Budapest, 1967. (5. évfolyam)

10. szám október - Major Máté: Egy magyar származású francia fotóművész

tizede jelent meg, s igen rövid idő alatt eltűnt a könyvárusi forgalomból). Egy másik csaknem teljesen kész már, s remélhetőleg a jövő esztendőben kiadásra kerül; az pedig a spanyol királyok várkastélyáról, az Escorial-ról szóló nagyszabású album, melynek szövegét is maga írja. A jövő esztendőben biztosan napvilágot fog látni itt nálunk is egy kisebb műve, melyet mint az Akadémiai Kiadónál megjelenő Architektúra sorozat szerkesztője kértem tőle, s melyben ötvenegynéhány remek fotójával illusztráltan, művészetének ars poeticájáról és módszereiről beszél. Itt most budapesti kiállításából nálam maradt, s ez említett könyvből kénytelen-kelletlen kihagyott néhány képének bemutatásával szeretném érzékeltetni sajátos művészetének komoly értékeit. Ez értékekről ő maga majd többet fog elárulni említett kis könyvében, de addig is — befejezésül — felidéznék két bekezdést a Kritiká-ban megjelent hajdani cikkemből. „Lucien Hervé... a valóság-látvány legkisebb részletében is a szépséget keresi, s kutatómunkájában új szépségekre talál. És a szépséget mindig az emberért, a szépségben mindig az embert kutatja, még akkor is, ha — mint maga mondja — épület, sőt többnyire épületrészlet-fotóin, mint „motívum" s mint lépték, ritkán van figurájában is jelen az ember. Éspedig azért nincs láthatóan, mert szerinte az építészetben — az épületben, annak legkisebb részletében is — mindenképp benne van, látatlanul is. Csak éppen tudni kell megláttatni az embert mindenben, ami keze alól kikerült ... S a megláttatás e varázslatát sajátos eszközeivelmódjaival éppen a fotóművésznek kell végbevinni. A módszer, amellyel Hervé dolgozik, az építészeti fotóművészetet kiemeli — hogy úgy mondjam — szolgáló szerepköréből. Az ő alkotásaiban a fotóművészet már nem egy másik művészeti ág — az építészet — regisztráló, dokumentáló eszköze, hanem a fotóművészeten belüli, önálló műfajjá vált. Olyan műfajjá, mely — a teljes építészeti látványnak jellegzetes és fontos részekre bontásában, az egyes részleteknek, minden „felesleges motívum" elhagyása révén, a legszükségesebbre redukálásával, szokatlan és merész rálátások keresésével és megtalálásával, a valóságelemek sajátos relációinak és geometriájának felfedésével, a mesterség „trükk"jei révén éles fehér-szürke- és fekete-, fény- és árnyék-kontrasztok teremtésével, olykor expreszszív torzítással, olykor a „végsőkig" absztrahálással — a kifejezés optimumát tudja produkálni. S a valóság olyan mikrolátványait, ezekben a szépnek és művészinek olyan „csodáit" képes megláttatni, melyeket az egész, a nagy látványra beidegzett szemű ember egyébként talán meg se látna." Lucien Hervé — Elkán László — tehát korunk ama jelentős művészei közé tartozik, akik látni tanítják az embert. S ez éppen egy szocializmust akaró társadalom szempontjából rendkívül fontos dolog. Az Eiffel-torony éjjel A Ronchamp-i kápolna részlete. (Franciaország 1954). Le Corbusier müve.