Budapest, 1967. (5. évfolyam)

1. szám január - A címlapon: A Lánchíd Czeizing Lajos felvétele

szervezettebb munkát, s hányszor fordul elő, hogy csalódnunk kell másokban és önmagunkban is.) Sokat építettünk 1966-ban, — de sok minden nem valósult meg. Az eredmények és a hiányosságok együttes szemlélete győz meg arról, hogy míg az eredményeket természetesnek kell tartanunk, addig a balsikerekre lehet ugyan magyarázatot keresni, de elfogadni sohasem szabad (legalábbis nem azzal a megnyugvással, hogy ennek így kellett lennie). Ennek megfelelően a „Budapest" hasábjain nem az ország ügyeiről, hanem csak a főváros egész országot érintő problémáiról kívánok szólni. 1966 a III. ötéves terv első esztendeje volt. Próba volt ez az év abból a szempontból, hogy lesz-e erőnk a nagyjelentőségű terv végrehajtására, és abból a szempontból is, hogy meg tudjuk-e újítani erőinket, amikor régi nehézségeink leküzdésének gyürkőzünk neki. Ma nyugodtan merem állítani, hogy e két kérdésre kielégítő választ kaptunk. Az első év tervét sikeresen teljesítettük, és közben volt erőnk arra is, hogy újabb nagy horderejű terveket (gázprogram, metro, kereskedelmi hálózat fejlesztése) dolgozzunk ki, s azok végrehajtási feltételeit is megteremtsük. Mi történt ebben az évben ? Felépült az első modern kenyérgyár, elkészült az Emke-aluljáró és az albertfalvi felüljáró, megkezdte működéséta felszíni vízkiemelő mű második lépcsője, elkészültek az óbudai házgyár termékeiből az első kelenföldi házak. Mindezek és a fel nem sorolt új alkotások szebbé, kulturáltabbá tették fővárosunkat. Ezzel egy időben azonban szükségszerűen felhívják figyelmünket a fények mellett mutatkozó elszomorító árnyakra. Annak, hogy ilyen árnyak még vannak nálunk, sok oka van. Oka az a múlt, amely évtizedeken keresztül keveseknek kulturált és civilizált életkörülményeket teremtett, miközben a tömegeknek barakk telepeket és bérkaszárnyákat épített. Oka az a múlt, amely kétszer is háborút zúdított az országra. Oka az a múlt, amely a háború után világosan látta a letűnt idők bűneit, de a romok eltakarításán kívül keveset tett a városért. És oka végül az a jelen is, amely tudja, mit kell tenni, amelynek eszközei is vannak a nagy tettekhez, de amely nem mindig tesz annyit a városért, amennyit kellene, — mert sokan az egyéni érdeket a köz érdeke fölé helyezik, mások hanyag munkát végeznek, és végül mások nem értik meg, hogy csak egy fővárosunk van, amelyért élnie és dolgoznia kell minden intézménynek és embernek, aki e város falai között él. A múlt lassan messze mögöttünk marad, nyomait eltüntetjük, szellemi és erkölcsi hatását a minimálisra csökkentjük. A jelen viszont örök — nap mint nap megújul, újabb és újabb igényeket és ezek nyomán szép és még szebb kötelezettségeket hoz létre. A jelen nem telhet el a múlt miatti siránkozással, nem elégedhet meg a tegnapi tettek megismétlésével, hanem arra kötelezett, hogy a jövő számára dolgozzék. A mi jelenünk kétmillió ember jelene és ugyanennyi elkötelezettsége arra, hogy sokat és jól dolgozzanak a fővárosért. Azért a fővárosért, amely az ellentmondások városa. Ellentmondásos ez a város, mert kétezer éves múltjának minden korszaka rajta hagyta a bélyegét, és ugyanakkor létrejött a régi mellett a korszerű új is. Ellentmondásos, mert területén fellelhető a modern városi és az elmaradt falusi település, mert ez az ország legnagyobb ipari centruma és egyúttal itt van a legnagyobb magyar falu. És ellentmondásos ez a város azért is, mert ha a városról van szó, akkor minden kérdésben áthidalhatatlannak látszó nézeteltérés keletkezik a kivitel formája, módja és tartalma tekintetében az egyes lakosok és a lakosság egyes rétegei között. Amint látható és érzékelhető, a budapesti települések felszereltsége és ellátottsága közötti ellentmondások csökkentése mindanynyiunkra igen sok feladatot hárít. Ennek megoldására éves és ötéves, valamint távlatiágazati terveink reális lehetőséget nyújtanak. A lakosság állásfoglalásával kapcsolatos ellentmondás magasfokú érdeklődésre utal, és ezért ezt a jövőben, a gyakoribb és részletes tájékoztatás révén, a köz ügyeinek az érdekeltek bevonásával való megoldására kívánjuk felhasználni. Hangsúlyozom, hogy minden helyileg vagy az egész város szempontjából fontos ügyben a döntés előtt figyelembe kívánjuk venni a közvéleményt. Szeretném elmondani azonban, hogy a közvélemény nem minden esetben, sőt, csak igen ritkán jelenti a város lakosságának egészét. Ugyanis a cél a gyors döntés, és ehhez arra van szükség, hogy az egyes ügyekben közvéleménynek az adott kérdés szakembereinek és az ügyben érintett lakosok összességének véleményét tekintsük. A közvélemény meghallgatása nem azt