Budapest, 1967. (5. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Seenger Ervin: A Lánchíd alapkőletételének 125. évfordulójára

Gold Ernöné, Budapest VI. Lőcsei Pál: „Társtalanság, házasságközvetítés, erkölcs" című cikkéhez szól hozzá: . . . Meggyőződésem: kell lenni egy olyan intézménynek, amely a magára maradt, egyedülálló, családtalan embernek lehetőségei nyújt, hogy családot alapíthasson. Én egy, az egész országra kiterjedő hatókörű irodát ajánlanék, amely a vidékiek szempontjából is jó lenne. ... Az espressói vagy cukrászdái — pláne az utcai — ismeretségből aligha válik komoly házasság. Társaságban is ritkábban talál valaki hozzá illőt, mint ilyen irodában, ahol tapintatosan, jóindulattal, diszkréten foglalkoznak ügyével. . . — Több hozzászólás érkezett az említett cikkhez — lapunk más helyén is közlünk egyet —, s az a szándékunk. hogy továbbra is helyet adunk ennek a sok embert foglalkoztató, szorongató problémának. De hangsúlyozzuk: nem csupán, sőt nem is első sorban a házasságközvetítő iroda léte vagy nemléte itt a kérdés. A társtalanság, a párkeresés, a magány gondja sokkal-sokka! messzebbre mutat: általában, mint társadalmi méretű, speciálisan, mint urbanisztikai probléma. Keresnünk kell és meg kell találnunk — legalább részben — a feloldását, elsősorban a fővárosban, mégpedig: a szocializmus szintjén, a kor emberéhez méltó módon és formában. Szükség van a vitára, a javaslatokra, s — minél előbb — a kísérletekre is; azzal a reménnyel adunk helyet a beérkező írásoknak, hogy a vita a társtalanság, a magány nehéz gondjára tereli a közfigyelmet, s elősegítheti, meggyorsíthatja e társadalmi gond oldódását. Hatolkay Árpád, református lelkész, Szalkszentmárton. — A sorozatos botrányok miatt bezárt Váci utcai Anna bár mackósítása ellen emel szót: „Fiatal koromban gyakran megfordultam az Anna helyén volt Lukács cukrászdában. Diszkrét hangulatú, kedves hely volt. Nem lehetne tekintetbe venni, hogy vannak Budapesten diplomaták, igényes külföldiek és belföldiek, akiknek az életformájához hozzátartoznék egy diszkrét hangulatú — bocsánat a régi kifejezésért — előkelő szórakozóhely? Mint a hajdani Lukács. Valahogy a büfésítést nem tartom elég nívósnak a Belvárosban. Kellene olyan hely, ahová szívesen jár a várost szerető, a kellemes hangulatot kedvelő ember. Úgy érzem, velem együtt sokan vannak, akiknek nem mindegy, milyen a feketéhez a környezet..." — A kerületi tanács kereskedelmi osztálya — az eszpresszót üzemeltető Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalattal egyetértésben — a következő tájékoztatást adta: Figyelembe kellett venni az átalakításnál a Belváros — ezen belül a Váci utca — erősen megnövekedett forgalmát, a mai vendégkör igényeit. Evégből összevonták az Anna eszpresszó helyiségeit a szomszédos helyiségekkel, s az utcára nyíló részen egy egész nap nyitvatartó ún. snack-bárt rendeznek be, a belső helyiségekben pedig éjszakai zenés bárt. Ez utóbbival bővül az amúgyis kevés és szűk férőhelyű belvárosi éjszakai szórakozóhelyek száma. A snack-bár: korszerű falatozó, amely sajátos, könnyű, gyorsan fogyasztható ételeket szolgáltat. A gyors fogyasztás lehetőségét az ételválaszték megfelelő összeállítása biztosítja. Ez az üzemeltetési forma a Belvárosban vásárlásait bonyolító bel- és külföldi vendégkör igényeit a legteljesebb mértékben kielégíti . . . A levélíró által javasolt csendes hangulatú szórakozóhelyből a környéken több is működik . . . — Amint látja, eltérőek a vélemények. Mi a vitájukban nem foglalunk állást, hiszen a helyzetet csak az érdekeltek rövid tájékoztatása alapján ismerjük. Amellett mi nem is annyira a diszkrét hangulatú s előkelő szórakozóhelyeket hiányolnánk. Arról viszont - függetlenül attól, mennyire indokolt a szóban levő átalakítás — egyre inkább meggyőződünk, hogy a vendéglátóiparban forgalmazott „korszerű" és „kulturált" fogalmak — nem fedik a mi hasonló fogalmainkat. A büfé és a zenés mulató leginkább szaporodó típusai mellett mi még számos fejlesztésre érdemes, korszerű, sőt: kulturált „üzemeltetési formát" el tudunk képzelni. A társas élet, a kulturált időtöltés másfajta, de legalább annyira jogos igényeinek a kielégítésére alkalmas formákat. Feltűnő és hovatovább megbocsáthatatlan a hajdani kávéházi kultúra elsorvadása, a belőle kifejleszthető s korszerűsíthető örökség legteljesebb elhanyagolása, vendéglátóiparunk nem is titkolt ellenszenve a libresszó formákkal szemben, az „üzemegységek" ellátottsága (?) magyar és külföldi lapokkal, folyóiratokkal stb. — nos, talán bővebb indokolás nélkül is érthető, ha mi ez utóbbiakat a legjobb szándékkal sem tudjuk kulturált és korszerű jelzővel illetni. Bérezik András, Budapest I. — Júniusi számunk egyik képaláírását igazítja helyre, amely szerint: a Vöröshadsereg útja Lőrinc központjában a Gellértheggyel azonos magasságra emelkedik: Ez a megállapítás téves. A Gellérthegy 23s m-es magasságával szemben a Vöröshadsereg útja a Steinmetz-szobor környékén 125 m-es magasságban, Lőrinc központjában 130 — 13S körüli magasságban van; a környezetből „kiemelkedő" Ferihegy magassága is csupán 147 m. — Bal parti kivezető főútvonalaink közül csak a 3-as számú főközlekedési út éri el a Gellérthegy magasságát, de ez is a főváros határán kívül, Kerepes községben, a templom környezetében. - Köszönjük. 46