Budapest, 1967. (5. évfolyam)

3. szám március - Kelemen Lajos: Néhány lakáspolitikai gond

A főváros telket biztosít az e konstrukcióban épülő lakóházak számára, és saját költségvetéséből lakásonként átlag 18 ezer forintot fordít előközművesítésre. Az a szándék vezet bennünket, hogy számtalan család életét megkönnyítsük, idejét megtakarítsuk, melyet egyébként különböző engedélyek beszerzésére kellene fordítania. E forma is hozzájárul ahhoz, hogy megoldódjék sok száz és ezer lakásügy, állami támogatással, saját erőből. Az egyedi „foghíjakon" épített társasházak tulajdonosainak „kálváriáját" a tervezéstől a beköltözésig mindnyájan ismerjük. A Tanács — a többi között mint építési hatóság — az ügyek egyszerűsítésével, megfelelő útmutatással megkönnyítheti az építtetők helyzetét. Ennek érdekében pl. a Fővárosi Tanács Építési Osztálya elkészített egy „Építési Tájékoztató"-t, amelyben az engedélyezési eljárástól a használatbavételig terjedő időszak legfontosabb tudnivalóit ismerteti az építtetőkkel. Említésre méltó egy új fajtájú magánépítkezési forma, mely most kezd Budapesten kibontakozni. Ezt sokan „félkész ház"-nak, vagy „fejezd be magad" módszernek hívják. Ennek az a lényege, hogy a főváros megfelelő területet biztosít valamely üzem kollektívájának, ahol az ÉM. vállalatai elvégzik az építőmesteri munkát és a kedvezményezett üzem építőipari-szakipari részlege pedig befejezi. Az így nyert lakások gyakorlatilag társasház építkezések. E konstrukció előnye, hogy az állami kivitelező vállalat a szabad kapacitásával együtt a vállalati erőket is a lakásépítés szolgálatába tudja állítani. így építünk Csepelen mintegy 130, a X. kerületi Harmat utcában 420 és Újpesten 520 lakást. Az építkezések már 100—100 lakással megindultak. Igénylési rendszer — igazságosabb elosztás „Az elosztás igazságosabbá csak akkor tehető, ha módosítjuk az igénylés rendszerét". Ez volt a IX. pártkongresszus álláspontja. Ma nálunk az igénylési rendszer nincs különösebben szabályozva; mindenki beadhat bérlakásra kérelmet. Ebből természetszerűleg következik, hogy elég sok szubjektív tényező játszik közre abban, hogy ki kap bérlakást vagy szövetkezetit. Az igénylési rendszer korszerűsítésének, szabályozásának hiánya ellenére a tanácsok már a kérvényezők anyagi helyzetét is figyelembe veszik, és a magasabb jövedelemmel rendelkezőket a szövetkezeti, társasház és az öröklakásos építési konstrukció felé „irányítják". Úgy vélem, hogy egy-két éven belül le kell fektetni az igénylési rendszer alapelveit, melyek meghatározzák, hogy kik részesülhetnek bér- és szövetkezeti lakásokban, milyen jövedelemmel rendelkezőket kell átirányítani a társasház vagy öröklakásépítésakcióba. Ezzel további nagy lépést teszünk a lakásgazdálkodás társadalmi igazságossága felé. 1962-ben a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága a bér- és szövetkezeti lakások elosztását az előző évek gyakorlatához képest már korszerűsítette. Ennek megfelelően lakáskérvényt ugyan mindenütt beadhatnak, de a kérvénnyel csak a kérvényező lakóterületén levő kerületi tanács foglalkozik. A lakásügyi osztályok az elfogadott kérvényt négy kategóriába sorolják. Az I. kategóriába az életveszélyes, lakás céljára alkalmatlan helyiségben lakó bérlőket, és a fertőző betegségben szenvedőket kell besorolni. A II. kategóriába tartoznak a lakással nem rendelkező családok, akik albérlők, vagy agybérlők, vagy mint családtagok laknak valahol. A III. kategóriába olyan kérvényezők kerülnek, akik lakással rendelkeznek, de jogos igényeiket ez nem elégíti ki, tehát igényjogosultak nagyobb lakásra. Végül a IV. kategóriába" azok tartoznak, akik minőségi cserét kérnek, tehát: vagy igényjogosultságukat meghaladó nagy lakásban laknak, vagy, bár igényjogosultságukat kielégíti a lakás, de komfortosat szeretnének, továbbá egészségügyi szempontból lenne szükséges a környezetváltozás (zöldövezet, kerttel, felvonóval ellátott lakóépület stb.). Kedvező visszhangra talált, hogy minden kerületi tanács végrehajtó bizottsága mellett tanácstagokból, különböző társadalmi szervezetek, üzemek, intézmények megbízottaiból társadalmi bizottságokat hoztak létre. E bizottságok feladata, hogy a kérvények közül a legindokoltabbakat a tanács végrehajtó bizottsága elé terjesszék. A végrehajtó bizottságok megvitatják az előterjesztést és elfogadják az „ideiglenes kiutalási tervet", melyet egy hónapon keresztül a tanács épületében látható helyen ki kell függeszteni. Ez alatt az egy hónap alatt az ideiglenes lista mellett vagy ellen bárki felszólalhat. Az észrevételeket ki kell vizsgálni és a kifüggesztés lejárta után újólag a vb. elé kell terjeszteni a javaslatot, ahol véglegesítik az adott esztendő lakáskiutalási tervét (a végleges tervet is nyüvánosságra hozzák). Lakáskiutalási tervet minden évben készítenek a kerületi tanácsok. Ez gondot