Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Dr. Palotás Zoltán, Halmos Benedek, dr. Zoltán Zoltán írásai

Dr. Palotás Zoltán Mennyi fővárosunk tényleges népessége? Éjszaka: felül a 2 millión, nappal: 3—400 000-rel több Bertalan János tanulmánya a főváros lélekszámáról* bizonyára sokakat elgondolkoztatott. Engem hozzászólásra — némileg vitára is — késztet. Nem megállapításainak lényegét vitatnám; azzal egyet lehet érteni. Inkább kiegészíteném, kommentálnám érdekes (némely tekintetben megdöbbentő) adatait, következtetéseit olyan szempontokkal is, amelyeket eddig városi népességünk vizsgálatánál még alig alkalmaztak. Tehát: mennyi is valójában Budapest népessége — vagy — lakossága? Első pillanatra talán furcsa kérdés. Hiszen a Statisztikai Zsebkönyv legújabb kiadásában benne van, hogy Budapest lélekszáma 1967. január 1-én 1 969 000 fő volt. Vajon nem elég-e ez az egyetlen — önmagában is oly sokatmondó — számadat fővárosunk népessége nagyságának, növekedésének érzékeltetésére? És mit jelent a címbeli „tényleges", népesség? Gyakorlati tapasztalatok igazolták, hogy a települések — főleg a nagyvárosok — népességének száma egymagában sokat mond ugyan, de a városgazdálkodás, várostervezés számára mégsem mond eleget. A városok lélekszáma nem olyan „egyszerű dolog", hogy azt a statisztika egyetlen, hagyományos népességszámával ki lehetne fejezni; ma már sokkal bonyolultabb, összetettebb annál. Más volt a népszámláláskor, természetesen más ma (utánszámítással is), más télen és más nyáron, más hétköznap és más munkaszüneti napokon és — nem utolsó sorban — más éjjel és más nappal. Mi a tényleges népesség? A települések tényleges népessége lényegében azt jelenti, hogy a valóságban nem marad a statisztika számánál, illetve nem fejlődik oly egyenletesen, amint azt a statisztika — viszonylag hosszabb időközökben (évenként) — kimutatja, hanem periodikusan hullámzik, pontosabban hullámzó mozgással növekszik (számos falu esetében csökken). Más szóval: a település népessége nemcsak évenként nő, hanem azon belül időszakosan — sőt, naponként is — változik (24 óra alatt is: mintegy „lélegzik"). Minél nagyobb egy település helyi, helyzeti energiája,** vagy minél inkább ilyenek vonzásában él, annál inkább változik a település lélekszáma. A hullámzásszerű változás kitérése (amplitúdója) egyik ismérve a települések jellegének, energiájának. Ha ilyen aspektusban nézzük a kérdést, nyilvánvaló, hogy a statisztika tradicionális, egyetlen idevágó adatával a modern nagyváros (vagy akár kisközség) népességét pontosan jellemezni — a városfejlesztés, kutatás szempontjából — ma már nem lehet. (A statisztikai „népesség-szám" egyébként — amint alább bemutatom — tulajdonképpen még átlagértéknek sem tekinthető.) „Jelenlevő népesség", „állandó lakosság" A népszámlálás eredményei kimutatásának elvi alapja az összeírt, jelenlevő népesség, tehát nem az egyes települések állandó lakossága. A kettő között 1960-ban — országos szinten — több, mint % millió fő volt a különbözet; csak a keresőkre vonatkozóan pontosan 236. 497 fő. Ehhez járul az eltartottak száma (amit azonban nem tettek közzé). Tehát ennyit tett ki azoknak a száma, akiknek „az összeírás helye volt az állandó lakhelyük, de az összeírás időpontjában egy hónapnál nem régebbi idő óta üdülés, látogatás, kórházi ápolás (időkorlátozás nélkül) stb. miatt távol voltak". Ezeket az „ideiglenes távollevőket" mindkét helyen — az összeírás helyén és a távollét helyén is —számbavették, de a keresők számában csak a távollét helyén mutatták ki. Csupán a keresőknél találjuk meg a megkülönböztetést — eléggé elrejtve. A „jelenlevő" és a „lakó" keresők száma közötti közel % millió főnyi különbözet — eltartottjaikkal feltehetőleg legalább 300 000 fő — igen jelentős, semmiképp sem elhanyagolható tétel, amelynek párhuzamos ki nem mutatása (illetőleg egyoldalú