Budapest, 1967. (5. évfolyam)

8. szám augusztus - Zolnay László: Fővárosunk lélekszáma a középkorban

Zolnay László Fővárosunk lélekszáma a középkorban A mai Nagy-Budapest területén s annak közvetíen peremén a középkor budai alkonya, a XV—XVI. század fordulója négy önálló várost — Buda, Óbuda, Felhévíz, Pest —, egy városkának is beillő egyházi szigetet — Nyulak szigete — s mintegy hetven, jórészben templomos-helyet, falvat, majorságot talált. Egyszer összeállítottam a középkori Buda és Pest, valamint a hajdani környék templomos helyeinek jegyzékét. Eszerint 1541-ben, a török foglalás idejére a mai Nagy-Budapest térségében mintegy száz templomban kondult angeluszra a harang. Természetesen, e templomok száma még csekély statisztikai támpontja a lélekszámnak; a százas számban a királyi házikápolna, egy-egy kolostori templom s temetőkápolna éppúgy benne van, mint a városok s a falvak plébániatemploma. Mégis számottevők ezek a közvetett adatok is, hiszen gótikus fővárosunk népsűrűségére, lélekszámára vonatkozó írásos emlékeink eléggé hézagosak. Nincsenek pontos adatok, még a dézsmajegyzékek értéke is csak részleges. A középkor nem ismerte a népszámlálást. De épp ezért értékes minden közvetett adat is! 1437-ben, amikor Zsigmond király felveti majd elveti — azt, hogy a végül is Baselban megtartott zsinatot Budán tartsák meg, összeiratja a budai vár s a budai alvárosok házainak számát, azok vendégfogadó kapacitását. Ekkor a hegyi vár két — magyar és német — kerületében (a Nagyboldogaszszony-, illetve a Mária Magdolna-egyház két körletében), valamint a külvárosokban 967 lakóházat írnak össze, 1235 lakószobával. (Nehezíti az összeírás értékelését az, hogy nem a várost s alvárosait mérik fel, hanem csak a vendégfogadás szempontjából figyelembe vehető objektumokat.) Az összeírás tételesen: 1. rész (talán a vári németnegyed) 2. rész (talán a vári magyarnegyed) 200 ház 458 fűthető szoba 991 kamra 471 kocsiszín, fészer (testudo) 233 pince istállók, 1833 ló számára 122 ház 221 fűthető szoba 239 kamra 127 pince istállók, 774 ló számára mártír 930 kamra városnak 12 kocsiszín, fészer nevezett 184 pince Víziváros) istállók, 1786 ló számára 4. rész (talán 237 ház Felhévíz 267 fűthető szoba vagy Pest) 930 kamra 20 kocsiszín, fészer 83 pince istálló, 312 ló számára Az összeíró, sajnos, nem mondja meg, hogy a négy csoportban felsorolt házak melyik városnegyedben, melyik külvárosban, vagy netán Óbudán vagy Pest városában helyezkednek-e el. Egy tűnik bizonyosnak — legalábbis ebben történetíróink tudtommal egyetértettek —: az 1. és a 2. csoport mindenképpen a budai Várnegyed házainak s szobáinak állagát foglalja össze. Valószínű az is, hogy az összeíró mellőzi az autonómiáját nemrégiben elnyert balparti Pest városát (ide, kivált zajláskor, átjutni is nehéz), s azt hisszük, Óbuda házait sem veszi figyelembe a budai összeíró. így tehát abban egyezhetünk meg, hogy 1437-ben a budai polgárvárosban 322 lakóház áll, 679 olyan szobával, amely a tervezett zsinat részvevőinek elhelyezésére alkalmas. Ezért az összeírásnak elsősorban a budavári 322 lakóházra vonatkozó száma értékes. Nyilvánvaló, hogy a zsinati vendégek számára minden lakóház kapuja megnyílt volna, de nyilvánvaló az is, hogy a 322 budavári lakóházban több lakószoba volt, mint 679. (Ezt nemcsak a logika, de a régészeti ismeretek is bizonyítják: hiszen nem volt olyan budavári kőház, amelyben — 1437-ben — csupán 2 fűthető lakószoba lett volna). De időzzünk csak a budai Várnegyed