Budapest, 1967. (5. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Hajnóczi Gyula, Szilágyi Lajos, Vida Zoltán, Gaál Jenő írásai

AZ ILLETÉKESEK VÁLASZOLNAK inter pel lációs kérdéseinkre Kérdés: A csökkent munkaképességűek munkába állítása és rehabilitációja érdekében állami és társadalmi szervek egyaránt tevékenykednek. Hogyan segíti a Fővárosi Tanács Egészségügyi Osztálya ezt a sokrétű tevékenységet? Válasz: Valóban sokrétű tevékenységet igényel a kérdés megoldása. Az egészségügyi szervek feladata, hogy a betegség vagy baleset következtében a társadalmi életből és a termelésből kiesett beteget meggyógyítsuk, és visszaadjuk családjának és a társadalomnak. Feladatunkat nem tekintjük befejezettnek a beteg gyógyulásával; törődnünk kell azzal is, hogy olyan élet- és munkakörülmények között folytathassa munkáját, amelyek megakadályozzák a gyógyult betegség kiújulását. A mi feladatunk az is, hogy a veleszületetten, vagy betegség, baleset folytán tartósan csökkent teljesítőképességű egyének számára megjelöljük azokat a munkaköröket, amelyekben egészségük veszélyeztetése nélkül lehetőleg teljes értékű, az egészséges egyénekével egyenértékű munkát végezhetnek. Hasznos a társadalom számára is, ha az egyébként tétlenségre kárhoztatott egyének is bekapcsolódnak a termelésbe — de számunkra nem is ez a döntő szempont. Elsősorban az emberről való gondoskodás, a szocialista humanizmus kötelez mindnyájunkat a cselekvésre. Derűs, magabiztos lesz az a rokkant, vagy egyéb okból csökkent munkaképességű egyén, aki valamilyen munkát végez, mert ezáltal a társadalom hasznos tagjának érzi magát. Évtizedekkel ezelőtt is foglalkoztak már rehabilitációval úgynevezett jótékonysági, társadalmi szervek. Intézményeket hoztak létre, ahol vakokat, süketnémákat, nyomorékokat igyekeztek oly módon foglalkoztatni, hogy ne legyenek a társadalom terhére. Később az állam is támogatta ezeket az intézményeket. Ám szélesebbkörű rehabilitációs tevékenységre a kapitalista társadalmi viszonyok között nem került sor, mert elsősorban a teljesértékű munkaerőt keresték. A 30-as évek elején néhány lelkes orvos próbálkozott a TBC-s betegek munkatherápiájával, átképzésével. Újpesten — munkájuk nyomán — működött is egy kis TBC-s telep. A felszabadulás után lényegesen megváltozott a helyzet. A gazdasági fejlődés lehetővé tette az üzemi dolgozók létszámának gyorsabb ütemű fejlesztését, és előtérbe került a rehabilitáció kérdése is. Az üzemekben rehabilitációs bizottságok alakultak. A vállalatok igyekeztek a bizottság javaslatára a foglalkozási betegségekből illetve balesetből kifolyólag csökkent munkaképességűvé vált dolgozóik foglalkoztatását úgy megoldani, hogy az áthelyezés ne okozzon jelentős keresetkiesést. Ilyen módon és az üzemorvosi gondozómunka kiterjesztése folytán lehetővé vált, hogy a fővárosban — már az idevonatkozó kormányrendelet megjelenése előtt — a csökkentté vált dolgozók 80—85 százaléka egészségi állapotának megfelelő helyre került. Igen nagy haladást jelentett a munkábalépés előtti kötelező orvosi vizsgálat bevezetése, mert azóta bizonyos munkakörökben a foglalkozási ártalmak megelőzhetők. Egyes tüdőszanatóriumokban és a Budapesti Központi Baleseti Utókezelő Osztályon a sérültek illetve a betegek számára, orvosi felügyelet mellett, szakmai kiképzést nyújtanak. Ezek azonban csak kezdeti lépések és igen szűk körre korlátozódnak. A Baleseti Utókezelő Osztály évi kapacitása 