Budapest, 1967. (5. évfolyam)

4. szám április - Zolnay László: Muzsika a középkori Budán

Nálunk — mint sok egyéb vonatkozásban is — más volt a fejlődés vonala. Buda városa már Zsigmond előtt is tartott városi zenészeket. Az 1410 körül leírt Budai Jogkönyv ugyanis megemlékezik a „posawner, pheiferr, Fidler und pauker", vagyis trombitások, síposok, lantosok és dobosok rétegéről. 1500 december 31-én pedig már arról is olvasunk, hogy a budai Nagyboldogasszony (Mátyás) templom tornyának trombitásai újévi köszöntésükkel keresik fel Jagelló Zsigmond herceget, Ulászló öccsét. (Miért is 1 arany üti markukat.) Név szerint ismerjük Hunyadi Jánosnak, özvegyének, Hunyadi Lászlónak s Mátyásnak kedvelt tábori trombitásait. Tököli Pál fia János és Újfalvi Imre királyi trombitás-mesterek 1453—1465 között a Hunyadiaktól kapták adományba a solti székhez tartozó Tökölt s a (Rác) Kevével határos Szigetújfalut; utóbbit a Mátyás idején idetelepített kevi rácoknak nem csekély boszszúságára. De nem csak az udvar s Buda tart hadizenészeket. Egész sorát ismerjük Estei Hyppolit és az 1600 katonát kiállító Bakócz érsek tábori zenészeinek. Hadi és népi zenészeink — mint a közelmúltban a svájci W. Salinen műve írja bejárták egész Európát. 1431-ben az üchtlandi Freiburgban, 1455-ben Innsbruckban, 1456-ban, 1467/68-ban Baselban, 1468-ban a müncheni udvarban, 1475-ben újra Innsbruckban, 1485-ban Bécsben, 1490-ben Milánóban, 1491-ben a lerrarai udvarban, 1515-ben Miksa császár menyegzőjén — újra Bécsben, 1518-ban Krakkóban járnak s muzsikálnak a magyar király trombitásai, síposai, lantosai. Ám népi zenészek, síposok, hegedűsök, dudások kísérik az évről évre Aachenba zarándokló magyar csoportokat is; 1519-ben az aacheni magyar búcsúsok még medve-táncoltatókat is visznek magukkal. Ők azután a zarándoklat végeztével a Rajnavidék városait is felkeresik; muzsikálnak, táncolnak s elkínzott mackóikat táncra nógatják. Egyes zeneszerszámaink már a XV. századi Nyugat-Európában is nemzeti különlegességnek számítanak. Lovasdobosaink, dudásaink feltűnést keltenek. 1547-ben VIII. Henrik angol király írja Haydeck báró követnek: vásároljon magyar üstdobokat (Taboryns of the hungarian fashion), amelyek Francia- és Németországban oly divátosak lettek. Népi muzsikusaink sorában a XV. században tűnnek fel — Európában először 1417-ben Zsigmond által privüegializált — cigányok. 1489-ben húros hangszereiken már ők muzsikálnak Beatrix királyné csepeli nyaralójában. Hegedűvel a hónuk alatt megjelennek 1501-ben Jagelló Zsigmond herceg budavári szállásán is. 1525-ben ugyancsak cigányok húzzák a talp alá valót II. Lajos király budai lófuttatása szüneteiben. A tábori s a népi muzsika mellett Buda XV. századi zenei élete — az egyházi és az udvari muzsika vonalán — eléri a kor nemzetközi zenei életének legmagasabb szintjét. A templomokban országszerte orgonák* szólnak; az iskolák s a kolostorok egyik elsődleges tantárgya az ének s az instrumentális zene. Az orgonaépítésben a pálosok budaszentlőrinci kolostora (II. Budakeszi út 91— 93) élen jár; innen látják el orgonákkal az országnak mintegy száz pálos kolostorát. Mátyás 1483-ban Fra Stefano Paone da Salerno mestert — nostro Maestro d'organi — küldi Firenzébe, Lorenzo Medici jóakaratába ajánlva, hogy részére ott építsen orgonát. Mátyás egyik hordozható orgonája megmaradt; ma a velencei Museo Correr-ban látható. Az egyházi zenét széles tömegek felé közvetítik az iskolák diákkórusai. Kolozsvárt már 1414-ben említenek rekordáló diákokat; 1419-ben Pozsonyban a reggeli miséket négyszólamú ifjúsági kórus kíséri. Budán amelynek 1500 körül hét , és Pesten — amelynek két iskolája volt — a német Nagyboldogasszony s a magyar Mária Magdolna egyház kórusa a leghíresebb. 