Budapest, 1967. (5. évfolyam)

4. szám április - Szombathy Viktor: A XII. kerület

Zugligeti táj télen (Balla Demeter felvételei — mai pénzben mintegy hetven-nyolcvanezer forintot — kapott Jókai 1854-ben az Egy magyar nábobért, újabb ezret a Kárpáthy Zoltánért. Először nyomasztó adósságait rendezte, majd vásárolt egy agyaggödrös, elhagyott telket odafönn, a Sváb-hegy tetején, ahonnan kék szeme messzire elkalandozhatott s a levegő oly zamatos volt, mintha gyermekkora kedves pozsonyi hegyei közül lengedezne. Sváb-hegynek ezt az erdős magaslatot 1686 óta nevezték, füves lejtőin táboroztak azidőtt a budai várat ostromló sváb ezredek. Amikor Jókai a gizzel-gazzal átfont telket megvette, szőlők, gyümölcsösök, kaszálók s tölgyerdők zöldelltek későbbi nyaralóháza körül. Közvetlen szomszédja néhány sváb és rác majorosgazda volt. Különös, de az elhanyagolt közvetlen környezet azóta sem változott. A Jókai-házzal szemközt építtette föl csavartkéményű házát Benza Károly színművész is — ez a csavart kémény átvészelte az idők zivatarait, ma műemlék. Jókaiéktól néhár.y száz méternyire följebb pedig báró Eötvös József épített villát s melléje egy külön kis lakot is, a Karthauzi-lakot. Lehet, hogy Eötvöstől kapott kedvet telket vásárolni Jókai, hiszen bujdosása idején sokat sétálgatott erre. Az Orbán-hegyi oldalon már állott Heidrich csokoládégyáros háza, ormán egy kerek órával: az Óra-villa. Ennek udvaráról figyelte távcsövön Görgey 1849 májusában Buda ostromát. És a mai Mátyás király út 14. számú klasszicista házat rögtön regényébe is illesztette: itt laktak — a regény szerint — nyaranta a Kárpáthy Zoltán-ban szereplő Kőcserepyék. A villát eredetileg Libaschinszky Vince szabómester özvegye terveztette Hild Józseffel, az építőművésszel. A sváb-hegyi szőlőket a nyolcvanas években a filoxéra kipusztította, a szőlőket gyümölcsösökkel pótolták, a kertek mélyén pedig egymásután emelkedtek a családi nyaralóházak, a „kéjlakok". Kéj mindössze annyi rejlett bennük, hogy falaik között „bájdús és kellemdús" nyaralás esett. A pesti rengeteg elől már akkor is divat volt a szabadba menekülni. A poros Pestről az árnyas Városmajorba kirándulni: egész napos, kocsikázó mulatság volt. Jókaiék telkétől északra, nyugatra, délre csupa-csupa erdő. Szinte még érintetlenül zúgtak a tölgyek, gyertyánok, kőrisek, virágzott rengeteg vadrózsabokor; a fekete fenyők pedig csak apró foltokban sötétlettek. Jókaiék földszintes nyaralóházat terveztettek a telekre, világos, nagy verandával, egyszerűt, külön-pincéset, mert boruk is termett. A hatalmas kertben a háziúr aki botanikusnak is jeles volt — ízes szőlőt, gyümölcsöst telepített s mindenekfölött rózsát. Maga ojtotta őket. Róza nagyasszony baromfiudvart rendezett be s mivel ő meg gazdasszonynak is országos hírű volt, a kerti gyümölcsöket édes befőttekké varázsolta odalenn, a Stáció utcai házban. Később lajtos csacsi is került az udvari istállóba. Ha megírta a költő a napi penzumot, ismerős kocsis poroszkált be vele a városba egylovas komfortáblison. Kerek pengő forint volt a viteldíj; mindennap bejegyezte a pénztárkönyvbe, éppúgy, mint a kertben lekaszált széna árát is „bevételezte", a nyolc-tíz forintot, a képviselői fizetés és a szerzői tiszteletdíj mellé. Mikszáth írta meg, mekkora veszedelmet okozott egyszer a nagyszájú sváb szomszédaszszony a Jókai-házra Jókainé hat kedves gyöngytyúkja miatt, mert a kalandos tyúkok örökké a szomszédban kapirgáltak. A Sváb-hegy rövid három évtized alatt népesült be, egy svájci társaság 1876-ban fogaskerekű gőzvasutat is épített a hegyre. A kis gőzös elszántan kapaszkodott neki a hegynek — még lovas szekeret is szállított, lovastul —, visszhangzó gőzfujtatása alig harminc éve szűnt meg, ekkor lett belőle zajtalan villamos. A költő azonban inkább kedvelte a lovasfogatot, amely békésen kocogott le s föl vele az erdőrengetegben. Erdőrengeteget mondtunk. Mert az volt! Nemcsak a múlt század valóságában, hanem Jókai íróasztalán még a jövő század ködében is. „A jövő század regénye" 1952-ben — számunkra már múlt időben — kezdődik; ekkor lép be Tatrangi Dávid II. Árpád magyar király fogadószobájába. És Jókai, aki megálmodta a repülőgépet s a gép alkotóanyagát, az ichort, jóvőt varázsló álmaiban mégis megőrizte érintetlenül a budai helyszínt, a körülötte zúgó-suhogó valóságot, az erdőrengeteget. Aligha sejtette, hogy a lengő-zengő erdőség a huszadik évszázadra városi parkká nyájasodik, nyaralóteleppé szelídül. Lapozzunk csak bele: a regény szerint még ma is mindössze néhány vadászház, kéjlak rejtezik az erdőrengetegben, itt kergetik kopókkal a rőt vadat. Közben pedig megjelent ebben a rengetegben az Úttörő vasút és meszszire láthatóan tornyosul az égnek a televíziós adótorony. Ezernyi ember hever a Normafa körül, ha napos a vasárnap. Sokat mégsem tévedett, csupán néhány kilométert. Tavaszi csöndben ma is látni nesztelen legelésző czfalkát a Julianna-major fái között, hallani csörtögő vaddisznót a Csillagvizsgáló Intézet kerítése tövében s a nagykovácsi határban ugyancsak fölös számmal bolyong a rőt vad! De a Csillebércen már valóban nincs mit kopókkal hajtani. 18 Ezer forintot