200 sérült átképzését teszi lehetővé, ami a budapesti igényeknek csak kis részét elégíti ki. Megállapításunk szerint az iparban foglalkoztatottak csaknem 10 százaléka csökkent munkaképességű, illetve nyugdíjkorhatáron felüli. Ezek döntő többsége az állami iparban dolgozik. Csökkent munkaképességűeket foglalkoztatnak a tanácsi iparban, az ún. célvállalatoknál, mint amilyen a Fővárosi Kefe és Seprőgyártó Vállalat, ahol vakokat és csökkent látásúakat, a Fővárosi Műszerkészítő és Javító Vállalat, ahol rehabilitált TBC-seket és a Bőrfeldolgozó Vállalat, ahol testi fogyatékosokat foglalkoztatnak. Jelentős számú csökkent munkaképességűt foglalkoztat a szövetkezeti ipar. A fővárosban több mint 20 szövetkezet foglalkoztat, alapszabály szerint, létszámának 75 százalékában csökkent munkaképességűt. Az egészségügyi osztály az üzemegészségügyi hálózat útján állandóan ellenőrzi az iparban foglalkoztatott csökkent munkaképességűek munkakörülményeit, és állapotuknak megfelelő gondozásban részesíti őket. Az egészségügyi osztály, illetőleg a kerületi tanácsok szociálpolitikai csoportjának közvetlen felügyelete alatt működnek a szociális foglalkoztatók. 13 foglalkoztatónk mintegy 6000 csökkent munkaképességű és többgyermekes anya foglalkozását biztosítja. A foglalkoztatókban az elmúlt években kifizetett munkadíj részesedés meghaladja a 20 000 000 forintot. Figyelemreméltó, hogy ennek 75 százalékát olyan csökkent munkaképességűek részére fizették ki, akik ennek hiányában költségvetési támogatásra szorultak volna. A foglalkoztatók területén két probléma akadályozza újabb dolgozók beállítását; pedig még minden kerületben további rászorultak várnak elhelyezésre. Az egyik a költségvetés korlátja, a másik az égető és nehezen megoldható helyiséghiány. A 13 foglalkoztatónak 65 különböző helyen, sokszor egymástól távol eső részleghelyisége van, a legtöbb helyen pincében, ahol egészségtelen körülmények között dolgoznak a csökkent munkaképességűek. A szociális foglalkoztatók javarészt csak a szociális szempontból rászoruló, könynyű munkával még foglalkoztatható öregeknek és a más munkát vállalni nem tudó többgyermekes anyáknak nyújtanak munkalehetőséget és létminimumot, vagy kiegészítő keresetet. A fiatalabb korosztályba tartozó és ezért a keresettel szemben nagyobb igényeket támasztó, vagy éppen mások iránti eltartási kötelezettséggel is terhelt csökkent munkaképességűek foglalkoztatását ez a forma nem oldja meg. Ezek rehabilitációjának feltételeit az üzer mekben, ifletve speciális célvállalatoknál kell megteremteni. Ez olyan országos feladat, amely nem tartozhat a szociális igazgatás helyi szerveinek hatáskörébe. A Fővárosi Tanács V. B. Egészségügyi Osztálya lehetőségeihez mérten a jövőben is hatékony segítséget fog nyújtani a csökkent munkaképességűekkel kapcsolatos problémák megoldásához. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ezt a kérdést csakis átfogó rendelettel lehet megnyugtató módon rendezni. DR. DOBOS ÖDÖN fővárosi vezető főorvos h. E havi interpellációs kérdésünk Az utóbbi időben egyre jellegzetesebben a nagyvárosok színképéhez tartozik a határtalan gyógyszerfogyasztás. Főleg doppingoló és nyugtatószerek hihetetlen mennyiségének fogyasztásáról kapunk jelzéseket. Mi a véleménye ezzel a kérdéssel kapcsolatban a Fővárosi Tanács Egészségügyi Osztályának és minő tervei vagy javaslatai vannak ennek az ártalmas gyakorlatnak a csökkentésére? 32