1490-ben Athyai Miklós a budavári Mária Magdolna-templom gyermekkórusa fenntartására egy Mindszent (ma Uri) utcai házát hagyományozza. Mindezeket azonban felülmúlja az a magasszintű zenei élet, amely az udvarban, a budai királyi házikápolna s az azzal egynek tekintett Szent Zsigmond prépostság temploma — körül virágzott ki. Mátyás udvarának zenei életét a kor nagy zeneszerzői s muzsikusai Erasmus de Lapicida, Heinrich Finck, Jaques de Barbirio, Johannes Stokem, Pietro Bono Beatrix kedveltje —, továbbá Pierre de la Rue, Jennet de Valenchiennes, Cornul-Verjus, Roger de Lignoquercu rövidebb-hosszabb ideig tartó budai szereplése fémjelzik. Lehet-e erről jellemzőbbet idézni, mint a burgundiai Jean Molinetnek, a burgund herceg tanácsosának s udvari történetírójának szavait ? Molinet elmondja, hogy Mátyás holta után, amikor Habsburg Miksa atyját, Frigyes császárt a német birodalomban meglátogatta, magával vitte udvari zene- és énekkarát is. Ennek jelesei „estoient au service du roi de Hongrie" — vagyis korábban Mátyás szolgálatában álltak. E rövid kis vázlat során sem Mátyás, sem a Jagellók korának nagy, nemzetközi muzsikusait nem ismertethetjük. A zeneszerző Johannes Stokem — előbb a liége-i kórus vezetője, majd a pápai énekkar mestere MARÓTI LAJOS A VÁROS ÉNEKEI SONG - 1946 Kitátott utca. Kong a lépés. A flaszteron foltokba szárad a lecsapódott nedvesség és a korahajnali alázat. A két sor ház — akár a fogsor egy kiáltásra dermedt szájban. Nem nézek föl. Ha összemorzsol s rámcsattan, legalább ne lássam. — az 1480-as évek Budáján igazgatta a királyi udvar s a kápolna zene- és énekkarát. Kecses, burgundi stílű gótikus muzsikája megmaradt; ma is élő, szólaló zene. Erasmus Lapicida előbb Mátyásnak, majd 1516-ban II. Lajosnak budai udvarában működött. Jeles zeneszerző volt s kiváló orgonista; a XVI. századeleji Bécs legnagyobb mesterének, Paul Hofhaimernek tanítója. Százharminc dalának kottája maradt az utókorra. Heinrich Finck (1445 —1527) „Christ ist erstanden" c. ötszólamú szerzeményét a zenetörténész Ambros — gótikus székesegyház toronyerdejéhez hasonlítja; ősereje Händelt jövendöli. Pietro Bono, a kor leghíresebb lantosa, Ferrarából kerül Budára. Beatrix nővérének, Eleonórának, a ferrarai fejedelemasszonynak azt írja felőle: „a művész játéka betegségében a legnagyobb vigasza volt" (1488). Már életében lábrakapott egy ferrarai közmondás: „aki e földön a túlvilág szépségét akarja élvezni — Pietro Bono muzsikáját hallgassa!" Nem hanyatlik a zenei élet a Jagellók korában sem. Se szeri, se száma a Mohács koráig terjedő zenetörténeti emlékeinknek! Buda muzsikus élete ezekben a tragikus évtizedekben nemcsak Európa zenéjének élvonalában fejlődött — hosszú időn át működik itt Thomas Stoltzer, Adrién Wilaerr, előbbi a kor legnagyobb komponistája, utóbbi 1526 után Velencében az ún. németalföldi iskola megalapítója —, hanem a nép széles körében is egyre mélyebbre hatolt. Külföldre is járó muzsikusaink, mint Salmon írja — tanítva tanultak s gazdagodva gazdagították az európai zenekultúrát. Az itt működő nagy muzsikusok Stokhem, Stoltzer, Wilaert — pedig az udvari s az egyházi zene megszólaltatásával eleven, közvetlen s egyidejű hatást gyakoroltak Buda s az ország zenéért rajongó népére. Amikor küszöbén állunk annak, hogy a főváros múzeuma a hajdani királyi palotába — az Anjouk, Zsigmond, Mátyás palotájának helyére — költözzék, művelődéstörténeti feladatnak érezzük a Budán négy-ötszáz éve komponált s elhangzott gótikus muzsika újra-szólaltatását is. NEURÓZIS Jaj kit kiáltson, kibe fogódzék, ki ha alszik, akkor se boldog, akit a ráparancsolt hőség hű mindenétől így eloldott? Telefon, újság, TV készül hangtalan összeesküvésre: körétolong, hogy nézze, s végül ráugorjon és összetépje. Ujját magasba tartja — úgy áll fekhelyéhez az éji lárma. Lehunyt szemhéján föl-le ugrál az üldözött vad éber álma. KMtM