, Enyhítse meg, könyörgöm, szép sugárod A nyár hevét s a zúzmarás telet! Szálljon nyugodtan majd az évnek rendje, Ne bántson minket szélvész és víz ár, A jég o sárga szöllőt el ne verje, S a termésnek se ártson majd aszály. Szegény hajósok is, ha útra kélnek. Csúf köd ne háborítsa útjukat, Őrcsílíagok ragyogjanak felettek, Bizton vezessék kis hajójukat. A föld fizessen százszoros kamattal, Halász-vadásznak dolga légyen bő; Szálljon közénk a tiszta Békeangyal, Viszályainkra jöjjön szebb idő . . ." (Geréb László fordítása) Ne legyen vége még .. . mint madár könnyű [szárnya hasítok íveket a megtörtént papírján. — Olajszagú albérlet — belgyógyászati [jegyzet — s tétova ölelés, mielőtt teám innám. S ma csak köszönt az úton. Kocsit tanul vezetni. Darabjaira hullt a vaságy, keskeny ablak. Az egyetem sötét. Bent csontvázak [szenderegnek, s koszorút kötök én egy volt, tavalyi napnak. És fent a neon égen nem villan megbocsdjtás. Nincs, már nincs bocsánat. Fáradt a szív verése, konok motorja kerget s vállamon láthatatlan percekkel indulok a megszokás elébe. '•ks/ff** 11