Budapest, 1967. (5. évfolyam)
4. szám április - A címlapon: „Török temető" a Vár oldalában. Gál Imre felvétele
Régi és új a Kreml körül Leningrádnak is van történelmi levegője és sajátosan orosz légköre. Hogyisne lenne, hiszen egy nagy birodalom kormányzati, szellemi és munkásmozgalmi központja volt, alkotó- és találkozóhelye, gyűjtőmedencéje egy nagyszerű kultúra, tudomány, művészet letéteményeseinek. De minden különbsége ellenére, úgy érzem, sok benne a hasonló a világ bármelyik fővárosával; különösen mintha Béccsel, Budapesttel, a századfordulónak a polgárosodás idején nekilendülő központjaival, olykor a szecessziós hivalkodásban versenyző településeivel tartaná a rokonságot. Moszkva történelmi atmoszférája más vágású. Mintha a végtelen Oroszország alapított volna magának fővárost, a házak közé is behozva magával széles, beláthatatlan térségeit. Moszkva rusztikusabb, plebejusabb, mint Leningrád; bizonyára nyersebb, de erőteljesebb is; harsogóbb, mozgalmasabb, szaporább az érverése, talán azért is, mert naponta több mint egy millió, valóban a szovjet ország minden szegletéből érkező, ügyes-bajos dolgait intéző, vásárló, bámészkodó, szórakozó embert lát vendégül. Leningrád kitenyésztett igazgyöngy, gyönyörűséges példány, csülog-villog, elkápráztat szépségével. Moszkva szabálytalanabb ékkő; a természet — „városnyelvre" fordítva: a törénelem, a körülmények, építészeti tévedések — külsejére még bizony szennyező bibircsókokat is nyomott, amelyektől nem könnyű megszabadulnia; nem egyszerre kápráztat, hanem ahogy mind jobban megismered, fokozatosan hódít meg egyszerűségével, természetességével, nemesen formáltságával. Eddig túlnyomóan a régi, a történelmileg kialakult Moszkváról volt szó, annak jellegéről, hangulatáról. Pedig, ha van a világnak városa, amelynél élesen meg kell különböztetni azt, ami a századokból megmaradt, attól amit az utóbbi egy-két évtized, sőt kifejezetten az utolsó néhány év alkotott, akkor ez Moszkva. Nézzük a bizonyítékokat. 1935-ben Moszkvának 3 mülió 660 ezer lakosa volt. Ma 6 millió 400 ezer. (1965-ös adat.) Akkor a lakásállomány 14,8 millió négyzetméter volt. Ma 55,1 mülió négyzetméter. (1966-os adat.) A moszkvaiak száma 1,7-szeresére, a lakóterület 3,7-szeresére nőtt. (Megjegyzendő: az adatközlésnél a Szovjetunióban mindig csak a tiszta lakóterületet mérik, amelybe nem számít bele a konyha, fürdőszoba, előszoba, mellékhelyiségek !) De az iramot, az utóbbi évtized ütemnövekedését még inkább példázza az a tény, hogy 1959—65 között, a hétéves tervben 22,5 millió négyzetméter lakóterületet, 1966-ban 3,7 mülió négyzetméter lakóterületet építettek. Minthogy a hétéves terv kezdetén 28,9 millió négyzetméter lakóterülettel rendelkezett Moszkva, előre „megjósolhatjuk", hogy 1967 végéig — tehát nem is egy évtized, csak 9 év alatt! — több mint kétszeresére nő a városban a lakásállomány! Igaz, hogy volt mit behozni, s van is még mit, hiszen a moszkvai lakáshelyzet még egyáltalán nem rózsás, de az adatokból — s főleg a moszkvaiak számára naponta látható építkezés alapján — érthető: a rászorulók, ha türelmedenül is, de a bizonyosság tudatával várják lakásgondjaik megoldását. A városnövekedés e viharos utolsó szakaszban túlnyomóan „külterjes" jellegű volt. A hagyományos városon kívüli (de a határt jelentő moszkvai kör autóúton belüli) szabad térségeken hatalmas telepek épültek: Cserjomuskinon és Uj-Cserjomuskinon, Kuzminkin, Beszkudnyikovon, Medvedkovon, Himki-Hovrino kerületben, hogy csak a legrangosabbakat említsük. Úgy számolják, hogy ezeken a telepeken mintegy kétmillió ember lakik. Aztán új sugárutak is épültek, amelyek a városközpontba vezetnek be. Ezek az utak, a Lenin, a Kutuzov, a Komszomol, a Béke, a Leningrád, a Lomonoszov sugárút vagy lakatlan, vagy kis faházakkal elszórtan övezett települések voltak. Volt tehát tér hová építeni, tömeges, nagyméretű likvidálásra, szanálásra eddig kevéssé volt szükség Moszkvában. Most azonban, az új telepek továbbépítésével párhuzamosan fokozatosan napirendre kerül a belváros képének átformálása is, amely persze régi városrészek szanálását is megköveteli. (De mielőtt erre rátérnék, közbevetőleg egy megjegyzés az új negyedekről. Bennük is fellelhetők — ahogy magamban meghatároztam — a „rétegek". A régebbi, tehát mondjuk tíz évvel ezelőtti épületek bizony eléggé uniformizáltak, kívülről meglehetősen sivárak, vagy anakronisztikusan stilizáltak, cicomázottak. Aztán fokozatosan oldódik és korszerűsödik a külső: balkonok, loggiák, színek, egyszerű, de hatásos felületbontó kiképzések 2