Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Dr. Brenner János: A párizsi régió

Különös figyelmet érdemel a VII. számjelzésű Főszakács — Kuchenmeister — alakja. Nyilván a fametsző művésznek is feltűnt az a — ruházatban is kifejezésre kerülő — előkelő rang, amelyet a magyar udvari szakácsok betöltöttek. A művész a Főszakács — a magister cocorum — ábrázolásánál érezhetően magyar férfitípust örökít meg. Ezt hangsúlyozza a Főszakács markáns orra, dús, kónya bajsza s — prémes, tolldíszes süvege alá fogott — kontyba fogott hajzata. Rangját azzal is aláhúzza, hogy a Főszakács díszruhájának jobb vállán Zsigmond király sárkányos-lovagrendjének jelvényét jeleníti meg. A Főszakács egyébiránt bal kezében — mint a színezésből jobban kiderül — égő fáklyát tart, díszes veretű övén egyélű kardja csüng. A nézővel szembeforduló íjász (V) alakja valóságos fegyvertörténeti tanulmány. Két kézre kapva irányítja számszeríját a nézőre. Derékszíján a számszeríj — a ,,tekervény" — felajzásához szükséges szerkezet, egyélű, rövid kardja mellett nyíltartó tegze. Hasonlóan értékes viselet- és zenetörténeti emlék a lovas Trombitás (V) alakja is. Míg cseh kollégája kis majmát maga mögé ülteti, a mi trombitásunk e jószágát — a majom véknyára fűzött — pórázon vezeti. Süvege alatt ugyancsak felgyűrt fátyol látszik. Trombitáját lóháton fújja; a zeneszerszámról az ország piros-fehér színei függnek le. A Halász (III) és a Pék (II) egyszerű ruházatot visel; amaz combig érő bőrcsizmában, kezében vízzel tel faedénnyel, csukáját viszi a vásárra; a sütő zsemlésputtonyt cipel. A sort, legalacsonyabb számértékkel, a Bolond nő (I) zárja. A kártyasoron — annak magyar változatán is — Királytól Bolondig az udvar minden jellegzetes alakja felvonul. Alig száz esztendővel később — tán a renaissance szabadosabb szellemének hatására — megfordul ez a merev hierarchia, s a Bolond: a Skíz lesz az, aki — ugyan bocsánatot kér (skíz = excuse) —, de még a kártya Királyát is üti és viszi. Lórinczy György felvételei Zolnay László MOZAIK A FŐVÁROS MŰLTJÁBÓL Egyszer volt Pest-Budán — macskavásár MACSKA-riadalom volt 1842-ben Pest-Budán. Százhuszonöt évvel ezelőtt (augusztus 24-én) tette le a Lánchíd alapkövét V. Ferdinánd nevében Károly főherceg, öt nappal később kezdődött a híres, kéthetes, országos János fővételi vásár, amelyre már jó előre rengeteg ember jött fel mindenfelől. Pest város 8$ ezer lakosa 92 ezerre szaporodott. A hétezernyi többséggel azonban majd annyi patkány is birtokába vette Pestet és Budát, mert a vidékiek egész háztartásukkal ezeket is magukkal hurcolták az ekhós szekereken. Még a hétszemélyes főtörvényszék termeiben is felbukkant néhány szemtelen patkány, pedig a fenséges vendéget ide kellett elhelyezni. Nosza, kihirdette a városi tanács a patkányok elleni harcot! Minden ember, aki egy macskát átad a királyi ügyek igazgatói hivatalában, negyed ezüst Ft-ban részesül. Másnap háromezer ember akart első lenni egy vagy több macskával az ezüst forintosok felvételénél. A rettenetes tolongásban kóbor kutyák is részt vettek. Félelmetes ugatás, miákolás verte fel az addig meghitt csendet. Fokozta a zűrzavart az utcai suhancok uszítása is. A megfélemlített macskák megszöktek gazdáiktól, veszettül menekültekfákra, ablakokon keresztül lakásokba, összetörve mindent, ami útjukba került. Ezután valóságos vadászatot kellett ellenük rendezni. Másnap 870 macskát találtak lebunkózva az utcákon ... Torony — társadalmi munkában? Egy eladott telek árából akarta Pest város tanácsa a régi városháza tornyát 1716-ban felépíteni, de talán kevés volt a pénz, vagy másra költötték—, a torony ekkor nem készült el. A torony hiánya azonban mégis izgatta a kedélyeket, s ezért a város ezer tallér kölcsönt vett fel 1720-ban, mire a másik évben már ott magasodott a belvárosi templom mellett levő városháza középső szakaszán a torony. Érdekes, hogy munkadíjat ezzel kapcsolatban nem számoltak el, csak nyolc Ft-ot a tetőfedésért Hochekker György ácsmesternek, és Pauer György kőművesmesternek negyvenöt Ft-ot adtak jutalom címén. Ebből következik, hogy a többi munkát a polgárság végezte — társadalmilag, ingyen felajánlással. A kölcsönvett pénzből az építési anyag árát és az óra költségét fedezték, és abból — — Schmall Lajos, a régi Pest krónikása szerint — „a tanács tagjai