Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Dr. Sárkány Jenő: A főváros csecsemőhalandóságáról

nyokkal jár. A méhszáj tágítása után visszamaradhat annak tökéletlen záródása, a méhnyak későbbi elégtelensége. A beavatkozást a méh belső, középső és külső rétegének lobosodása követheti, összenövések keletkezhetnek, amik a havi vérzés, különösen pedig egy későbbi terhesség során okozhatnak derékfájdalmakat, rosszullétet, és — ez a legsúlyosabb valamennyi következmény közül— akadályozhatja a terhesség kiviselését. Különösen véízélyes, ha az asszony — nem tulajdonítván jelentőséget a beavatkozásnak — a művi vetélés másnapján, esetleg még ugyanazon a napon elhagyja a kórházat. (Nem menti e hiba elkövetését a szülészeti osztályok rendkívüli túlterheltsége!) Ismeretes ugyanis az összefüggés a korai kibocsájtás és a szövődmények gyakorisága között. A terhesség művi megszakítása a női szervezet idegrendszeri és hormonális egyensúlyát is alaposan megzavarja. Mindenki előtt ismert a „másállapotban levő nő" megváltozott reaktivitása. Az utolsó 30 év kutatása sok vonatkozásban feltárta e sajátos átalakulás tudományos alapjait, kimutatta, melyek azok a hormonok, amelyek termelése a terhesség egyes fázisaiban a normálisnak több száz vagy akár több ezerszeresére emelkedik; hogy milyen szerepe van az idegrendszeri működés módosulásának és miképpen függ össze egymással e két rendszer funkciója. E fokozatos, szinte programszerű élettani változások rendes körülmények között a szülés után adnak helyt újra a terhességet megelőző viszonynak. Ennek az ún. neuroendokrin áthangolásnak a terhesség bármelyik időszakában történő megszakítása nem marad következmények nélkül, főleg akkor nem, ha az a kezdet kezdetén következik be. A kifejlődőben levő terhesség művi megszakítása tehát több okból a családtervezés primitív és nem ritkán súlyos következményekkel járó brutális formája. Kormányzatunk régóta szorgalmazza a női és a férfi lakosság egészségügyi, speciálisan szexuálhigiénés felvilágosítását és a közelmúltban széles körű propagandát indított annak érdekében, hogy ne a fejlődő terhesség megelőzésére törekedjenek, hanem a terhesség létrejöttét, a fogamzást igyekezzenek elhárítani. Ismeretes, hogy az erre a célra szolgáló tabletták ma már Magyarországon széles körben rendelkezésre állnak. Nagyon kívánatos lenne, ha ez a tablettás fogamzásgátlás a művi vetélések számát jelentősen csökkentené. Ehhez azonban arra van szükség, hogy egész lakosságunk tisztában legyen a családtervezés ma korszerűnek ismert és hazánkban alkalmazható lehetőségeivel, és ugyanakkor világosan lássa azokat a veszélyeket, és súlyos konzekvenciákat is, amelyekkel a művi vetélés elkerülhetetlenül együttjár. A szocialista gyermekorvostan nemzetközi hírű szakemberei szerint valamely ország vagy város gyermekvédelmi intézményeinek, valamint családgondozásának reális fokmérője nem a csecsemőhalandóság, hanem a kisgyermekek (1—4, 5—9, 10—14 év) mortalitása. Ezt a mutatószámot úgy 8 számítják ki, hogy az adott korcsoport elhaltjainak számát viszonyítják a hasonló korú lakosság számához. Az 1 —4 éves gyermekek halálozása 30—40-szer kisebb, mint a csecsemőké. Ez az index híven tükrözi a társadalom gazdasági, kulturális és egészségügyi fejlettségének elért szintjét. Az előző oldalon látható grafikonok vizsgálatából kiderül, hogy Magyarország a kisdedhalálozás tekintetében sokkal közelebb jutott a vezető országokhoz, mint a csecsemőhalandóság terén. Míg a csecsemőhalandóság 1966. évi 38,4 ezrelékes országos és 42,5 ezrelékes fővárosi értéke jó háromszor nagyobb a legalacsonyabb mutatószámnál (1965-ben Svédország: 13,3 ezrelék,) addig a kisdedhalandóság terén Budapest az élen járó Svédország indexével gyakorlatilag azonos értéket mutat. A főváros szociális, higiénés és kulturális fejlődésének nem lebecsülendő bizonyítéka ez, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy ez a mutatószám 1963 óta is tovább csökken. Ez is bizonyítja, hogy a fővárosban kialakított gyermekegészségügyi hálózat munkája komoly és kézzelfogható eredményeket ért el, — még akkor is, ha Budapest magas csecsemőhalálozása e tekintetben bizonyos kételyeket ébreszthet. Az ellentmondás abból ered, hogy a kisgyermekkorban a koraszülött-probléma már nem jelentős tényező a halandóság kialakításában és ezért ebben a vonatkozásban a társadalmi fejlődés és gyermekegészségügyi ellátás terén elért minden eredmény teljes egészében kézzelfoghatóvá válik. A csecsemő-, különösen