középkori lakóházainak számánál! A várfalakon belül intra muros — fekvő házakra nézve 1437-től 1944-ig további három, objektív értékű számadat szolgál eligazításul. Elsejük még a törökkorból való. Az 1660-as években a jeles török világutazó, Evlija Cselebi jegyzi fel, hogy a budai Várban 75 közkút, 40 házikút és 170 pincei ciszterna, tehát összesen 285 víznyerő hely van. (Ezeknek a várbarlangokban fekvő barlangkutaknak jórésze ma is megvan a Vár gyomrában, úgy látszik, minden egyes budavári háznak volt e barlangvízekhez szolgáló kútja, kútaknája.) A Cselebi által megadott 285 szám azért meglepő, mert tizenhárom esztendővel később, a Budát felszabadító 1686. évi ostrom után, amikor a budavári polgárváros térképét és telekkönyvét, az ún. Zaigert elkészítették, 288 az összeírt — ép és romos — vári ingatlanok száma. (A királyi palota térségét végig mellőztük.) Az 1437. évi és a törökkori, illetve a Zaigerben közölt 1696. évi felmérés között a vári házhelyek csökkenése — 322,285, illetve 288 — indokolt: a későközépkorban (s erre régészeti támpontunk is sok van) a tollasodó, egyre nagyobb tér-igényű budavári háztulajdonosok inkább összevonják a szomszédos ingatlanokat, mintsem hogy a meglevőt osztanák. Ez az integrációs folyamat — a kisebb ingatlanok egyesítése — azután az újkori városfejlődésnek is jellemzője maradt: az 1696-ban összeírt 288 vári ingatlannal szemben 1944-re a budavári ingatlanok száma már csak 242. (Még fokozottabb értékű ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a XIX-XX. századi építkezések folyamán emelt Fellner-féle Pénzügyminisztérium, vagy a hajdani Illetményhivatal, az Országos Levéltár, a Honvédelmi Minisztérium helyén a középkorban szinte egy-egy kis városrész állt!) Visszatérve az 1437-es adatokra körülbelül azt mondhatjuk: a XV. században a Várban mintegy 300, az alvárosokban mintegy 700 lakóépület állt. Ha ehhez hozzászámítjuk a királyi palotát, a népes Óbudát és Pestet, a szigetet, a mai Nagy-Budapest területének mintegy 50 — 70 peremtelepülését, Buda alvárosainak — Tótfalu, Felhévíz, Kelenföld—Kispest (Tabán), Lógod s a Szt. Péter-martír városnak nevezett hajdani Víziváros — lakosságát, Buda lélekszámát 10 000—15000 lélekre, a mai Nagy-Budapest területének összlakosságát 25 000— 30 ooo-re tehetjük. Ez a számítás inkább minimalista, mintsem túlzó. Buda s alvárosai mintegy 1000 lakóházára, a királyi palotára, annak fluktuáló létszámú udvarnépére, testőreire, katonaságára csupán 10—15 000 közötti számot vettünk. Számítgatásunk, miszerint a mai Nagy-Budapest térségének összlakosságát a török hódítás kezdetekor mintegy 25—30000 lélekre tesszük, egy másik, tán nem kevésbé jelentős számadattal is egyezik. Noha a nagybudapesti térség rómaikori lakosságának — az I—V. században — mások voltak is a központjai, mint a középkori emberé, Budának ez a fent megkockáztatott, becslésszerű, későközépkori lélekszáma talán nagyjából egyezik e térség ókori lakottságával. A rómaikori Aquincum lélekszámára — úgy gondolom — következtetési alap lehet az ókori katona- és polgárváros egy-egy cirkuszának, a Római-fürdői, illetve a Nagyszombat utcai amfiteátrumnak mintegy 10 000—12 000 személyt befogadó kapacitása. Ha ehhez a hozzávetőleges cirkuszi férőhelyhez hozzászámítjuk a gyermekek, öregek, asszonyok s a kirekesztett rétegek számát, a római kori s a későközép kori lélekszám már igen közel kerül egymáshoz. Ez az igen vázlatos — s éppoly nehezen 19 3. rész (talán 408 ház a Szt. Péter- 406 fűthető szoba