Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Dr. Gerelyes Ede:Az Iparcsarnok

zett sorai a Nagykörútra. Az egész utat ellepték, a forgalom leállt. A soraik között levő detektív szerint itt ilyen jelszavak voltak: Éljen a világbéke! Éljen az orosz forradalom! Az Iparcsarnoknál aztán egybeolvadt a tömeg s közösekké váltak jelszavaik is. A „Színaranyból van a béke trombitája" kezdetű korabeli munkásdalt éneklő tömeg hatalmas tapssal fogadta a gyűlés szónokát, Bokányi Dezsőt. A munkásság népszerű vezetője többször is kénytelen volt egy-egy percet várni, míg a szavaival egyetértő tömeg éljenzése alábbhagyott. Ilyen jelszavakat kiabáltak: „Az orosz szociáldemokraták megmutatták az utat!" „Altalános sztrájkot!" „A muníció gyárak álljanak le!" „Békét akarunk!" S elhangzott az is, ami ekkor a legforradalmibb jelszó volt: „Éljen a katona- és munkástanács!". Bokányi maga is hangot adott ennek a követelésnek, s jogosságát azzal indokolta, hogy „ahol a hatalom elveszti a kormányzás világos irányát, ott joguk van a népeknek, hogy saját sorsuk irányítását önmaguk vegyék a kezükbe". Amíg Bokányi a csarnokban beszélt, addig a kintrekedt hatalmas tömeg külön gyűléseket tartott, alkalmi szónokok váltak ki soraikból, s buzdítottak az azonnali béke követelésére. A nagygyűlés határozati javaslata többek között arra szólította fel a kormányt, hogy „fogadja el az orosz forradalmi kormány ajánlotta fegyverszünetet". Érdekes adalék a tüntetés történetéhez a polgárság reagálása. Erre ismét legjobb tanú a Pesti Napló, amely két nappal az esemény után így írt: „A liget sárga fái régen láttak ilyen felemelő és megindítóan szép képet. Kivonult ezen a felhős, novemberi délelőttön Budapest népe és hangosan, elszántan, meszszire hallatszóan mondotta meg, hogy békét akar, hogy nem akar háborút, hogy a szíve minden forróságával, a lelke dédelgetett álmaival ott van az orosz síkságon, együtt van az áldott, lázadó, feleszmélt muzsikkal, a forradalom édes becézett gyermekével: az orosz proletárral . . . Magyarország dolgozó népe megüzente vasárnap délelőtt a forradalom tisztítótüzétől megnemesedett orosz proletárnak, hogy éppen úgy nem akarja ezt a háborút, mint az orosz testvér." az Iparcsarnokban visszhangra talált az egész országban. Volt, ahol még aznap, másutt a következő napokban tartottak béketüntetéseket. Az 1917. november 25-i békevasárnappal az Iparcsarnok neve bekerült a magyar történelembe. További fennállása alatt hasonló jelentőségű esemény már nem zajlott le falai között. Az ellenforradalmi évtizedekben ismét eredeti céljára használták: időszakonkénti ipari kiállításokra. Budapest ostroma idején a hatalmas épület kiégett, tetőszerkezete teljesen elpusztult, mint kiállítási csarnok használhatatlanná vált. De azért a hagyományban tovább él, s nyomaiban is; hiszen a mai ipari vásár egyik legnagyobb helyisége, a Petőfi Csarnok az Iparcsarnok helyén épült fel, s kis részben a régi falak anyagát is felhasználták az új építkezésnél. A magyar ipar új termékeit nézegető látogatók nem is gondolják, hogy 50 éve olyan esemény zajlott le a Petőfi Csarnok helyén, amely mai jelenünk hajnala vol«:. Uitz Béla 80 éves A nyolcvanadik életévét idén betöltött mester lapunk e számában közölt két reprodukciója tulajdonképpen pillére annak a szép ívnek, ami művészi pályáját jelzi. Korszakjelölő mindkét mű a szó szoros értelmében. Az egyik, a Ludd generális, 1923-ban készült a mester bécsi emigrációja idején, s forradalmi atekintetben, hogy a Tanácsköztársaság bukásából, a száz év előtti angol munkásmozgalomból, a géprombolók felkeléséből és leveretéséből merítette a művileg is egyedülálló rézkarcsorozat témáját. A magyar történeti festészetben általános jelenség volt, hogy művészeink a nemzet drámai sorsfordulóit ragadták meg. De a drámai pillanat már magában foglalja a katharzist, sőt az ellentétébe fordulást is. A leveretés után mindig az újrakezdés következik s bár ez a hit akkor, ott, Bécsben irreális volt, Uitzban éppúgy, mint az emigráció más vezetőiben, egyértelműen lobogott. A második mű a Nagy Honvédő Háború után született, freskóterv részlete. Óriásország egy asszonya áll előttünk, gyászolva és védve gyermekeit. Ez az asszony (reprodukciója címoldalunk belső oldalán látható) valóban óriás nép egyede, és alakja nem csupán a freskó-arányok okából monumentális, hanem megtörtségében is hatalmasan emberi. Szándékosan kerülgetem a szót: hősi, pedig ki kell mondani, mert hiszem a szovjet anyák áldozatvállalása nem a passzív szenvedés, hanem a hatékony aktivitás volt általában. Csak az, aki életéből s ami ezzel egy, a művészetéből több mint fél évszázadot tett le a munkásosztály lábához s a Szovjetunió fejlődéséhez különösen, csak az telítheti ilyen szenvedéllyel alakjait, mint Uitz Béla. Magyarországi művészi munkássága nem egészen egy évtized (1912—1919), de a néhány rövid, ám szívós munkával töltött esztendő termése is olyan lendületet mutat, amilyet kevés művészünknél láthattunk addig. Ez az indulat járja át a Tanácsköztársaság alatt készült toborzó plakátját, melynek szuggesztív ritmusa mint a jó zene, vele mozdulni késztet. A bécsi emigrációban a Ludd sorozat mellett egy másik pompás rézkarc ciklust készített, amelynek ugyan a Versuche (Kísérletek) összefoglaló címet adta, Párizsban 1923 és 26 között, csakúgy mint a megelőző három év alatt Bécsben, két kiállítást is Uitz Béla: Ludd generális 1. változat (Schiller Alfréd felvétele) rendezett. Párizsi sorozata „Contre la guerre imperialiste" címen a moszkvai Forradalmi Múzeumban található. A Szovjetunióban 1926-tól kezdve főiskolai katedrát, majd nagy murális feladatokat kapott. Ha lehet azt állítani, hogy valaki született költő, úgy bátran állítható, hogy Uitz mester született monumentalista. Kevés táblakép kompozíciója és számtalan gyönyörű rajza csaknem szétveti adott keretét: nem a méret, a belső nagyság feszíti. S ahogy a Ludd generális 1923-ban fenyegető erőt képviselt, ugyanúgy nő fájdalmas mementóvá a gyászoló és harcoló anya alakja. Vagyis, a legnehezebb évtizedekben sem hamvadt harcos humanizmus sugárzik e művekből. A Nagy Októberi Forradalom ötvenedik évfordulóján tiszteletadás ez a néhány sor annak a mesternek, aki együtt küzdött és nőtt a szovjet hatalommal. Oelmacher Anna