pedig az újszülött-halandóság terén azonban a koraszülött-kérdés jelentős és egyre inkább meghatározó faktor. Az újszülött-halandóság jó szociális-kulturális viszonyok és fejlett egészségügyi rendszer mellett is magas, ha az élveszülöttek között sok a 2500, ill. 2000 g-nál kisebb születési súlyú. Néhány fontos tanulságot vonhatunk le a fenti fejtegetésekből. Az életkörülmények, a higiénés viszonyok, az orvosi ellátás és egészségügyi felvilágosítás eszközeivel jelentős eredményeket tudunk elérni gyermeknépességünk halandóságának és morbiditásának csökkentésében, de csak azokban a kategóriákban, melyekben ennek feltételei megvannak, vagyis a 7 napnál idősebb csecsemőknél, különösen pedig az 1 évnél idősebb gyermekeknél, valamint korra való tekintet nélkül minden 3000— 4500 g születési súlyú újszülöttnél. Viszont minden erőfeszítésünk ellenére hosszabb idő óta nem csökkent a főváros újszülötthalálozása (sőt, az utóbbi időben inkább még emelkedik!), és szerények az eredményeink a 2500 g-nál, különösen pedig a 2000 g-nál kisebb születési súlyúak életben tartásában. Ezek ugyanis — idő előtti megszületésük következtében — csak korlátozott mértékben képesek a külvilági feltételekhez való alkalmazkodásra, még akkor is, ha a legkorszerűbben gondoskodnak róluk. Jelentős szerepe van a statisztikai adatok alakulásában annak a ténynek, hogy e kategórián belül szüntelenül nő az 1500 g-nál kisebb születési súlyú, bizonytalan életkilátású magzatok aránya. Magától értetődő, hogy a várható csekély eredmények ellenére is minden orvos, gyermekápolónő, védőnő tudása legjavát adja, amikor ennek a nagyon is esendő kategóriának a megmentéséről van szó. Sajnos, el kell ismerni, hogy ilyen körülmények között sincsenek arányban az eredmények a társadalom és az egészségügy erőfeszítéseivel. A legfontosabb tanulság az, hogy a koraszülött-problémát a megelőzés oldaláról kell megközelíteni. Nem csökkentve a gyógyító munka erőfeszítéseit, fokozni kell a kutató, szervező és felvilágosító tevékenységet annak érdekében, hogy egyre több optimális életkilátású, 3000—4500 g súlyú újszülött jöjjön a világra és csökkenjen a 2500 g-nál, különösen pedig a 2000 g-nál kisebb születési súlyúak arányszáma. Ezt a célt csak úgy lehet megközelíteni, ha az egészségügyi apparátus mellett sorompóba lép az egész társadalom és sokoldalúan gondoskodik a leendő anyákról. A terhes nő törvény adta jogainak még abban az esetben is maradéktalanul érvényt kell szerezni a munkahelyen, ha ez a termelés szervezésében gondot okoz. A terhesvédelem nem akkor kezdődik, amikor a graviditás már szabad szemmel felismerhető. A legkritikusabb időszak a terhesség első három hónapja. Ekkor van tehát a legnagyobb szüksége az anyának felmentésre a munka neheze alól; és ez a jog ne korlátozódjék a munka fizikai részére, hanem legyen tekintettel a még veszélyesebb vegyi, sugaras és fertőzés okozta potenciális károsításokra is. Oly fokra kell emelnünk a jövő nemzedék iránti szeretetet és tiszteletet, oly erőssé és hiánytalanul humanistává kell fejleszteni a munkahelyek kollektív szellemét, az emberek egymás iránti szolidaritását, hogy magától értetődő legyen a jövő nemzedéket magában hordozó nő előnyösebb helyzete, anélkül, hogy ebben a termelés bármilyen vonatkozású károsodását látnánk. Az utcán, a közlekedési eszközökön, a társadalmi érintkezés legkülönfélébb területein egyaránt érvényesülnie kell a leendő anyáról történő gondoskodásnak, az iránta tanúsított tapintatnak és-s&koldalú figyelmességnek. A társadalom egyetlen tagja sem vonhatja ki magát ezen erkölcsi parancs alól. A családon belül is meg kell teremteni azokat a fizikai és psychés körülményeket, amelyek a leendő anya nyugodt, egészséges és boldog életét a leginkább biztosítja. Kiterjedt vizsgálatok bizonyítják, hogy sokkal nagyobb számban születnek érett, szép, egészséges gyermekek olyan anyáktól, akiknek családi helyzete szilárd és gazdasági körülményei kiegyensúlyozottak. Nemzeti jövőnk érdeke egyértelműen követeli egész népünk, és nem utolsó sorban családjaink összetartását, szellemi, érzelmi egységét, megértését és szeretetét jövendő állampolgáraink iránt, és — ha arra szükség van — még az áldozatvállalást is. E nemes célt annál jobban tudjuk megvalósítani, mennél nagyobb az egész társadalom gazdagsága és műveltsége, mennél fejlettebb erkölcsi-politikai öntudata, mennél többet tanult a múltból és jelenből, és mindezek alapján mennél határozottabb derűlátással fordul a holnap felé. i