részére is jutott tán valami". Az első Nemzeti bábája — Pest megye NEHEZEN vajúdott az első Nemzeti Színház felépítése a Grassalkovich herceg által felajánlott egykori Kerepesi út, ma Rákóczi út elején levő telken. Keservesen gyűltek össze csak a forintok, és ebbe a lassú előhaladásba döntő, irányító súlylyal szólt bele Buda. Az itteni játszótársaság az 1835. év nyarán Kántorné, Lendvayné, Megyeri, Szentpéteri, Egressy — a magyar színjátszás ma már legendás hőseinek — vezetésével küldöttséget menesztett Pest vármegye lelkes alispánjához, Földváry Gáborhoz. Pest megye volt a magyar színészek főpártfogója, gyámolítója, s azért jelentek meg az alispánnál, hogy lemondjanak az állandó pénzsegélyről, felajánlva azt a pesti Nemzeti Színház felépítéséhez. Lemondani erről a pénzsegélyről annyit jelentett, hogy kezdődhet a koplalás fent a Várszínházban. Tudták ezt jól a színészek, de a magyar nyelv felkarolása, elterjesztése érdekében készek voltak minden áldozatra. Az alispánt mélyen meghatotta ez az áldozatkészség, és megígérte, hogy másnap a megyegyűlés elé terjeszti a dolgot. Ez meg is történt, aug. 26-án. Földváry lelkesen szónokolt a gyűlésen: „Nem hiszem, hogy egy is lenne a teremben, aki megszégyeníteni hagyná magát a színészek ilyen nagylelkű ajánlata által, és nem igyekezne azt hasonló ajánlattal ellensúlyozni!" — „Nincs! Nincs!" — kiáltotta őszinte szívvel a gyűlés egész közönsége. A nők csipkés zsebkendőiket lobogtatták, a karzat tombolt... és a kézről kézre járó aláírási íven, melyet elsőnek az alispán írt alá, nagy összeg gyűlt egybe. Megkezdődhetett az építkezés. De ezt az „udvar", a főrangú világ és a polgári elem egy része sanda szemmel nézte. Meg akarták akadályozni az építkezést. így pl. a „felettes hatóság" leiratában óva intette a megyét a haszontalan költségtől, mondván: „Kár lesz építeni, amikor a fenséges nádor támogatása mellett, a Pest városa által ajándékozott ingyen-telken (a mai Gresham palota helyén) fényes és nagy igényeknek megfelelő színházat" építhetnek. Földváry erre sem hátrált meg. Hat heti időre megszüntette a Nemzeti Színház építését azzal a feltétellel, ha azalatt amott elkezdik az építkezést, ő beszünteti, sőt, az összegyűjtött pénzt is átadja az ottani építkezéshez. Persze, hogy az Ígéretből nem lett semmi. Földváry a hat hét után elrendelte a munka folytatását, és a magyar Nemzeti Színház fel is épült. Díszes épület volt, a múzsa igazi hajléka volt egy ideig. * * * Az önkényuralom korában az igazgatóság eredeti magyar darabokat nem akart vagy nem mert rendszeresen előadatni, hanem silány, elkopott, német ódonságokkal töltötte meg a játékrendet. A hazafias közönség magyar szerzőket akart szóhoz juttatni, magyar, szíve szerinti darabokat akart látni és hallani. Ha nagy ritkán ilyen szerepelt a műsoron, akkor, az 1854. évi Vasárnapi Üjság szerint: „az illetékesek meggyőződhettek, hogy a közönség pártolása az eredeti művek iránt együttjár a színház pártolásával, s így egy estén sokkal jobb százötven Ft-ot bevenni és tizenötöt kiadni, mint bevenni tizenötöt és semmit sem kiadni. Pedig megtörtént a napokban az is, hogy egy ócska, külföldi színműben nem akart Pest-Buda közönsége gyönyörködni, és ezért a színházi pénztárnak 3, mondd három Ft bevétele volt." Ilyenre azóta sem volt példa a Nemzeti Színház százharminc éves történetében. Kérvények a szent Tanácshoz A három várót: Óbuda, Buda és Pest tényleges egyesítése <873. nov. 17-én történt. Ez nagy közigazgatási átszervezést jelentett az új főváros ügyvezetésében, amihez hatszáz hivatalnokra volt szükség. A pályázatot ezekre az új állásokra dec. 9-i határidővel ki is irta a város új tanácsa.Több mint kétezer folyamodvány érkezett be a már nov. 17-én működő ,,igtató-hivatalba". Óriási feladat volt akkoriban ennek a kérvény-hal máznák a feldolgozása. Az illetékeseknek csak az volt a vigaszuk, hogy nagyon sok folyamodvány mulattató olvasmány volt. A szóvirágoktól, szószátyárságtól duzzadó, cikornyás életrajzok mellett előfordult, hogy a tanácsot ,,szent"-nek, ,,magasztos"-nak címezték, sőt az egyik folyamodó engedélyt kért arra, hogy térdre borulhasson a tanács zsámolya előtt. Közli: R. Rév Sándor A Kerepesi (mai Rákóczi) út a régi Nemzeti Színházzal (Fénykép 1900-ból) A régi Városház tér a belvárosi templommal (Egykorú metszet)