Budapest, 1967. (5. évfolyam)

3. szám március - A címlapon: Tanácsköztársaság. Részlet Blaski Jánosnak a Honvédelmi Minisz-térium előcsarnokában levő üveg-festményéből(Szelényi Károly felvétele)

főhatósági területen, méghozzá oly módon, hogy az megfeleljen a munkásosztály, a magyar és a többi nemzet törekvéseinek. A hitlerizmus elleni harc, függetlenség, demokrácia és szociális haladás — ez volt a cél. Mindez megfelelő visszhangot váltott ki a dolgozók széles körében. Lezajlottak itt, Budapesten is, különböző találkozások, létrejöttek szervezeti kapcsolatok és kialakultak különféle akciókra vonatkozó elgondolások. A hideristák bécsi döntését mi, magyar kommunisták, s általában a magyar haladó erők ideiglenes jellegűnek tekintettük, s tisztában voltunk céljával, láttuk, hogy hátterében a Duna-medencében élő népek egymás elleni kijátszásának törekvése húzódik meg. Rögtön megszületett az elhatározás nemzetközi síkon: e területek illegális szervezeteit és aktív forradalmárait össze kell fogni és egységes harcba kell bekapcsolni. Ez történt a szlovákiai, az erdélyi kommunista szervezetekkel és a jugoszláviai területen élő, fellelhető kommunistákkal is. A KMP Budapesten olyan röpiratokat is adott ki, amelyek az ideiglenesen megszállt terület lakóihoz szóltak. Ezeket lefordították az illető területen élők anyanyelvére és két nyelven terjesztették. Végül pedig: hogyan látja Kádár elvtárs a hazafiság és a lokálpatriotizmus viszonyát ? A hazafiság és a lokálpatriotizmus összefér, sőt, egyik feltételezi és kiegészíti a másikat. Nyelvünkben a haza és a szülőföld rokonfogalmak. A gyermek fogalmi körének bővülésével párhuzamosan tágul a mindennapi, közvetlen környezet ismerete és az ahhoz való ragaszkodás a haza megismerésévé és hazaszeretetté. Nehéz hinni az olyan ember hazaszeretetében, aki nem szereti a maga faluját, városát. A lokálpatriotizmus bizonyos büszkeséggel párosul. A fontos csak az, hogy tudjuk mindig, mire vagyunk büszkék. Pusztán az, hogy valaki egy adott helyen született, él, nem lehet ok a büszkeségre. A budapestiek büszkék lehetnek fővárosuk műemlékeire. Bennük van őseink küzdelme, munkája, nehéz történelmünk, féltő mai gondoskodásunk. Az Erzsébet-hidra büszkék lehetünk: közvetve abban is ott van mindannyiunk munkája. Ahogy az egész, romjaiból föltámadt fővárosban, a szép új városrészekben, a Valéria-telep helyén, Lágymányoson, Kelenföldön és nemsokára Zuglóban, Békásmegyeren, Óbudán. Mindarra méltán büszkék lehetünk, amit a fizikai vagy szellemi munkánk megteremtett. És ki-ki aszerint, ahogyan helytállt a munkában, így jogos, így igazságos. így van tartalma és értelme a lokálpatriotizmusunknak. De az előbbi tétel fordítva is áll: nem lehet jó lokálpatrióta, aki szem elől téveszti a haza általánosabb érdekét. Szeressük a szűkebb hazánkat, szeressük Budapestet az országért ! És szeressük az országot, az emberiség előtti felelősséggel, történelmi küldetésünkért, a szocializmusért! Úgy gondolom, a legtöbb kérdés, amelyet e beszélgetés keretében érintettünk, városunk, közéletünk állandóan napirenden levő kérdése. Ezeket a problémákat az országgyűlésben, a fővárosi tanács és Budapest kerületi tanácsainak ülésein az arra hivatottak, az őket megillető módon fogják ezt követően is megtárgyalni, eldönteni és helyes megoldáshoz juttatni, Budapest és az ország, a haza javára. Járai Rudolf (MTI) : Lakótelep az Árpád-híd pesti hídfőjénél. (A „Budapest" fotópályázat 11. félévi anyagából)