a célt szolgálja, hogy szavazással döntsünk, hanem azt, hogy a döntéshez összegyűjtsük az elhangzott véleményeket és azokat vegyük figyelembe. így előfordulhat, hogy az általánosnak tűnő többségi vélemény érvényre jut, — de előfordulhat az is, hogy egy érdekes, hasznos egyedi vélemény érvényesül. Végül, ha sor kerül a közvélemény meghallgatására, az is fontos, hogy a döntés lényegét és indokait megismerjék azok, akik javaslatot, észrevételt tettek. Gyakran merülnek fel ki nem elégíthető igények is. Itt a ki nem elégíthető és nem a megvalósíthatatlan igényekről van szó. Azt, hogy egy adott időszakban mi történik, sok tényező befolyásolja. Ilyen tényező a rendelkezésre álló pénzügyi keret és a kivitelezői kapacitás (hiába van pénz, ha nincs meg a kivitelezéshez szükséges munkaerő, anyag, műszaki berendezés és energia, — és hiába van a pénz mellett valamilyen kapacitás, anyag, szakértelem, vagy műszaki berendezés, ha a kivitelezéshez ezekből más fajtára van szükség) — e kettőnek egyidőben és egymással összhangban kell jelentkeznie ahhoz, hogy valami létre jöjjön. Döntő szerepe van az ellátottság fokának és a működő berendezések, épületek stb. minőségének is. Ugyanis előbb-utóbb el kell érni, hogy például az egymással összefüggő, egymás létét feltételező közműhálózatok fejlettsége azonos legyen. (Ma például Budapesten jóval fejlettebb a vízellátási hálózat, mint a csatornáé, holott talán az lenne jobb, ha a csatornahálózat lenne kiépítettebb, a mindenütt és mindennap keletkező szennyvizek, a talajvíz és a csapadék elvezetése érdekében.) Korábban szó volt már arról, hogy a főváros gondjait általános közügyként kell felfognunk. Nos, ebben kielégítő a helyzet, ha a nyilatkozatokat vesszük tekintetbe. Mindenütt és minden fórumon elismerik, hogy a budapesti lakáshelyzet, a közmű- és közlekedési helyzet elmaradottsága segítő kezek után és megoldás után kiált. A gyakorlatban azonban gyakran találkozunk közömbösséggel és megnemértéssel. A szó önmagában nem változtatja meg a világot, a „világ" anyagi javakból tevődik össze, és hogy ezeknek az anyagi javaknak az összetétele megváltozzék, vagy menynyisége megnőjön, tettekre, hasznos munkára van szükség. Nem azt igényeljük általában, hogy minden szerv és intézmény elismerje, hogy nagyok a feladataink a lakásprobléma megoldása tekintetében, hanem azt, hogy mindenki azt vizsgálja, hogy vállalatának, intézményének milyen, a lakásépítéssel összefüggő tevékenysége van és igyekezzék ezt jól megoldani. Mire gondolok? Arra, hogy nem lenne szabad annak előfordulnia, ami a közelmúltban az Üllői úti lakótelepen előfordult, ahol kiderült, hogy az új lakásokba kísérletképpen beépített műanyag csaptelepek meghibásodtak, hasznavehetetlenné váltak. Tulajdonképpen kísérletről van szó, ez néhány tucat lakásban előfordulhat; de 1800 lakásban nem, mert meggyőződésem, hogy nem 1800 családdal kell kipróbáltatni egy új szerelvényt. Ha azonban mégis így tettek, akkor a bajon azonnal kellett volna segíteni, és nem lett volna szabad a különböző tárcáknak, vállalatoknak, gyáraknak hónapokon át vitatkozniuk a megoldás módjáról, hogy azután tíz hónap elteltével kezdjék meg a csaptelepek kicserélését. Más esetekben, például a budai Patyolat mosoda ügyében, évekig folyik a vita arról, hogy milyen megoldással, hogyan kell felépíteni a mosodát, és mire az elfogadott tervek alapján az építkezéshez hozzáfogunk, kiderül, hogy a tervbe vett gépek nem felelnek meg az adott célnak, és hogy a külföldi gyártó cég is csak próbaüzem alatt tartja ezeket a gépeket. A város életében minden kimondott szónak és minden megtett intézkedésnek súlya van, és ezért lakosaink ügyében mindenkitől megfontoltságot, körültekintést és gyors intézkedést várunk el. Budapest közügy abból a szempontból is, hogy a város lakói számára előállított vízből, gázból, a részükre épített csatornahálózat kapacitásából tekintélyes részt vesznek igénybe a Budapesten működő üzemek. Helyes, ha a jövőben a bevezetésre kerülő kommunális adó alapján az itt működő vállalatok a saját igényeik kielégítése érdekében, résztvételük arányában, hozzájárulnak a közműfejlesztésekhez, hogy korszerű vezetékrendszerek épülhessenek, és hogy az ipari feladatok megoldásával együtt a lakosság igényeit is egyre jobban tudjuk kielégíteni. Itt gyakran lesz összeütközés a közösségi érdek és a vállalati érdek között, de tudnia kell mindenkinek, hogy amit ma egy vállalat ilyen vagy olyan kiadásként eszközöl, az holnap egy jobb minőségű termék formájában sokszorosan megtérülhet. Mi ezekről a hozzájárulásokról nem tudunk lemondani, mert nem mindegy számunkra, hogy mikorra és müyen módon építhetjük ki a budapesti közműhálózatot. 2