Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Dr. Palotás Zoltán, Halmos Benedek, dr. Zoltán Zoltán írásai

Néhány következtetés A világvárosok fejlődésének példái bizonyítják, hogy fővárosunk növekedése legfeljebb fékezhető, de meg nem állítható — függetlenül attól, mit tartunk helyesnek vagy kívánatosnak —, tehát szó szerint „objektív folyamattal" állunk szemben. A kívánt szabályozás, a tervszerű fejlesztés érdekében mégis sokat lehet — és kell — tenni. Az első lépés nyilván az adott helyzetnek és a hatótényezőknek az eddiginél mélyrehatóbb elemzése. Nemcsak az eddigi fejlődést (illetőleg túlfejlődést) dokumentáló számadatokat kell tovább vizsgálnunk, hanem — és ez a legfontosabb — azokat az okokat, faktorokat is, amelyek egy világváros növekedésének végtelenül bonyolult folyamatát irányítják, befolyásolják, általában és konkréten; tehát Budapestét is. Az urbanisztikának — településtudománynak — óriási kutatási feladatai vannak világszerte, nálunk különösen; természetesen, nemcsak Budapestet és környékét illetően, hanem a vidéken Is. Városaink gyorsabb ütemben növekednek, mint valaha — ugyanakkor az ország összlakossága stagnál. Ez lényegében azt jelenti, hogy óriási arányú vándorlás folyik: a falu legértékesebb elemeit elszívja a város. Bertalan János ezt úgy látja, hogy ,,ez a hatalmas vándorfolyamat kedvezően befolyásolja a lakosság korösszetételét" stb. — elfelejti hozzátenni, hogy: Budapesten! Ugyanakkor — mondjuk meg őszintén — kedvezőtlenül, sőt, sokhelyütt szinte katasztrofálisan: falun. Az éremnek két oldala van: a városok kapnak — a falu ad. A vándorlás hátrányos következményeit a falu azonban sokkal jobban érzi, mint előnyeit a város. Mindezen gondolkodni, vitatkozni, sőt, mi több, segíteni kell. Az urbanizálódást, városiasodást nem lehet beavatkozás nélkül, mintegy spontán „fejlődni" hagyni, mert ez később nehezen — és drágán — helyrehozható vagy éppen helyrehozhatatlan hibákat szül. Az eddigi beavatkozások ugyan jelentős eredményekkel jártak — főképp a vidéki városokat illetően, elsősorban az ipartelepítés, másodsorban a városfejlesztés útján —, de Budapest (és főleg a falvak) vonatkozásában az eredmények nem kielégítők. A településtudománynak —ismételem — nyomasztóan nagy, ugyanakkor eddig soha nem látott nagyszerű feladatai vannak. Ezeket a feladatokat meg kell fogalmozni, kialakítani a helyes koncepciót és azt tudatosítani. Elsősorban magának a településtudománynak a fogalmát, területét, elméleti-módszertani rendszerét kell kidolgoztatni. Ebben a munkában részt vehetnének — a kutatószervek mellett, a városépítési tervpályázatok példájára — kívülállók is. Az elméleti-módszertani alapok tisztázása után az egyik legfőbb feladat a népesség számának, struktúrájának, térbeli megoszlásának, a változások, a fejlődés irányzatainak stb. további vizsgálata. Mert minden fejlesztés, tervezés, minden új létesítmény vagy bővítés alapja csak a népesség igazolt társadalmi-gazdasági szükséglete, igénye lehet. Ennek pedig elsőszámú bázisa a népesség száma („valódi", tényleges, tehát változó, hullámzó, néha erős csúcsokkal jelentkező mennyisége), valamint természetesen a „minősége", tehát a legkülönbözőbb szempontokból vizsgált összetétele, elhelyezkedése, mozgása, lakó-és munkahelye, egy szóval: élete. Mindezt még nem ismerjük eléggé. Az urbanisztikának — az elméleti munkán túl — természetesen hozzá kell járulnia a gyakorlati feladatok megoldásához is, sőt, segítenie kell a politikai és igazgatási szerveket, hogy határozott és megalapozott rész-célkitűzések alakulhassanak ki. Tudnunk kell (és tudatosítanunk), mit akarunk. Ez a hatékony cselekvés első feltétele. HALMOS BENEDEK Budapest-környék közlekedési gondjai A BUDAPEST augusztusi számában Preisich Gábor foglalkozott a főváros-környék túlzott növekedésének városrendezési problémáival. A kérdés megnyugtató lezárása távlatilag — a szerző szerint is — városrendezési és ipartelepítési feladat. De megoldása a jelenben: közlekedési, elsősorban vasúti probléma. Ám a későbbi bolygó városgyűrű megszervezésének alapfeltétele a közlekedési hálózat megfelelő átalakítása. Világszerte az a helyzet — Budapesten is —, hogy a munkahelyek száma gyorsabban nő, mint a városi munkavállalók száma. Ezek a munkahelyek vonzást gyakorolnak a város környéki lakókra, és — különösen a mezőgazdasággal foglalkozók köréből — igen erős áramlás indul meg a főváros munkahelyei felé. így alakul ki az ún. ingaforgalom azokon a településeken, amelyek jó közlekedési vonal mentén fekszenek. Az ingázók naponta rendszeresen utaznak város környéki lakóhelyükről munkahelyükre és vissza. Ezeknek, és az ország távolabbi részeiből érkező munkavállalóknak egy része később a főváros szélén telepedett le, előző életmódjának megfelelő kertes környezetben. Ez a külterjes települések elburjánzásához, óriási kiterjedésű, nem közművesíthető, közlekedéssel megfelelően el nem látható külvárosok kifejlődéséhez vezetett. Természetesen, megnövekedtek a főváros környéki települések is, méghozzá oly mértékben, hogy jelenleg már 100 000 a naponta utazók száma. Sőt, egyre távolabbi települések kapcsolódtak be az ingaforgalomba. Három vasútvonalon vizsgáltuk meg az ingaforgalom alakulását 1914—1965 között. A menett. ábra Minden naponta közlekedő, ingaforgalmat lebonyolító vonatpár az ábrán egy vonalnak felel meg. A vonalak száma a napi összes vonatszámol, a hossza pedig az indulási és érkezési hely közötti távolságot jelenti. 28