és fáradságot jelent. Évente sok alaptalan vádaskodás éri a több száz derék társadalmi munkást, mert a mai gyakorlat szerint nem tudjuk előre megmondani egyetlen igényjogosultnak sem, hogy előreláthatólag melyik évben kap lakást. Ezek alapján kérdéses, hogy helyes-e a kerületi tanácsoknak minden évben lakáskiutalási tervet készíteni ? Addig, amíg hagyományos technológiával épülnek Budapesten az állami bér- és szövetkezeti lakások, addig, amíg több bizonytalansági tényező van a tervek realizálásánál — feltéüenül helyes az éves lakáskiutalási rendszer. Ám mihelyt zömével új technológiával, házgyári termékből épülnek a lakások, amikor biztosított egy hosszabb időszak lakástermelési tervének teljesítése, akkor majd ezt a rendszert valószínűleg megváltoztatjuk. Elképzelhető, hogy a harmadik budapesti házgyár üzembe lépése idején — a IV. ötéves terv során — több éves, három, eseüeg öt éves lakáskiutalási tervet készíttetünk a kerületi tanácsokkal. A három- öt év alatt a kerületi tanácsok rendelkezésére álló új bér, szövetkezeti, csoportos társasházi lakások mintegy 70—80 százalékára már előre lehet tervezni. így sok ezer lakásigénylőt meg tudunk nyugtatni, mert közölni tudjuk velük, melyik évben jutnak lakáshoz. Új jogszabályok A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága, a meglevő jogszabályokat figyelembevéve, törekedik még igazságosabbá tenni a lakások elosztását. A rendelkezésre álló lakások 70 százalékát a jövőben is a fizikai munkások, vagy a termelést irányító műszaki vezetők részére biztosítjuk; a lakások 20 százalékát a fiatal házasok kapják. A korábbi években a fővárosi üzemek és intézmények a kerületi tanácsoktól kaptak elosztásra néhány bér- és szövetkezeti lakást. Ezt a gyakorlatot megváltoztattuk, és ma már a tanácsok jelölik ki a bérlőket és a szövetkezeti tagokat. Ezt a rendszert többen szóvá teszik, nem helyeslik. Azt mondják, hogy igazságosabb, ha az üzem jelöl ki bérlőt, vagy szövetkezeti tagot, ők tudják, ki az igényjogosultabb. Ez igaz lehet egy-egy üzem szemszögéből nézve, de nem lehet igazságos egy egész kerületre. Lehet, hogy az illető üzemben vagy intézményben sok indokolt kielégítésre váró igény van, de a „szomszédvár"-ban több és főleg súlyosabb lakásgonddal küszködő ember lehet — ezt viszont csak a kerületi tanácsok tudják elbírálni. Abból a szempontból sem volt helyes az a régi gyakorlat, hogy mi- * nél több helyen „osszanak" lakásokat, mert annál több szubjektivizmust találhattunk. És a tanácsoknál, ahol legtöbb volt az igénylő, ahol legtöbbet „dörömböltek" az emberek, ott volt a legkevesebb az elosztható lakás. Ez nem jelenti azt, hogy nem támaszkodunk a munkahely véleményére. Általában csak azok részesülhetnek új vagy régi, bér-és szövetkezeti lakásban, akiknél a lakásigény kielégítésével a munkahelyi kollektíva is egyetért. Látható, hogy a tanácsoknak csak az új és a régi bérlakások, valamint a szövetkezeti lakások elosztásában van szerepük (később majd a csoportos társasházi lakások elosztásánál is), tehát a más forrásból nyert lakások elosztásába nincs beleszólásuk. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a tanácsoknak ne csak az előbb említett lakások elosztásánál legyen döntő szavuk, hanem egyéb, (pl. tárcaberuházásból épülő) lakások elosztásánál is. Akik öröklakást vásárolnak, vagy egyedi társasház építési akcióban vesznek részt, azok esetében is kellene biztosítani a tanács beleszólási jogát: egyetért-e azzal, hogy az illető személy hitelt kapjon a Banktól ? Ily módon a kerületi tanácsok egyrészt differenciáltabban tudnák „irányítani" az igénylőket egyik vagy másik építési konstrukció felé, másrészt egy lépést tennénk előre az egységes lakásgazdálkodás megteremtéséhez. A fentiek feltétele egy olyan jogszabály, amely az igénylési és elosztási rendszert összefoglalja. Természetesen, egy új jogszabállyal a lakáskérdést nem lehet megoldani. Sokan vitatják is ennek fontosságát. Szerintük nem az a baj, hogy a jogszabályok elavultak, korszerűtlenek, hanem az, hogy kevés lakás épül. Ez csak fél-igazság, mert a lakáskérdés megoldása érdekében nemcsak a lakásépítést kell meggyorsítani, hanem az elavult jogszabályokat is módosítani kell. Ez a két tényező csak együttesen segítheti elő a budapesti lakáshelyzet erőteljesebb, fokozatos javítását. E cikk keretében a lakáspolitika összes tényezőit, összefüggéseit nem tudtam részletesen ismertetni. Csak érzékeitemi akartam a mai helyzetet s kissé előre nézni; a megoldás lehetőségeinek nem teljes számbavételével a gazdaságirányítás új rendszerének kialakulóban levő egyes elemeit is be akartam mutatni. A gazdasági mechanizmus reformja új és új lehetőségeket tár fel e nagy társadalmi kérdés megoldásában. Ebből következően elsősorban rajtunk múlik a IX. pártkongresszus^ ide vonatkozó határozatainak maradéktalan végrehajtása. 20