Budapest, 1967. (5. évfolyam)

10. szám október - Erdélyi József: Budapesti versek

Erdélyi József BUDAPESTI VERSEK Város szélén 1929. Az első Baumgarten-dí jat élveztem; kár, hogy a 4000 pengőt tizenkéthavi részletre törve fizették; a havi részlet felét otthon hagytam, fele meg, rendes lakás híján, Pesten aprózódott el. Egy kelenföldi bérházban, albérleti szobában írtam ezt a verset. Akkor írtam először írógépen, szobatársam tulajdonán; a vers hát írógépen kelt, mint egy költőgépben kelt csirke, csak sokkal gyorsabban: betűket keresgélve sem kellett hozzá egy negyedóránál több. Város szélén van most lakásom; ablakom a szabadba néz, Csepel .felé, hol az ég színe gyárfüstbe-gőzbe, porba vész, Csepel felé, ahol a mennyet, mint óriás ágyúcsövek, karcsú kémények ostromolják, a hömpölygő Duna felett. A széles Nagy-Duna felett, a hídon át, mint nagy, tüzes, véres folyam, robog az élet, az új, a vasvértezetes; percenként új meg új vonat fut, egymás után személy, teher; s reszket a híd üllő gyanánt, mit óriás pörölyje ver. Egy ország szíve dobog itten, e híd alatt s e hídon át egy ország s Európa zengi az új idők világdalát; búgnak a gyárak, dübörög a híd, sikongatlak a mozdonyok; úszó füsthajzattal rohannak, mint vágytól őrült asszonyok. De a sekély tó szigetében galambsirály ül, nagy sereg, s a parton emberek tanyáznak, hazátlan szegény emberek; tüzet raknak, úgy melegítik libabőrző tagjaikat; voltam én is közéjük illő nagyvárosi Buga Jakab. A szigeten sirályok ülnek, s a szegénység feje felett pacsirta sírdogál, jelentve a közelgő fagyos telet. Bohó pacsirta, mit akarsz itt, a város szélén ? — Rokonom: én is a dalt, a szívbe oltott tavaszvarázslót akarom . . . Lovaspóló a Vérmezőn 1930. Harmincezres tömegben vonult fel a főváros ipari munkássága az Andrássy úton, a Nagykörút előtt páncélos autóosztag és lovasrendőrség tartóztatta fel és oszlatta szét. Az Eötvös utcába futottam a lovasrendőrök elől; mellettem egy fiatal munkás futott és azt mondogatta hogy „megálljatok, majd kidöglik még alólatok a ló!..." Versem utolsó sorát így a Horthy-uralom ellen tüntető munkásság szájáról vettem. Versemet nem közölhette a Nyugat, mert fő támogatója is a Vérmezőn lovaspólózott; az Előőrs szerkesztője azzal tért ki a közlés elől, hogy testi-lelki barátja, Gömbös Gyula, szenvedélyes pólójátékos; az Új Idők keretébe nem illett a vers; vittem hát a Népszavához; Bresztovszki, a lap irodalmi rovatvezetője elfogadta; maga a főszerkesztő, Weltner korrigálta ... Elkobzásra számítottak a vers miatt, hát hajnalban hordatták szét a lapot; a rendőrség csak maradék példányokat szedett össze. A Népszavát egy időre betiltották; a szerző ellen mégsem indult per, valószínűleg mert a vers széles köröket mozdított meg; a Philadelphiakávéházban törzstisztek tartottak ankétot; A csepeli szabadkikötő (MTI Fotó — Fényes Tamás felvétele) Szabó Dezső kijelentette hogy ha perbe fognak, ő tart mel lettem védőbeszédet. Egy újabb megjelenés miatt háromhónapi fogházra és ötszáz pengőre büntetett a Kúria „az uralkodó osztály meg nem becsülése" miatt. .. Robog az ócska villamos velem, az őszi Vérmező mellett robog; a Vérmezőn ma lovaspóló készül, nemes játék, nagyúri, szép dolog; előkelő közönségére vár a rögtönzött emelvény nyári széke; volt már itt más emelvény: vérpad is, de jobb kor ez és béke van ma, béke. Robog velem az ócska villamos, ott állnak a bokavédös lovak, s ott álldogálnak ütővel kezükben, pólódresszben a játékos urak; sárga csizmában és fehér nadrágban, cigarettázva állnak és beszélnek; szép napunk lesz a mérkőzésre mégis, — s más ily lovagi eszméket cserélnek. Hát szép a nap és szép a Vérmező: történelmi tér s a budai vár: történelmi háttér; játékhoz illőbb teret az úrlovasság nem talál, a lóimádó történelmi osztály s a lézengő világfi ritterek; igazi történelmi levegő, lovagi tornák arany fénye leng. Lovagi tornák, hősi rohamok, Buda vívása; látom Petneházit, Nagy Sándor honvédhuszárait, — látom török és német császár katonáit; csak ez a jármű ne zörögne úgy, s a mába vissza ne zökkentene; világháború, forradalom, ínség új rémlátása ne kísértene. Huszár, kozák lekényszerült lováról, de titeket kivetni nem lehet a nyeregből; urak maradtatok, lóháton ültök az idő felett; ti győztetek Berlintől Bagdadig, Csikágótól Pekingig győztetek; ha mást nem is, de legyőztetek egyet: a parasztot, a magyar nemzetet. Istenért és hazáért — úgy-e? — mindent, de zabot nem, az kell a paripának; a magyarságból nektek az öröm kell, kötelessége a népnek a bánat; ha nagyon bánatos a proletár, nosza, menjen ki a Városligetbe: ott a riglispíl, üljön falovára, s vágtasson vissza tündér Napkeletre. Nyargaljon vissza boldog Ázsiába, álmodja lovas nemzetnek magát, büszke magyarnak, úrnak és szabadnak; csak ne érezze, ne tudja jogát,