Budapest, 1967. (5. évfolyam)
8. szám augusztus - Sós Aladár: Emlékeim a Galilei Körről
200 körül tartott a résztvevők száma. Az ifjúság körében az egyetem minden fakultásán megnőtt az érdeklődés a szabadgondolkodók iránt. Ekkor már nem Fényes, hanem Székely Aladár elnökölt összejöveteleinken. Egy szép napon megjelent Polányi Károly jogász és szocialista diák, öccse annak a Polányi Adolfnak, aki Poor Ödönnel együtt már 1901-ben felhívást szegezett ki az egyetemi fatáblára, hogy „Aki szocialista diák akar lenni, az jelentkezzék nálunk". Adolf technikus volt, és mint mérnök, néhány évre Japánba ment kenyeret keresni. Az öccs, Károly, igen művelt, több nyelven beszélő, feltűnően jó megjelenésű és beszélni tudó ifjú felkereste a medikus vezetőket, és aziránt érdeklődött; „Mit akartok azzal a sok lelkes kollégával" ? Azt a gondolatot vetette föl, hogy egy még sokkal nagyobb, a diákság minden haladó gondolkodású tagját egyesítő főiskolai kört kellene alapítani. Kilátásba helyezte a Társadalomtudományi Társaság és a Szabadkőművesek támogatását. Kende Zsigmond elmondotta nekem, hogy eleinte hidegen fogadták az ifjút. Féltek, hogy a nem közébük valónak látszó Polányi Károlyt elsősorban a saját karrierje érdekli, és az alapítandó kört pódiumnak akarja felhasználni. De „Karli" nem tágított. Kifejtette, hogy az egyetemen belül és kívül szükség van szélesebb látókörű, tájékozottabb, haladó felfogású diákságra és az abból kinövő értelmiségre. Ezt csak a maguk körül csoportosított tömegszervezet biztosíthatja. Kende Zsigmondot győzte meg elsőként. Azután társai is hozzá csatlakoztak: Rohonyi Hugó, Surányi Ede, Scheff Dabis László. A medikusokon kívül Rubin László és Turnovszky Sándor jogászok, Vértes Sándor, Loránd Jenő, Kor ach Mór és e sorok írója műegyetemi hallgatók, Pólya György bölcsész és mások voltak az alapító tagok. Hivatalosan 1908 novemberében alakult meg a Galilei Kör, a Társadalomtudományi Társaság székházában (IV. Károly körút 14. II.). Később sem a vendéglátó társaság, sem a vendég-kör nem fértek meg a termekben. Hiszen a Galüei Kör tagjainak száma a második év végére 1080-ra emelkedett. Ebben csak a nyilvántartottak foglaltattak, a sok rokonszenvező csatlakozót nem számítva. A VI. kerületi Anker köz II. emeletén tágasabb férőhelyet béreltek. Itt a Kör már nem volt vendég, hanem albérlője a Társadalomtudományi Társaságnak. A nevet Pikier Gyula tanár ajánlotta. (Galilei volt az, akit az inkvizíció fogságra és hallgatásra ítélt, de kitartott meggyőződése mellett: „Mégis mozog a föld".) A Kör a kutatást és a helytállást kívánta Galilei nevével kifejezni. A Galilei Kör nem lehetett független egyesület, mert erre nem kapott engedélyt a hatóságoktól. De a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének volt hivatalos működési engedélye, és így a Galilei Kör, mint a szabadgondolkodók fiókegyesülete alakult meg és az is maradt végig — noha az anya-egyesület mindinkább zsugorodott és a leány-kör egyre nőtt, méretben és jelentőségben egyaránt. A Galilei Kör Budapest közéletének fontos tényezője lett. AKör, megalakulása után kiáltvánnyal fordult az egyetemi hallgatókhoz. Ebben felpanaszolta, hogy milyen elavult a magyar iskolákban és az egyetemeken a tananyag. Nem tanítják pl. Darvint, Marxot, Haeckel-t és Renan-t. Rámutatott a politikai viszonyokra, a modern társadalmi szervezkedésre, osztályharcra, földkérdésre; mindezekről nem hallanak semmit a középiskolákban, de az egyetemeken sem. A Galilei Kör otthont akar szerezni az egyetemeken és főiskolákon a szabad tudománynak és a szabad gondolatnak. Komoly önképzésre akar sarkallni, művelt értelmiséget kíván nevelni Magyarország társadalmi felszabadulása érdekében. A Kör a kiáltványban foglaltakhoz híven működött. Előadásokat és szemináriumokat szervezett természettudományos és társadalomtudományi ismeretek terjesztésére. Az előadók a Társadalomtudományi Társaság és a Kör tagjaiból kerültek ki, olykor a meghívott külföldi hírneves tudósokból. így Wilhelm Ostwald Nobel-díjas német tudós az energetikáról tartott előadást, Robert Michels, a baseli és turini egyetemek tanára, a szociológiáról és a diákságról, Werner Sombart berlini főiskolai tanár több előadásban a tudomány és vallás viszonyáról, korunk tömegkultúrájáról, az arisztokrácia és demokrácia szerepéről a gazdasági életben. Kernstock Károly a kutató művészetről, Fülöp Zsigmond a természettudományos világnézetről és a származástan problémáiról, Dettre László a fertőző betegségekről, Ferenczi Sándor a pszichoanalízisről, Dienes Valéria Bergsonról, Pikler J. Gyula Henry George tanairól, Varga Jenő a történelmi materializmusról, Berend Miklós a csecsemőhalandóságról, Lukács György és Benedek Marcell a modern drámáról, Balázs Béla a költészetről adtak elő. A szemináriumok közül érdekesek voltak a „machisták" megbeszélései. Ernst Mach, a prágai