Budapest, 1967. (5. évfolyam)

6. szám június - Címoldalunkon: Esti fények a Kossuth Lajos utcában (Szelényi Károly felvétele)

V. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 1967 JUNIUS II FŐVÁROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: FEKETE GYULA Képszerkesztő: PÉTER IMRE Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I. Országház u. 20 Szerkesztőségi fogadóórák: hétfő, szerda, péntek 15.30—17.30-ig Telefon: 351-918 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizetéseket felvesznek a postás kézbesítők és a postahivatalok Előfizetési díj: negyedévre. 30,— Ft félévre 60,— Ft egy évre .. . 120,— Ft 67.0714 Athenaeum Nyomda mélynyomása Felelős vezető: SOPRONI BÉLA Index: 25 151 A TARTALOMBÓL Vas István: Budapest vállalása 5 Bajor Nagy Ernő: Túl a Hungária körúton ... 8 Balogh András: Pest-Buda parkjai 12 Giltner Andor: Budapest árvízvédelme .... 14 Szabolcsi Gábor: Vidéki fiatalok Pesten II. ... 18 Dr. Fónyad Ernő: Egyetemi város a Duna partján 21 FÓRUM Szász Zoltán: Román diákok Budapesten .. 30 Ferenczy Béni (képriport) .... 34 Bába Mihály: Krakkó 36 Kolozsvári Grandpierre Emil: A mi kis életünk 39 Mándy Iván — Gink Károly: A Teleki 40 Címoldalunkon: Esti fények a Kossuth Lajos utcában (Szclényi Károly felvétele) A hátsó borítón: Tikos Albert: Gyermekét tápláló anya (Sándor Géza felvétele) Szerkesztő bizottság: BARCS SÁNDOR, az MTI elnöke; BARACZKA ISTVÁN, a Fővárosi Levéltár igazgatója; BUZA BARNA szobrászművész; GARAI GÁBOR költő; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács V. B. elnökhelyettese; NAGY RICHÁRD, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS, a Fővárosi Tanács városrendezési osztályának vezetője; TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója Nagy Péter Amikor még semmi sincs befejezve Néhány gondolat a színházi évadról Nehéz és hálátlan dolog egy színházi évadról valami mérlegfélét írni: nemcsak azért, mert ha nem pusztán rajongó lelkesedést tartalmaz (és melyik színházi évadunk érdemelné meg a fenntartás nélküli rajongást?), sokan bizonyosan rossz néven veszik — hanem azért is, mert az évad általában csak eléggé mechanikus egység egy színház, vagy éppen egy város színházi életében. Ha fejlődés van, haladás vagy viszszaesés, az csak nagyobb egységekben, s nagyobb időegységek egymáshoz való viszonyában észlelhető — a műsorpolitika szempontjából csakúgy, mint a színészi játék, a rendezői munka, vagy bármely más részlet szempontjából. Mindez pedig az oly összetett színház szerves életének fontos alkotórésze, sokszor döntő meghatározója. Az évad-beszámoló menthetedenül olyan, mint a sportpályán készülő pillanatkép: hamis, mert megrögzít egy pillanatot, egy mozzanatot, mely már a következőben egészen másként alakul; s ha pillanatnyiságában hiteles is, kimondásával érvényessége elvész; viszont mégis hasznos lehet, mert a színházi életnek minden változékonysága és sokrétűsége mellett vagy éppen következtében egy ilyen hirtelen s tán látszólag önkényes rögzítés egyben hozzásegíthet jelenségek, vonások felismeréséhez, elkövetett hibák kikorrigálásához, születő és vonzó új vonások kifejlesztéséhez. E bátorító és elkedvetlenítő mozzanatokat latolgatva még külön megszaporodik a szemleíró gondja, ha számbaveszi, hogy egy beszámolót írva szükségképpen kettőt ír: mert a színházról, a színházi életről beszél, a színpadművészet fejlődéséről vagy hanyadásáról, de ugyanakkor a dráma, a mai magyar dráma élete vagy vegetálása, színvonalának emelkedése vagy süllyedése az, ami — bár az előbbitől nem függedenül, sőt, nyilván attól meghatározva sokszor, mindenesetre azzal szoros függésben és összefüggésben — igazán izgatja, ami a legtöbb szenvedélyt váltja ki a közönség szélesebb köreiben is. S ehhez még külön hozzá kell számítanunk azt a torzulást, amelyet a kritikusi mesterség maga jelent: hiszen a kritikus mindig csak az évad új bemutatóit nézi meg, azokról ítélkezik s pusztán azokat summázhatja; holott színházaink — s ez a felszabadulás utáni fejlődésnek egyik igen jelentős vívmánya e területen — valamennyien repertoár-színházak ma már, műsoruk nem pusztán az új bemutatókból áll, sőt, nem egy esetben a játék-esték nagyobb részét éppen az egy-két évvel ezelőtt bemutatott darabok teszik ki; a kép tehát így is, úgy is csak részleges érvényű lehet. Ám mindeme fenntartásokkal, meggondolásokkal, körültekintéssel vagy szemponttal csak elodázhatjuk az ítéletet, de el nem kerülhetjük. S ha neki kell vágni, mondjuk ki nyíltan: az évad inkább átlagos volt, mint kiváló; az eredmények és hibák inkább a már eddig is látottak folytatásai voltak, mintsem új vagy éppen forradalmian új jelenségek csírái. Színházművészetben ez az esztendő is a Thalia Színház vezetését domborította ki. Nem egy olyan pesti színház van, amely társulatában több vezető színészt számol; mégis e színház műsora, előadásai a legértékesebbek, a leginkább ese-