Budapest, 1967. (5. évfolyam)

5. szám május - Tóth Mihály: Az első autó Budapesten

Tóth Mihály Az első autó Budapesten Hatsek Béla, az első magyar automobilista Benz kocsiján, 1895-ben 1895 őszén jelent meg Budapest utcáin az első automobil. Hatsek Béla budapesti műszerész hozta be. Az eset kirobbanó szenzációt váltott ki. Néhány cikk megjelent ugyan már a párizs—bordeaux-i versenyről. A műegyetem is többet tudott már, de az utca embere igazán nagyon keveset. A régi Nicoletti, később Kovács névre keresztelt, ma az Oktogon téri Savoynak nevezett kávéházban üldögélt délutánonként egy nagyrészt mérnökökből álló társaság, és sokat vitatkoztak az új találmányról, a „magajáró" kocsiról. Az asztaltársaság mindegyik tagja tele volt külföldi árjegyzékkel, s lelkesen tanulmányozták a különböző gépmegoldásokat. Ehhez a társasághoz tartozott Hatsek Béla is, aki egy szép napon, félredobva az elméleti vitákat, megrendelte az első kis egyhengeres Benz-kocsit. Néhány hét múlva megkapta az értesítést Mannheimből, hogy a H. G. típusú Benz gépkocsi elhagyta a gyárat, s útban van Budapest felé. A következő héten csengettek Hatsek lakásán. Egy nyurga fiatalember jelent meg az ajtóban: a Benz-gyár mérnöke. Hatsek az estét német vendégével az Emke kávéházban töltötte, a mulatság későn ért véget, de már kora reggel talpon voltak. Straube a Metropol szálloda előcsarnokában várta az új automobilistát, akinek a zsebében már ott lapult a titokzatos fuvarlevél. Egy festékkereskedésben benzint és olajat vásároltak, Straube felrakta az előálló fiákerre hatalmas szerelőtáskáját és megindultak a Józsefvárosi pályaudvar felé. Az egész vasúti személyzet kivonult a rámpához. A vasúti tisztviselők sorra bemutatkoztak, az egyik átvette a fuvarlevelet, amelyen vörössel volt aláhúzva ez a szó: Automobil. Két vasúti munkás elhúzta a zárt vagon ajtaját és a középen, ékekkel alátámasztva, ott pihent a formás Benzkocsi. Straube egy pillanat alatt a vagonban termett. A lécek egymás után váltak szét, megoldódtak a ponyvát tartó zsinórok is, s azután az autó ott állt teljes pompájában a nézők előtt. A vasutasok nem beszéltek, a látvány rendkívülisége elfogódottá tette őket. Talán megérezték, hogy ez a kis masina egyszer még a nyakukra nő. Straube közben megszabadította a kerekeket a tartókötelektől, egy nyomás — a kis Benz lassan legurult a lejtőről, s a jól működő fékek hatása alatt megállt az udvaron. A mérnök boszorkányos gyorsasággal dolgozott. Először finom szarvasbőrrel végigdörzsölte, beöntötte az üzemanyagot, működésbe hozta az izzócsövet, azután hozzákezdett a kurblizáshoz. A sorstól igazán szép gesztus volt, hogy a motor néhány perces kísérlet után szabályosan beugrott. Straube verejtékező homlokkal, olajos kezekkel állt a gép mellett. Hatsek elbúcsúzott a vasutasoktól, felült Straube mdlé a gépre, s az összesereglett vasutasok és az árura váró fuvarosok sorfala között füstfelhőbe burkolva elhagyták a pályaudvart. Űgy tűntek el, mint egy vízió, mint egy ködkép az Opera színpadán. Körülbelül egy kilométert mentek zavartalanul, azután a motor leállt, de a pályaudvar elbűvölt közönsége ezt már nem látta, s így a becsület meg volt mentve. Az izzócső körül volt valami hiba, de Straube gyorsan rendbehozta. Hatsek a Népliget felé irányítói ta a gépet, ott nincs forgalom: megkezdődhetett az oktatás. Az újdonsült tulajdonos jó tanítványnak bizonyult. Egész nap kint maradtak s délután már Hatsek vette át a vezetést. A Népligetben talált egy üres fészert, otthagyta a kocsit éjszakára. A gép megérkezéséről Hatsek barátai nem tudtak. Feltűnt elmaradása, de azután megtudták, hogy külföldi vendégét kalauzolja. Másnap a bécsi gyorssal elutazott a gyári mérnök. Hatsek meleg kézszorítással búcsúzott el tőle, s nyomban a Népligetbe hajtatott. A kapott utasítás szerint megmosatta a gépet, lámpáit kitisztíttatta, nagy körültekintéssel előkészítette a motort. Egy próbakört még leírt a Népligetben, azután dobogó szívvel nekivágott a városnak. A kis Benz kitűnően dolgozott. Végigment a Köztemető úton (Mező Imre út), azután befordult a Kerepesi útra (Rákóczi út). Az utca forgalma hirtelen megállt. A járókelőknek gyökeret vert a lába, a konflisok, illetőleg a konflis-lovak mint harci mének felágaskodtak a levegőbe. De Hatsek ment szépen, las san, egyenletes tempóban. Az enyhe füst felhő úgy úszott utána, mint egy menyasszonyi fátyol. Dudája nem volt, de a motor a kürt munkáját bőségesen ellátta. Az Erzsébet körút (Lenin körút) sarkán megszületett az első közlekedési affér. Az árvalányhajas őrszem kimeredt szemmel figyelte a közeledő Hatseket és rákiáltott: — Álljon meg! — Miért ? — kérdezte ő jóindulattal. A tempó a párbeszédre bőségesen adott módot. — Álljon meg és igazolja magát! — Hatsek vagyok, de nem állok meg, mert ezt tiltja a szabályrendelet. A rendőr nem firtatta tovább a dolgot, nem volt tisztában a helyzettel és diplomata módjára visszavonult. De a gyerekek a nyomába szegődtek. Mire a kis Benz elérte az Oktogont, harminc lurkó futott az úttesten a gép előtt és a gép után. Hatsek egy hirtelen fordulattal kikerült a gyermekek sorfala közül, s megállt a Nicoletti kávéház terasza előtt. A hatás leírhatatlan volt. Űgy hat órára járt az idő, s a kellemes őszi délutánon a kávéház zsúfolva volt vendégekkel. Ott ültek Hatsek barátai is. Mindenki felugrott helyéről, barátai feldöntve az útjukba került székeket, rohantak az utcára. Pillanatok alatt százakra menő tömeg verődött össze. A két őrszemes rendőr nem bírt a közönséggel. Lökdösték, taposták egymást, mindenki közelről akarta látni a nagy csodát. Az egyik rendőr segítségért telefonált a központi ügyeletre. S nemsokára hat KMtM