német, később a bécsi egyetem világhírű fizika és az érzékletek pszicho-fizikája tanárának könyve: „Az érzékletek analízise", akkoriban a világ tudományos köreiben mindenütt élénk feltűnést keltett. Mach minden adottságot. elemekre bontott, színekre, hangokra, tapintásokra, szagokra, időkre és terekre,amelyekből mind a külvilág, mind az emberi én-tudat összetevődik. Művével mindenütt sokan foglalkoztak. Az egyetértők magasztalták, mások támadták. Oroszországban is sok híve volt. Lenin viszont „Materializmus és empiriokriticizmus" című könyvében szembeszállt vele. Abban az időben azonban a szocialista diákok még Lenin érveit nem ismerhették, és Mach nézeteit igyekeztek összeegyeztetni a történelmi materializmussal. Tanait rokonszenvessé tette az is, hogy Mach erősen vitatta az „egyéniség" értékét, amelynek túlbecsülését a romantikától örököltük. Pólya György kéziratban maradt, elragadtatott tanulmányt írt akkoriban „Ernst Mach vagy a fehér kéz, amely kiragadott mindent a metafizikából" címmel. A marxista szemináriumok vezetői Fazekas Sándor, Kósa Miklós és Rudas László voltak. Megalapozni és kibővíteni igyekeztek Marx és Engels tanainak ismeretét. Akkor még az erről szóló könyveket eredetiben alig forgatták nálunk. Magyarul még nem jelentek meg, és elég nehéz olvasmányok voltak. Az érdeklődők Kautsky és Sombart közkézen forgó magyarra fordított könyveiből, és Kovács Gábornak a Tudományos Zsebkönyvtárban megjelent „A szocializmus" című füzetéből merítették tudásukat. A szemináriumokon Marx és Engels eredeti munkái, sőt, a „Kapital" is kézbe került, olvasgatták és magyarázták. De egyszersmind a tudományos ellenvéleménnyel is megismerkedtek; Böhm Bawerk, az osztrák pénzügyminiszter és egyetemi tanár határhaszon elméletét és Marx kritikáját is áttanulmányozták. A határhaszon elmélet szubjektív értékteória, minden értékelést az egyének személyes értékítéleteire vezet vissza, amelyek a piacon találkoznak, és ott egymásra hatásukból alakul ki az áruk ára. Marx objektív értékelméletét a szocialista diákok sehogy sem tudták ezzel a felfogással kibékíteni. A két elmélet között nincs áthidalás, itt választani kellett — és ők Marxot választották. A biológiai szemináriumot Fülöp Zsigmond és Kende Zsigmond vezették. Főleg a származástan akkori állásával foglalkoztak. Megvitatták Wilhelm Ostwald-nak, a fizikai kémia hírneves professzorának előadását is az energetikáról. így nevezte ő a maga „természetfilozófiáját". Felfogása szerint a tulajdonságokat hordozó, a jelenségek állandó változásában megmaradó adottságnak az anyag helyett az energiát volna alkalmasabb szubsztanciának gondolnunk. Hiszen az energia megmaradásának elve éppen olyan alaptörvénye a természettudományoknak, mint az anyag megmaradása. Ismerünk olyan jelenségeket, amelyeknek az anyagát vagy mérhető tömegét nem tudjuk megállapítani — pl. a fényét és elektromosságét —, viszont energiát kivétel nélkül minden ismert természeti jelenségben találunk. Erről sokat lehetett vitatkozni. Voltak, akik Ostwald javaslatát elfogadták, voltak, akik az anyagot és az energiát is szubsztanciának ismerték el, és voltak következetes materialisták is. Pólya György matematikai szemináriumán a matematikai gondolkodásmódba igyekezett bevezetni az érdeklődőket. Polányi Mihály a fizikai kémiába, a termodinamika ismereteibe avatta be hallgatóit. Tanulni és tanítani — ez volt a Kör jelszava. A tanítómunkát az egyetemi ifjúság körében kezdte meg. A különböző fakultások hallgatói értekezleteiken egymásnak tartottak előadásokat. Felvilágosították egymást arról, hogy mit és hogyan tanulnak és tanítanak a maguk területén. A középiskola felsőbb osztályú tanulói és a frissen érettségizettek számára nyári tanfolyamokat tartottak a modern tudomány és filozófia legfontosabb eredményeiről, a természet és társadalom igaz ismereteiről. A résztvevő lányok és fiúk között élénk visszhangot találtak ezek a tanok. A Galilei Kör munkásoktatással is foglalkozott. Három fokozatban tanítottak. Az elemiben írásra, olvasásra, fogalmazásra és számolásra tanították az iskolát alig járt munkásokat. Magasabb szinten természettudományi ismereteket terjesztettek, mégpedig külön az építőmunkásoknak — kőműveseknek, ácsoknak, tetőfedőknek, bádogosoknak stb. — az épületek szerkezetéről. A vasasoknak és szerelőknek a vasak és fémek, az asztalosoknak a fa technológiájáról adtak elő. A villanyszerelőknek az elektromosság tudományosabb megértésében segítettek. Harmadfokon pedig történelemre, szociológiára és közgazdaságtanra tanítottak. Oktató munkájuk közelebb vitte a munkásokat és a diákokat egymáshoz, világnézetben és politikai felfogásukban. A Kör tagjai az ipari munkásság helyzetén kívül felfigyeltek a mezőgazdasági munkásokéra is; általában az agrárkérdésre: át kell térni a külterjesről a belterjes gazdálkodásra, földet kell osztani; a világi és