Budapest, 1967. (5. évfolyam)

4. szám április - Molnár Zoltán: Válás Pesten (tárca)

Korn Endre MI LESZ A VÁROSLIGETTEL? Levél a Szerkesztőséghez Fővárosunk egyik kincse, büszkesége kellene hogy legyen a Margitsziget mellett a Városliget. E funkciójának azonban egyre kevésbé felel meg. Pihenő park, illetve játszótér területe csökken; és a városfejlesztési tervekben sem találkozhatunk a Városliget jellegének megfelelő fejlesztési elgondolásokkal. Ma is szívesen emlékszem vissza az 1949-es évre, amikor is a VIT alkalmából az egész Városliget a fiatalság rendelkezésére állt, röp-és kosárlabda pályákat létesítettek, tejpavilonokat állítottak fel stb. Azt hittem akkor, hogy ez az állapot tartós lesz, sőt lassan-lassan további fejlesztések követik. Optimista elképzeléseimben súlyosan csalódnom kellett. A Nemzetközi Vásár, állandó jelleggel, jelentékeny területet hasított ki a Liget testéből. A sportpályák elenyésztek és helyükön tarka pavilonok nőttek ki a földből, hogy évente 2 hétig eredeti céljuknak megfelelően a színes vásárváros fényét, pompáját szolgálják — az év fennmaradó 50 hetében pedig, tiszavirág életű dicsőségükre emlékezve, szomorú és elhagyatott raktárbódékként tengessék életüket. A valósághoz híven be kell vallani, hogy cca 40—50 hétig nyitva áll a vásár területe a sétálók számára. De csak a két főútvonalon. Mihelyt arról letér a halandó, sebtiben éber őrök teremnek ott, és visszaparancsolják a hatóságilag engedélyezett „övezetbe". Ez a terület tehát a gyerekek részére — játszóhelynek nem alkalmas. Maradnának a szerelmesek. Igen ám, de a rezervátumot sötétedéskor lezárják, az évszaktól függően korábban, vagy későbben (5—8 órakor). Tehát a szerelmesek népes tábora, mely előszeretettel vonzódik a Ligethez, ugyancsak nem veszi igénybe a területet. Hát akkor kinek jó ez az állapot ? Kinek jó, hogy a gyönyörű Városliget testéből mintegy a felét, hosszú évek óta, kiszakították? Miért nem telepítik ki a Vásárt Lágymányosra, ahogy azt néhány éve megtervezték, és ahol a pestiek tízezrei nem azért dolgoztak társadalmi munkában, hogy gyermekeiknek a Ligetben remélt új játszóterei helyett a Karaván Társulat (vagy Szövetség) luxus autósai részére létesüljön kemping tábor! Nem hiszem, hogy e „cél" érdekében túlzottan sok társadalmi munkást lehetett volna mozgósítani... Hogyan engedheti meg ezt a luxust egyre szépülő fővárosunk, hogy a Városliget jelentékeny részét raktározási célokra használja, ugyanúgy, mint pl. a külső Váci úti, vagy a Gyáli úti területeket? Ennyit a Vásárról, amelynek ideiglenes fenntartását (évente max. 2 hónap, beleértve az elő- és utómunkálatokat) akár jelenlegi helyén, akár a Mezőgazdasági Kiállítás területén is el lehetne képzelni. De hadd soroljam tovább a Városliget fejlesztésének azokat a lehetőségeit, melyekkel eddig nem élt a főváros. Cukrászdákra, nyári kerthelyiségekre gondolok, de legalábbis azokra, amelyek egyszer, régen, már léteztek. Megszűnt a Városligeti tó mellett a Weingruber. Ennek hiánya nem olyan lényeges, helyére — mint később rátérek — más jellegű létesítményt képzelnék el. Igen kellemes nyári kerthelyiség volt a Népstadion út mellett — a jelenlegi virágkert és a nagyjátszótér között — a Kollegerszky (nem tudom, hogy helyesen írom-e). Szüleim többször elvittek oda gyerekkoromban; Kálmán és Lehár melódiák mellett sört és körözöttet fogyasztottunk. Ugyanez elképzelhető lenne ma is, legfeljebb „beatles" ritmusok pezsdítenék a közeli virágkert és játszótér látogatóinak vérét. A volt Kollegerszky ugyancsak jelentős területet foglal el. Ha nem szándékoznak nyári kerthelyiséget létesíteniezen a helyen, akkor legyen itt park, legyen játszótér, legyen halastó, virágkert, szökőkút, legyen akármi, amely a Városligetet szebbé és otthonosabbá teheti — csak az ne, ami jelenleg van! Ugyanis ez az elkerített hatalmas terület is — a Liget szívében — raktározásra szolgál. Ehhez már kommentárt se fűzök. De azért vannak olyan