Budapest, 1967. (5. évfolyam)

7. szám július - Krajczár Imre: Fásítás és urbanisztika

Szépen megeredtek és lombosodnak a Blaha Lujza tér tavaly ősszel telepített Többszáz éves, háborús sérült japán akác a Rondella falánál fiatalfái (Rózsa László felvétele) (A „Budapest" fotópályázatának anyagából) ünnepi mozsarazás közepette ültette el a gróf felesége. A később kiképzett tér a régi sétányhoz csatlakozik. Az első budai fasort a Vár szélén telepítették. A házak felőli oldalra a „balkáni favorit", a vadgesztenye — a bástya mellé pedig a fürtös juhar került. A főváros legnagyvonalübban vezetett fasora, a Népköztársaság útja (Andrássy út) is a század „gyermeke". Irodalmi adatok szerint a Belvárosra és a Duna-partra korlátozódó fásítás is a XIX. században kezdődött. Külföldi tapasztalatok alapján főleg reprezentatív igényeknek megfelelő fasorokat akart a birodalmi ambíciókat melengető kormányzat, s teljesen figyelmen kívül hagyta az esztétikai, urbanisztikai, biológiai követelményeket. Ezek csak ma kerülnek előtérbe, amikor már a majd félmillió fa végleges helyén van; 460 ezer hárs, juhar, platán, akác és japánakác, vadgesztenye és ostorfa birkózik a budapesti forgalommal, porral, közművezetékkel, közlekedéssel. Nyolcvan évvel ezelőtt is bírálták a célszerűtlen telepítéseket: a lapok élcelődtek a nagy költséggel ültetett fákon, amelyek már augusztusban hul'itni kezdik lombjukat, s nagyon szerény díszei a habarcsburkolatú palotasoroknak. Kiátkozták a vadgesztenyéket, celtiszeket ajánlottak helyettük, mások ezüsthársakat; többen pedig azt kifogásolták, hogy a szűkre szabott utakon alig jut hely a fáknak. A második világháború csak tetézte a bajokat: a sérült, beteg, elvénült fák veszélyeztették a közlekedést. A felszabadulást követő fásítási kampányok sem segítettek sokat, hiszen ekkor került egymás mellé a fajtaidegen, nem harmonikus, ritmustörő faanyag. Miért lett a fa királyok kedvence, grófok passziója, városok dísze? Évezredekkel, évszázadokkal ezelőtt még nem végeztek bonyolult urbanisztikai vizsgálatokat (amelyek ma sem haladnak olyan tempóban, ami megfelelne a rohamosan gyarapodó városi lakosság elemi érdekeinek). Nem fogalmazták meg mai precizitással azokat az esztétikai elvárásokat sem, amelyeket a fákkal, a városi fasorokkal szemben támasztunk. De akkor is érezték azt, amit Kosztolányi Dezső írt az Üllői úti fákról: „Ti adtatok kedvet, tusát, ti voltatok az ifjúság ..." Miért ad kedvet a fa? A város közlekedése, felgyorsult tempója, fém- és kőrengetege elszigeteli az embert természetes ősi környezetétől. Az újabb kutatások szerint a mai körülmények között élő városlakók ötödik generációja kihal, mert a települési hatások ártalmai legyengítik, élet- és szaporodásképtelenné teszik az embert. Már évezredekkel ezelőtt érezhették a városi stresszorokat: még akkor is, ha ez csak egy-egy monumentális fasorban kifejeződő nosztalgiában fogalmazódott meg. Propagálni akarták ezt a nosztalgiát, ezért lett olyan emlékezetes — és bizonyára szimbolikus — Cyrus király faültetése, mint most egy államfői városalapkő-letétel. A fa a természetet, a tájat jelenti. A legfrissebb budapesti városfásítási tanulmány szerzője kifejti, hogy a városi zöldterület nem is a város, hanem a települést fenntartó táj része: a hegyek, az erdők, a rétek előőrse. De a hegy, az erdő, a mező, sőt, még a városi park is: program az embernek. Az utcai fasor, ahol munkába vagy hazafelé menet, akár gyalog, akár valamilyen közlekedési eszközzel elhalad, természetes élettere. Éppen ezért kerültek az urbanisztikai kutatások hatósugarába a fasorok. Budapesten már rég kialakult az a sajátos városi talaj, amely törmelékmennyiségénél, szennyezettségénél fogva különbözik minden természetes talajtól. Urbanitnak nevezik ezt az aszfalttól elzárt, alig levegőző televényt, amely tartja a 4175 méteres Nagykörút ezüsthársait, a Bajcsy-Zsilinszky út Ílatánjait, a Hungária körúti akácokat, az Ülői úti gleditsiákat és a Duna-parti gesztenyesorokat. A gyökérzeten felül, a lombok szintjén, az egymásra merőleges felületek — utcák és épületfalak — hő-visszaverésével viaskodik a pesti hárs, a fejmagasság fölött terebélyesedő gömbakác pedig a zajszintet csökkenti egyötödére. A gyorsforgalmú városi utak zajszintje jóval meghaladja a hetven phont, ami az egészségre ártalmas zaj alsó határa. (A villamos 75—90, a motorkerékpár 100, a teherautó 80—85, a gyorsvonat 105 phonnyi zajt okoz Budapesten.) A fák szabályozzák a környezet vízgazdálkodását. A sima utakról a jól csatornázott városban pillanatok alatt eltűnik a víz, a maradékot is intenzíven repítik a levegőbe az aszfalttükrök. A párolgás hőveszteséggel jár,