kimutatása) különösen a főváros népességében okoz nagy, rejtett eltérést. De legtöbb városunk és igen sok községünk valódi lélekszámát is eltorzítja: az ipari városok statisztikai népességszáma a valóságos, állandó lakosságuknál kisebb; a mezővárosoké és nagyon sok községünké pedig nagyobb. Olyan különbségek adódnak, hogy pl. Miskolc és Dunaújváros esetében a „lakóhelyükön dolgozó" aktív keresők statisztikai száma — a helyesbítéssel — kb. 11—11%-kal, Ajkáé közel 27%-kal nő meg. Ekkora „tűréssel" nyilván munkaerőt sem lehet reálisan tervezni. Az 1960. évi népszámláláskor adódott ezen alapvető különbözetek — a továbbvezetett népességszámban — mindmáig fennállanak. A helyesbítés tehát elkerülhetetlen. Az 1960-as újévi — hagyományos időpontú — népszámlálás „jelen- illetve távollevő" kategóriája is bizonyítja, mekkora kitérések jelentkeztek már 8 évvel ezelőtt, egy téli ünnepen. De lehettek még ennél is nagyobb „kilengések" az átlagnak vehető ,,lakó"-népesség számával szemben, pl. nyáron (vakáció, turista- illetve üdülőszezon).*** Hogy a lakosság tényleges száma a statisztika népesség-adatától mennyire eltér, Budapest példáján mutatjuk be. (De hasonló — alig sejtett — eltérések mutathatók ki számos egyéb településünknél is.) Budapest népességét pontosan az utolsó népszámlálás alkalmával (1960. január 1., 0 órának megfelelő állapot) írták össze, illetőleg a leírt elvi alapon mutatták ki. Azóta a változást évenként továbbvezetik. A fővárosban az „ideiglenesen jelenlevő" (más településekben lakó) keresők száma 1960-ban 17 024 volt; az „ideiglenesen távollévő" (de Budapesten lakó) keresőké viszont 71 802. E két szám különbözete 54 778. Hatalmas, elgondolkoztató szám ez: annyi mint Pécs dolgozóinak száma! Zömmel (de legalábbis nagyrészt) minden bizonnyal vidékről „frissen" felkerült, még eléggé gyökértelen, pesti lakosok, akik az ünnepekre „hazautaztak"; kisebb részük kiránduló, üdülő, látogató. De bárkikből is tevődjék össze ez a 72 000 kereső, ezek budapesti lakosok voltak, itt laktak és dolgoztak; világos, hogy Budapest lélekszámában kell hogy szerepeljenek, és nem falujuk adataiban, ahol szinte csak véletlenül, újév ünnepén tartózkodtak, az összeírás éppen „ott kapta őket", de közvetlenül azelőtt és azután Budapesten laktak, ténylegesen tehát annak lakosságához tartoznak. Megfordítva: a 17 000 Budapesten összeírt, de máshol lakó — a népszámláláskor véletlenül Budapesten tartózkodott — kereső a valóságban nem tartozik Budapesthez, hanem ahhoz a településhez, ahol lakik. A két szám különbözete 55 000 fő — csak a keresőkre vonatkozóan! Eltartottjaikkal feltehetőleg mintegy 70 000 fő. Ha feltesszük, hogy e kategória száma 1960 óta nem változott (a valószínű az, hogy nőtt), akkor kereken ennyivel kell megnövelni a főváros statisztikai népességszámát. Ez azt jelenti, hogy Budapest ez év eleji lakossága — éjszaka — már mintegy 40 000 fővel meghaladta a 2 milliót! Az első tanulság tehát, hogy a statisztikai „népesség" és az állandó „lakosság" különbségeit ki kell mutatni. Kívánatos, hogy a KSH tegye közzé mind a jelenlevő, mind pedig a lakó népesség (nemcsak a keresők) * ,,Közel a 2 millióhoz", megjelent a Budapest f. év 5. számában ** Ha a város fekvését értékeljük ha előnyeit vizsgáljuk , energiákról beszélünk. A topográfiai fekvés előnyei a helyi energiák, a forgalmi fekvésé a heíyzeíi energiák. A hátrányokat az energiák hiányával szoktuk megjelölni. (Mendöl Tibor után. aki szerint a fogalmak Cholnoky Jenőtől származnak) *** A népszámlálások nemzetközi gyakorlatára jellemző adat, hogy 1950 körül az ENSZ által ebből a szempontból vizsgált 52 ország közül a népszámlálási adatfelvétel alapja 25 országban az állandó (lakó), 17-ben a jelenlevő népesség és 10-ben mindkettő volt. Bene Lajos A népesség állapota. {Bevezetés a demográfiába. Szerk. Szabady Égőn) Budapest, 1964. 24. oldal. 26