létesítmények, amelyek újjáépültek. Ilyen pl. a Közlekedési Múzeum, amely ugyan 15 évig épült, de végül mégis kész lett. Mint gyermekes szülőnek, igen nagy örömet okozott a megnyitása, és azóta is többször felkerestem — gyermekem okítása ürügyén. A Kollegerszky helyével szemben, a Népstadion út másik oldalán, kicsivel odébb, a Hősök tere felé, ugyancsak hosszú ideig éktelenkedett egy romos épület. Úgy tudom, hogy ez a régen igen előkelő Gerbeaud cukrászda volt. Amikor megkezdték a helyreállítási munkákat, már kirajzolódott a szemem előtt egy reprezentatív, halk, finom cukrászda. Ismét csalódnom kellett. Az épületet helyreállították, visszanyerte szép, vonzó formáját. Csak éppen „Vállalat" lett belőle. Képzőművészeti Kivitelező Vállalat. Egyéb égető probléma is akad a Liget területén, melyekkel az ületékes körök a nyilvánosság előtt még távlatban sem foglalkoznak. Ilyen pl. a Műjégpálya bővítésének kérdése, mely jelenlegi kereteit már évek óta szinte szétfeszíti. Oka egyszerű: a főváros népességszaporodásától eltekintve, az üres — tenisz és korcsolyapályák céljait szolgáló — telkek zöme beépült. A fiatalság számára jószerével ez az egyetlen terület, ahol korcsolyázhat. De csak megszorításokkal: a hét két délutánján ez a pálya ugyanis a műkorcsolyázó versenyzők számára van fenntartva. Az itt uralkodó tumultus a normális körülmények között is számításba vehető balesetveszélyt csak fokozza. Meg kell említenem, hogy a felszabadulás előtt — 0° alatti tartósabb időjárás esetén — a híd túloldalán fekvő terület egy részét is fellocsolták, természetes jégpályát teremtve, ahol a fiatalság kiélhette jégkorongozó szenvedélyét. Nem tudom miért, de a Műjégpálya ma nem él ezzel a lehetőséggel. Ezzel szemben olyan komoly „védfalakkal" bástyázza körül a pályát — még a híd felőli oldalon is, nyilván a belógni szándékozó srácok ellen —, hogy az még egy tőkés érdekeltségnek is becsületére válna. Pedig megfelelő időjárás esetén a híd túloldali részének fellocsolása igen üdvös és hasznos lenne, esetleg annak a víznek a felhasználásával, mely a terület szélén állandóan felhasználaüanul ömlik a csatornába. Ez még akkor is kifizetődő lenne (ha már ez a főszempont), ha, mondjuk egy nyugdíjas bácsi 2 forintos jegyeket árulna az „ingyen" korcsolyázóknak. E kérdés megoldásához csak egy kis jóindulat és — nem utolsósorban — az ifjúság szeretete szükséges. De a fejlesztés tekintetében ennél sokkal többre lenne szükség, ami — a fentieken kívül — az ismert három dolgot is igényli (pénz, pénz, pénz). Gyökeres megoldást jelentene a híd túloldalának a „műjegesítése". A szükséges melegedő és öltöző épületet a régi Weingruber helyén lehetne létesíteni, a tópart mellett. E beruházás — szerény becslésem szerint — cca 40—50 millióba kerülne, és nem is amortizálódna túl gyorsan. De azt hiszem, hogy ebben az esetben a szigorúan vett népgazdasági érdeken felül (mint az más kulturális létesítményeknél is történik) figyelembe kellene venni, hogy a fővárosi fiatalság sportolási lehetősége igen korlátozott. A síelés nem számottevő; a többi sport zömmel csak zárt helyen űzhető; marad a szánkózás és a korcsolya, mint amelyek ifjúságunk egyre növekvő téli „oxigén igényét" kielégíteni hivatottak. A fent javasoltak mellett lenne még egy közelebbi fejlesztési lehetőség: a pálya jelenlegi helyének kibővítése egészen a Washington szoborig. Ez a bővítés is több mint kétszeresére növelné a pálya jelenlegi területét. Itt közbevetőleg megjegyzem: hasznos lenne a tó közepén éktelenkedő hajózási pavilont, a hozzá tartozó hidakkal együtt, a Vásáron kívüli idők tartamára eltávolítani. Nyáron a csónakázóktól szakít el jelentős területet, télen a jégpálya bővítésének áll útjában. Örülnék, ha a Műjégpályával kapcsolatosan elmondottakat az illetékesek nem tartanák fantasztikusnak. Úgy tudom, hogy több világváros három-négy — a közönség számára létesített — műjégpályával is rendelkezik. Nekünk lehetőségünk van arra, hogy ezt 26